Nyári Gábor - György Sándor

Magyarország 1944. augusztus 27-én vált hadszíntérré, ekkor érték el az első szovjet csapatok az akkori határokat. A pár nappal korábbi román átállás nagyban felgyorsította mind a hadi, mind a politikai eseményeket, Horthynak pedig lépnie kellett. Az egyre szűkebb mozgástérrel rendelkező kormányzó október 15-re szervezte a kiugrási kísérletet, amely azonban rövid időn belül kudarcba fulladt, az elrabolt fiával zsarolt Horthyt lemondatták, és október 16-án Szálasi Ferenc átvette a hatalmat. Ezzel véget ért a Horthy-korszak. A háború utolsó szakaszában az ország egyik részét a németek és a nyilasok, a másikat a szovjetek tartották uralmuk alatt. Lezajlottak a halálmenetek, nők százezreit erőszakolták meg, Budapest pedig történelmének legkeményebb ostromát élte át. Két embertelen diktatúra harcolt egymással egy túlélni akaró ország területén. Ezek voltak a XX. századi magyar történelem legsötétebb órái.

Német királytigris harckocsi a Budai Várban, 1944 októberében

Mai posztunkban az október 15-i kiugrási kísérletet mutatjuk be az események aktív és passzív szereplőinek szemszögéből. Horthy Miklós és Lakatos Géza miniszterelnök visszaemlékezései a sikertelen kiugrási kísérlet politikai oldalát írják le, Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni Naplója az utca emberének szemszögéből mutatja be a sorsdöntő órák kezdeti reményeit és a kudarc utáni félelmet, Ráth András huszárhadnagy visszaemlékezése pedig a proklamációt követő kaotikus órákat mutatja be a frontharcos szemszögéből.

„Vasárnap délután a dobutcai 4-es számú rendőrszobára beállított Baricza Pál sofőr félesége. Selyem fehérneműbe burkolt újszülött fiút hozott. A mentőket hívták, akik megállapították, hogy a néhány órával előbb világrajött újszülött halott.” – kezdte szörnyű beszámolóját a Budapesti Hírlap újságírója az újság 1938. február 15-i számában. A kegyetlen csecsemőgyilkosság megrázta a közvéleményt, és egy bonyolult ügy bontakozott ki a következő napok híradásaiból.

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

A február 15-én felreppent hírek szerint Bariczánét – aki bábaként dolgozott – még azon a vasárnapon előállították, ő azonban azt vallotta, hogy dr. Schwarcz Zoltán orvos hagyta nála a csecsemőt, azt állítva, hogy a selyem fehérneműben egy újszülött holttest van, Bariczánét pedig felszólította, hogy tüntesse el, ezért 15 pengőt ígért neki. A bába később vette észre, hogy egy, még élő csecsemőről van szó, ezért azonnal a rendőrségre sietett, megérkezésekor azonban az újszülött már halott volt. A rendőrség következő lépése Schwarcz doktor őrizetbe vétele volt. Az orvos külföldön szerzett diplomát, amit Magyarországon nem nosztrifikált (honosított). Schwarcz azt vallotta, hogy őt egy bizonyos Fehér Mária, sashalmi varrónő kereste fel a rendelőjében, azzal a kéréssel, hogy „segítsen megszabadítani őt terhességétől”, azonban már olyan előrehaladott volt a terhesség, hogy az orvos jelezte: mindenképpen le kell folytatni a szülést. Ezután bevitte a Szent István kórházba, ahol vasárnap hajnalban a nő egészséges gyermeknek adott életet, a csecsemőt Fehér Gézának nevezték el. Még aznap aztán a nő magához hívatta Schwarczot és jelezte, hogy el szeretné hagyni a kórházat. A csecsemőt ruhába bugyolálva magukkal vitték, azonban a nő a taxiban azt állította, hogy az újszülött halott, átadta az orvosnak és sietve kiszállt az autóból, de előbb még 30 pengőt adott a doktornak, hogy tűntesse el a holtestet. A kórház az ügyben azt nyilatkozta, hogy a csecsemő egészségesen született, ugyanis nem adnak ki holttestet, a rendőrség azonban hiába kereste az anyát, kiderült, hogy Sashalmon nem él Fehér Mária, tehát nem létező személy adatait adta meg.

Nyári Gábor

Teleki Pál halálának körülményei a mai napig a figyelem középpontjában állnak. Aligha akad olyan a téma iránt kicsit érdeklődő személy, aki ne gondolkodott volna el, hogy mi is történhetett azon az utolsó, 1941. április 3-i végzetes éjjeli órán. Van néhány későbbi visszaemlékezés Teleki holttestének felfedezéséről, létezik egy szakmailag számos szempontból kétségbe vonható orvosi jelentés, de nagyon ritka az események idejéből származó, értékes forrás. Most azonban egy ilyen került elő! Egy részlet Zsindely Ferenc, Teleki közeli munkatársa és bizalmas barátja naplójából. Zsindely április 3-án reggel az elsők között látta a holttestet, és még aznap papírra vetette első gondolatait.

