Angyalbőrben: Tánczos Gábor vezérezredes
Tánczos Gáborról sokan a Petőfi-kör titkárára asszociálhatnak, de sokkal kevésbé köztudott, hogy volt egy Tánczos Gábor nevű katonadiplomatánk, külügyminiszterünk is; bár utóbbi tisztséget alig egy hétig viselte, előtte is utána is fontos beosztásokat töltött be, szinte végig a háttérben maradva. Legfontosabb "haditette" Somoskő és Somoskőújfalu, illetve a környező bazaltbányák 1923-as "visszavétele" volt; ez volt a Trianon utáni revízió első (és egyetlen) teljes mértékben tárgyalásos alapon megvalósult sikere. Tánczos vezérezredes, az "ismeretlen katona" pályájáról és munkásságáról viszonylag kevés forrás maradt fent, bár életének főbb állomásai ezekből is megismerhetőek.
Tánczos Gábor, a katonadiplomata
Tánczos 1872. január 22-én, Budapesten, protestáns polgári családba született, apja, Miklós, ügyvédként dolgozott. Katonai pályáját 1885-ben kezdte meg, amikor is felvételt nyert az egyik császári és királyi katonai főreáliskolába. 1888-tól a bécsújhelyi katonai akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1891. augusztus 18-án avatták lovassági hadnaggyá. Három év csapatszolgálat után 1894 és 1896 között elvégezte a Monarchia tisztképzésének csúcsát jelentő bécsi Hadiiskolát; itteni tanulóideje alatt, 1895. november 2-án kapta meg főhadnagyi előléptetését. Már ekkor megmutatkozott jó nyelvérzéke, amely később diplomáciai pályáján is sokat segítette. Kiképzése alatt a kötelezőnek tekinthető német mellett franciául is megtanult (hivatalosan a mai napig ez a diplomácia nyelve), emellett pedig bizonyos mértékig bírta a szerb és horvát nyelvet is. Másodosztályú századossá 1898-ban, első osztályú századossá 1900-ban léptették elő.
1907-ben őrnagyi rendfokozatot kapott és kinevezték belgrádi katonai attasévá is, amely beosztást 1909-ig töltötte be. Itteni szolgálata közel egybe esett a Monarchia és Szerbia között kitört vámháborúval, illetve kinevezése után egy évvel zajlott le Bosznia-Hercegovina annexiója is, így elmondhatjuk, hogy egyből a mély vízbe került, ugyanakkor élesben szerezhette meg első tapasztalatait is. Munkáját elöljárói megelégedésére látta el, ezért 1911-ben alezredessé, 1914-ben pedig ezredessé léptették elő; a nagy háború kitörésének évében athéni katonai attasénak is kinevezték. 1915-1916-ban Bukarestben szolgált katonai és haditengerészeti attaséként; innen Románia antant oldalán történő hadba lépése (1916 augusztusa) után hazavezényelték. Bukaresti szolgálata hasonló lehetett a belgrádihoz, már ami a fogadó ország és a Monarchia viszonyait illeti.
IV. Károly egy kevéssé ismert felvételen (Bindorfer Ferenc/FORTEPAN)
A következő év is nagy ugrást hozott Tánczosnak, 1917-ben ugyanis IV. Károly szárnysegédének nevezték ki; külön érdekesség, hogy hogy nem egészen egy évtizeddel korábban a későbbi kormányzó, Horthy Miklós töltötte be ugyanezt a tisztséget, még Ferenc József mellett. Közben 1917. december 16-án vezérőrnaggyá léptették elő. Szárnysegédi beosztását követően csapatszolgálatba került, dandárparancsnokká nevezték ki, majd 1918 novemberében az ekkor megalakuló, és elsősorban „külkapcsolatokkal”, azaz hírszerzéssel és elhárítással foglalkozó Katonapolitikai osztály (nem, ez nem az a Katpol), majd új nevén, 1919. január 1-től Honvédelmi Minisztérium 8. osztálya vezetője lett, nagyrészt korábbi diplomáciai tapasztalatainak köszönhetően. Beosztását nem sokáig tölthette be, mert még a Károlyi-kormány ideje alatt nyugdíjazták. A Tanácsköztársaság alatt semmilyen katonai vagy közéleti szerepet nem játszott, az 1919. augusztus 6-án megalakult első Friedrich-kormány idején azonban augusztus 7. és 15. között elvállalta az ideiglenes külügyminiszteri megbízatást, bár jelentős ténykedésre az idő rövidsége miatt nem volt sok lehetősége. Rövid pihenő után 1920-ban reaktiválták; egy ideig Honvédelmi Minisztériumban tevékenykedett csoportfőnökként, 1921. március 1-jén pedig altábornaggyá léptették elő. Ezt követően nevezték ki a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottságba.
Az 1921 júniusában létrehozott határmegállapító bizottságok feladata az új határvonalak pontos megállapítása és az esetleges kisebb vitás kérdések rendezése volt; a feladatot elsősorban a polgári hatóságok végezték, de a bizottságokban helyet kapott egy-egy katonatiszt is. Tánczos helyzete annyiban volt különleges, hogy a július 21-én felállt magyar–csehszlovák bizottságnak nem tagja, hanem vezetője lett. A magyar delegáció tagjai Pentsy Zoltán tüzér százados (I. segédbiztos), dr. Gerevits Zoltán miniszteri osztálytanácsos (II. segédbiztos), gróf Csáky István követségi attasé (III. segédbiztos), Kokocsány Lajos főhadnagy segédtiszt, Szilágyi Béla műszaki főtanácsos, műszaki biztos, Sipos József mérnök, tanácsos, műszaki biztoshelyettes voltak. Minden bizonnyal sokat nyomott a latba az altábornagy kiválasztásánál, hogy katonaként (még ha nem is a műszakiakhoz tartozott) elég jó térképészeti ismeretekkel bírt, emellett pedig ekkor már 14 éve szolgált diplomataként, elég húzós helyeken és időszakokban is.
A határmegállapító bizottság (amelynek tagjai között magyarok és csehszlovákok mellett britek, franciák, olaszok és japánok is voltak) munkája sokáig a legnagyobb rendben haladt. 1923. január 17-én Tánczos altábornagy jelezte, hogy a terepmunkák megindulása alkalmával minden szakaszban egy-egy mérnökre lesz szüksége, tehát összesen 18-ra. A munkálatok várható kezdési időpontja március 1-je volt. Nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a határvonal keleten fekvő szakaszain, vagyis az Északi-középhegységnél – ahol tavaszi áradásoktól kell tartani – már előbb is három-négy mérnök dolgozzon, mivel irányításukkal fagyott terepen könnyebben tudják szállítani a határköveket. A be nem fejezett háromszögelési munkálatok végrehajtására három háromszögelő mérnököt kért.[2] Mind Tánczos altábornagy, mind a bizottság angol vezetője, Carey alezredes azt szorgalmazta, hogy a helyszíni terepmunkákat még az év folyamán fejezzék be; ez a magyar mérnökök kemény munkájának köszönhetően sikerült is, bár a csehszlovák oldalon csak a feladatok 70 %-át végezték el időben.[3] Feladatok ezt követően is akadtak, amelyekkel az altábornagyék a Duna-szakasz kivételével 1924 novemberéig végeztek, a térképészeti és térképkészítési munkák azonban 1925-ben is folytatódtak.[4]
Bazalttenger Somoskőnél: hivatalosan csak az itteni kő volt alkalmas útburkolatnak
A határmegállapító bizottság legkomolyabb problémája, és egyben a magyar fél részleges sikere a Somoskő és Somoskőújfalu környéki határmódosítás volt, amelyben az altábornagy kulcsszerepet játszott. 1922 márciusában szavazategyenlőség alakult ki a bizottság tagjai között a két (színmagyar, de ez vörös térkép ide vagy oda, a bizottságnak csak ekkor esett le) település, illetve a környékükön található bazalt- és szénbányák hovatartozását illetően, és döntés csak 1923. április 23-án született. A két falu és a bányák jelentős része visszakerült Magyarországhoz, a csehszlovák oldalon fekvő bányák egy részéhez pedig átjárhattak magyar bányászok, és a behozatal is vámmentes lett; a gazdasági és etnikai szempontból kedvező határozatot árnyalta, hogy katonai szempontból Csehszlovákiának kedveztek, a magaslati pontok ugyanis a fiatal államnál maradtak.A vár is Csehszlovákiánál maradt, így évtizedekig az az abszurd helyzet állt fent, hogy a falutól pár méterre lévő romhoz hatalmas kerülővel lehetett csak eljutni.