Teleki Pál és Zsindely Ferenc megtekintik a Honvéd Térképészeti Intézet kiállítását. Tolnai Világlapja, 1940. február 27. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Zsindely Ferenc (1891–1963) a Horthy-korszak magyar politikai elitjének jelentős tagja, az események aktív alakítója volt. 1931 és 1944 között kormánypárti képviselő, 1938-tól kezdve pedig a legfelsőbb döntéshozó körök tagjaként dolgozott. Határozottan és nyíltan németellenes politikát folytatott. Teleki Pál közeli jó barátja és munkatársa volt, így amikor a gróf 1938-ban elvállalta a kultuszminiszteri tisztséget, Zsindelyt a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkárává nevezte ki. Teleki második miniszterelnöksége alatt Zsindely szintén államtitkári pozícióban átkerült a Miniszterelnökségre, ahol a kormányfő legszűkebb bizalmi körének tagjaként tevékenykedett. Teleki halálát követően is megtartotta pozícióját, majd 1943 márciusától az 1944 márciusi német megszállásig a Kállay-kormány kereskedelem- és iparügyi minisztere lett. A világháború utolsó szakaszában feleségével, a Horthy-korszak egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonyával, Tüdős Klárával együtt közel száz üldözött személynek nyújtott menedéket. A második világháború után kialakuló kommunista rendszer azonban a Zsindely házaspárnak sem kegyelmezett, az 1950-es években vagyonukat elvették és kitelepítették őket. Zsindely Ferenc élete utolsó szakaszát Balatonlellén töltötte, ahol barátai segítségével tudta szerény körülmények között fenntartani magát és feleségét.

Nincs is jobb az őszi napsütésben, mint a saját szőlőnkből kinyert friss mustot kortyolgatni. Különösen jól eső érzéssel tölti el ez az embert, ha mindezt egy dolgos nap után, alaposan leizzadva, sajgó végtagokkal teheti meg. Leszüretelni a saját borunkat családtagjaink, barátaink társaságában valóban maradandó élmény, kivált ha előtte/utána/alatta még amolyan igazi magyar falusi mulatsággal is emeljük a szüret fényét. Szüreti mulatságunk posztunkban felmenőink őszi pillanatait idézzük fel. Képválogatás következik! 

"Tavasszal az első ibolya a szenzáció, nyáron a cséplés és az aratás, ősszel a szüret, amit úgy megünnepelünk, mint a legnagyobb ünnepnapot..."

Mert magyar gyümölcsből az igazi (1939)... Forrás: Fortepan (42680,42487, Id. Konok Tamás)

György Sándor

1940 szeptember első felében zajlott le az Észak-Erdélyi bevonulás, amely a két világháború közötti revíziós időszak legnagyobb sikerének tekinthető, és nem csak a terület nagysága, az ott élő magyarok száma, valamint a rengeteg ásványkincs és egyéb nyersanyag miatt. A trianoni békediktátum után Magyarországon gyakorlatilag csak a valamiféle revíziót hirdető politikai erők maradhattak fent; ez persze lehetett békés vagy fegyveres, teljes vagy etnikai alapú, a hivatalos vezetés mindenesetre (a katonai korlátozások okán is) a politikai eszközök mellett döntött. Bár az 1920-as években is voltak kisebb sikerek - Sopron és környéke, Somoskőújfalu - a nagyobb arányú terület-visszacsatolások ideje 1938-ban vette kezdetét.

Isten Hozott! Hát így fogadták őket... Erdély 1940-ben. Forrás: Fortepan

Ebben az időszakban a Magyarország fő nagyhatalmi támogatójának számító Olaszország már egyre inkább Németország befolyása alá került, Nagy-Britannia és Franciaország pedig - részben érdektelenség, részben ellentétek (pl. Románia), részben pedig az appeasement elhibázott politikája miatt - folyamatosan veszített közép-európai befolyásából. Hitler ekkor már évek óta "feszegette határait" fizikai és átvitt értelemben is; a londoni flottaegyezménnyel és a Saar-vidék visszaszerzésével képet kaphatott a nyugati nagyhatalmak reakciójáról (vagy azok hiányáról). A német befolyás Közép-Európában is egyre erősödött. Magyarország a magyar élelmiszerek és egyéb termékek felvásárlása mellett elsősorban a revíziós igények támogatásában és a honvédség felfegyverzésében számított a németekre.

Selfie így, selfie úgy, ma már gyakorlatilag a mindennapjaink részévé vált. Csináljuk utazás közben, evés alkalmával, bulikon (mindenképp!), gyakorlatilag a nap minden percében, a létező összes helyszínen. Habár a "szelfi", mint elnevezés és műfaj az utóbbi években lett igazán trendi, elődeink is előszeretettel fotózták önmagukat. Okostelefon/tablet/digitális fényképezőgép helyett jobb híján tükörben. A Fortepan gyűjteményéből válogattunk!

Profi gép, profi kép. Selfie 1926-ből. Dr. Nagy Józsefné képe (85058)

Ismét egy új tanév kezdetén állunk. Ma hivatalosan is megnyíltak az iskolák kapui, miközben több ezer diák (ismét) elfoglalta helyét a padban. De vajon milyen volt a tanévkezdés 80 évvel ezelőtt? Mit használtak a diákok a  jégvarázsos-verdás-hellokittys füzet, a radírozható toll és a tablet helyett? Mikor és legfőképpen hogyan kellett megjelenni a rettegett/szeretett intézményben? Korabeli sajtóanyagokból és képekből válogatottunk.

"Ha jól emlékszem, szeptember harmadika volt. Délelőtt átestünk egy hevenyészett jellegű felvételi vizsgán; a főbejárat előtti sétányon, a szökőkútnál elbúcsúztunk szüleinktől vagy kísérőinktől; egyenruhát kaptunk a padláson, egy polgári ruhás borbély nullásgéppel kopaszra nyírta szőke-barna fejünket, s ebédutántól kezdve tétlenül tengtünk-lengtünk az egyik háló- teremben. Sütött a nap." -

idézet Ottlik Géza: Iskola a határon című regényéből. 

Iskolába igyekvő elemisek uzsonnás dobozzal a 11. kerületi Kosztolányi Dezső téren (1930) Forrás: Fortepan