Somoskő: a legismertebb kép, a várral és a Petőfi-kunyhóval
Tánczos 1923. február 25. és március 2. között a Népszövetségben képviselte a magyar álláspontot, 3-tól pedig Londonban tárgyalt, és sikerült megnyernie a brazil nagykövet, da Gama támogatását is; mindenhol hangsúlyozta, hogy a bizottság egyoldalúan elfogult Csehszlovákia felé. Április 8-tól 14-ig ismét a Népszövetségben tárgyalt, és logikus érvelésével (például Magyarország bazaltkő-ellátásnak veszélyeztetése és az etnikai szempontok) nagy szerepet játszott a Népszövetségi Tanács meggyőzésében, bár a döntést követően
„csalódottságának adott kifejezést, amiért a tanács nem Somosújfalu egész vidékét [a somoskői bazaltbánya és a somoskőújfalui vasútállomás Csehszlovákiánál maradt] csatolta vissza Magyarországhoz, noha a szóban forgó terület hovatartozása tulajdonképpen nem volt vitás, mert azt a határmegállapító bizottság egyhangúlag – a cseh képviselő szavazatával is – Magyarországnak ítélte.”[5]
A kiigazított határvonal mai műholdképen: balra Somoskőújfalu, jobbra Somoskő
Bár a részletek egyeztetése (és egyéb, például a Salgótarján – Fülek vasútvonalat érintő kérdések megoldása) 1924-ben is zajlott, február 15-én az ország a bányák használati joga mellett 15 km² területtel és kétezer-ötszáz lakossal (97%-ban magyar) gyarapodott, és ami még fontosabb, bebizonyosodott, hogy békés eszközökkel is lehetséges a határok megváltoztatása. Somoskő és Somoskőújfalu hálás lakossága a következő távirattal köszönte meg Tánczos altábornagy munkáját:
„Hálás szívvel emlékezünk meg ma és a magyar hatóságok ünnepélyes bevonulásakor Nagyméltóságodról és arról az értékes és fáradtságot nem ismerő tevékenységéről, mely meghozta számunkra vágyaink teljesülését, lehetőségét annak, hogy magyar hazánk jövője érdekében szívünk szerint s teljes odaadásunkkal dolgozhassunk. Somoskő és Somosújfalu hű magyarjai.”[6]
A magyar honvédség és közigazgatás visszatérése Somoskőújfaluba
Mindenképp szükséges megemlítenünk Dr. Krepuska Géza (1861-1949) nevét is. A híres fül-orr-gégész más módokon, de az altábornagyhoz hasonló határozottsággal és szívóssággal küzdött a két falu és a bányák (köztük saját bányája, amelyet azonban inkább hobbija, az ásványgyűjtés miatt kedvelt) Magyarországhoz kerüléséért.
A doktor, amellett, hogy kulcsszerepet játszott a cabernet borok magyarországi elterjesztésében, 1911-től nagyon rövid idő alatt megteremtette a modern magyar fül-orr gégészetet és ennek oktatását; jó pár fülbetegséget ő írt le a világon először, összesen pedig több mint 100.000 beteget gyógyított, 6000 agyműtétet hajtott végre. Egyik páciense pont a határmegállapító bizottság egy angol tisztje volt, akinek Krepuska Géza kezelte ki a legenda szerint addig gyógyíthatatlannak tartott betegségét, közben pedig rábeszélte az úriembert, hogy a döntés előtt ugyan nézzenek már körül a két faluban. A terepszemlére, amelyen részt vett Lipthay B. Jenő, a Rimamurányi Vasmű igazgatója és dr. Auer Pál jogász is, hamar sor került, és miután a bizottság tagjai alig találtak olyat az utcán, akivel szlovákul tudtak volna értekezni, rájöttek, hogy itt bizony két színmagyar faluról van szó, és így kezdődhettek meg a tárgyalások. A doktor emlékét ma Budapesten utca és emléktábla, Somoskőn pedig emlékoszlop is őrzi.
Ezt követően még 1923-ban Tánczos altábornagy a honvédelmi miniszter helyettese, majd a népszövetségi delegáció katonai szakértője lett. 1925. szeptember 1-től a Nemzetek Szövetségénél volt fődelegátus. Utolsó előléptetésére 1926. március 2-án került sor: az ekkor megkapott (címzetes) vezérezredesi (akkor lovassági tábornok) rendfokozattal elért az akkori magyar katonai hierarchia csúcsára. A legmagasabb, tábornagyi rendfokozatot ugyanis csak Habsburg József főherceg birtokolta, természetesen tiszteletbeli címként, mások számára annak elérése csak háborús körülmények között volt (elméletileg) lehetséges.
Rövidhír a Nyírvidékben a népszövetségi delegáció munkájáról (1931)
Az 1920-as évek közepétől a hivatalosan 1920 áprilisában megalakult magyar Külügyi Társaság lefegyverzési szakosztályát vezette, 1940-1941-ben pedig az egyesület társelnöke is volt. 1930-tól gróf Apponyi Albert mellett Tánczos Gábor lett Magyarország fődelegátusa a Nemzetek Szövetségében, szeptembertől pedig mindketten részt vettek a Briand francia külügyminiszter vezette Commission d’Etude pour l’Union Européenne munkájában is. Az 1935. évi szeptemberi közgyűlésen hosszasan érvelt Magyarország fegyverkezési egyenjogúsága mellett, egy évvel később pedig sürgette „a fogyatékos kisebbségvédelem hatályosabbá tételét”, valamint ő jelentette be, hogy a lefegyverzési bizottság munkájában Magyarország nem kíván részt venni.[7] 1937-ben szintén a fegyverkezési egyenjogúság mellett és a kisebbségek (értelemszerűen elsősorban az anyaországtól elszakított magyarok) védelme érdekében szólalt fel. A leszerelési bizottság munkájától – Magyarország katonai egyenjogúságának hiányában – továbbra is elzárkózott. 1938-ban, a XIX. közgyűlésen „a III. bizottságban kétszer felszólalt a polgári lakosság légi bombázás elleni védelmére vonatkozó spanyol indítvány tárgyalásánál, a politikai vonatkozások távoltartása mellett foglalván állást.” [8]
Apponyi Albert, a másik fődelegátus
A harmincas évek végétől visszavonultan élt Budapesten, és elsősorban idős korából fakadóan semmiféle tisztséget nem vállalt 1945 után sem, ennek ellenére 1951 nyarán Hajdúdorogra telepítették ki (tőle mintegy 70 kilométerre kapott kényszerlakhelyet a volt miniszterelnök, Lakatos Géza vezérezredes). Bár 1953 nyarától, a Sztálin halálát követő „enyhülés” következtében megindult az internálótáborok felszámolása, és a kitelepítettek is elhagyhatták kényszerlakhelyüket, a fővárosba a legtöbben nem térhettek vissza. „Így Tánczos Gábor sem, aki ezt követően időnként átjárt Hajdúnánásra a város kádas fürdőjébe, s 1953. augusztus 11-én, 81 évesen korában, itt, a Bocskai utca elején hunyt el.” – olvasható a Hajdúnánási Újságban.[9] Bár sosem élt a településen, Hajdúnánáson a mai napig szeretettel őrzik „a fővárosból száműzött magányos öregúr”[10] emlékét, születésének 140. évfordulóján avatták fel emléktábláját, amely a városi múzeum homlokzatán tekinthető meg.
Végezetül következzen egy archív filmhíradó-részlet, amely Somoskőújfalu 1924-es visszatérését mutatja be. Tánczos vezérezredest nem sikerült kiszúrnom a képkockákon, a Krepuska család viszont több tagjával is szerepel a tudósításban.
[1] Suba János: Egy határmegállapító bizottság anatómiája: A magyar–csehszlovák határmegállapító bizottság szervezete 1921–1925 in: Pásztor Cecília (szerk.): „Ahol a határ elválaszt.” Trianon és következményei, a Kárpát-medencében. Balassagyarmat-Várpalota, 2002, A Nógrád Megyei Múzeumok Szövetsége. 199-224. o. 221. o.
[2] Suba 222. o.
[3] Suba 223. o.
[4] Bacsa Gábor: Határviták Salgótarján térségében. (Somoskő és Somoskőújfalu) 1921–1924. in: Pásztor Cecília (szerk.): „Ahol a határ elválaszt.” Trianon és következményei, a Kárpát-medencében. Balassagyarmat-Várpalota, 2002, A Nógrád Megyei Múzeumok Szövetsége. 225-249. o. 235. o.
[5] Bacsa 245. o.
[6] Külpolitikai adatok az 1936. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1937. 105. o.
[7] Külpolitikai adatok az 1938. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1939. 131. o.
[8] Hajdúnánási Újság XXIV. (XXXIV.) ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2012. november 22. 8. o. http://www.hajdunanas.hu/useruploads/files/ujsag/Hajdunanasi_ujsag_2012_november_22.pdf
[9] Uo.
Felhasznált irodalom:
Bacsa Gábor: Határviták Salgótarján térségében. (Somoskő és Somoskőújfalu) 1921–1924. in: Pásztor Cecília (szerk.): „Ahol a határ elválaszt.” Trianon és következményei, a Kárpát-medencében. Balassagyarmat-Várpalota, 2002, A Nógrád Megyei Múzeumok Szövetsége. 225-249. o.
Eöttevényi Olivér: A Magyar Külügyi Társaság, in: Dr. Drucker György (szerk.): Külügyi évkönyv 1941, Budapest, 1941. 371-381. o.
Hajdúnánási Újság XXIV. (XXXIV.) ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2012. november 22.
Külpolitikai adatok az 1930. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1931.
Külpolitikai adatok az 1935. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1936.
Külpolitikai adatok az 1937. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1938.
Külpolitikai adatok az 1938. évről, Magyar Királyi Külügyminisztérium, Budapest, 1939.
Suba János: Egy határmegállapító bizottság anatómiája: A magyar–csehszlovák határmegállapító bizottság szervezete 1921–1925 in: Pásztor Cecília (szerk.): „Ahol a határ elválaszt.” Trianon és következményei, a Kárpát-medencében. Balassagyarmat-Várpalota, 2002, A Nógrád Megyei Múzeumok Szövetsége. 199-224. o.
Szakály Sándor: Az ellenforradalmi Magyarország hadseregének felső vezetése. Adattár. II. rész. Hadtörténelmi Közlemények, 1984/3. 567-598. o.
Szakály Sándor: Az önálló magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás létrehozása és működése a két világháború közötti Magyarországon 1918–1945 Felderítő szemle, 2008/11. 19-45. o. 22. o.
Zeidler Miklós: A Magyar Külügyi Társaság és folyóirata: a Külügyi Szemle (1920-1944) Külügyi Szemle – A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata 2002/1. 151-176. o.
Zsigmond László (szerk.) Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945, I-V. 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. Iratok III. A német olasz tengely megszilárdulása. A német–osztrák kapcsolatok alakulása az 1936. július 11-i egyezmény után.
