Rajkort Miklós

Az 1920. március 15-én kormányfői székbe kerülő Simonyi-Semadam Sándornak nem kisebb - s igen hálátlan - feladattal kellett szembe néznie: alá kellett íni a Nagy Háborút lezáró békeszerződéstdiktátumot, amely a Szent István-i Magyarország szétesését jelentette. A párizsi 1920-as békekonferenciára Simonyi-Semadam elődje, Huszár Károly vezette kormány alatt kapott hazánk először meghívót a győztes nagyhatalmaktól. A békedelegáció tagjai akkor szembesültek az aránytalan és igazságtalan határtervezettel, méltánytalan büntetéssel. A békedelegáció tagjai között a Horthy-korszak meghatározó politikusait találjuk (Teleki Pál, Bethlen István), a „team” vezetője a „nagy öreg”, Apponyi Albert gróf volt.[1] Habár a delegáció tagjai mindent megtettek annak érdekében, hogy a- történelemben mindaddig nem tapasztalt- abnormális háborús büntetést és területelcsatolást vizsgálják felül az antant képviselői- a kocka már el volt vetve. Bár az angol David Lloyd George Apponyi gróf ominózus- franciául, angolul és olaszul elmondott- beszéde után vitára bocsátotta volna a „magyar kérdést”, de a győztesek többi képviselői (élén a francia Georges Clemenceau) nem támogatta Lloyd George javaslatát.[2]

Revizionista plakát a Horthy-rendszerben. Forrás: urbanlegends.hu

György Sándor

A nagyobb, egyetemes ünnepek, mint a Karácsony vagy a Húsvét háborús időkben is ünnepek maradnak; a hátország mellett a fronton lévő katonák is igyekeznek lehetőségeik szerint ünnepelni, sőt arra is akadt példa, hogy ilyenkor néhány napra vagy órára elhallgattak a fegyverek (ebből persze utána nagy botrány lett). A nyugati front első háborús karácsonyán néhol angol, francia és német katonák fociztak, ismerkedtek, ettek-ittak együtt, egy kicsit kivonva magukat az állásháborúból.

Békés Húsvéti Ünnepeket kívánnak a központi hatalmak (korabeli - kissé groteszk - képeslap)

A keleti front más viszonyai (és az eltérő naptárak) miatt arrafelé kevésbé volt ilyenre lehetőség, de volt olyan eset, amikor az első vonalak harcosai itt is megkötötték saját kis tűzszünetüket. Az egyik ilyen a 10. honvéd gyalogezreddel esett meg Galíciában 1916 Húsvétján. Miután ez az eset mára csaknem teljesen feledésbe merült, úgy véljük, érdemes egy kicsit kiugranunk a Horthy-korból. Krónikásunk pedig nem más mint Benkóczy Emil akinek 1931-ben megjelent "A tizes honvédek Galícziában" című könyvében olvasható a lentebbi húsvéti történet:

György Sándor

Hétköznapi csodák, vagy ha úgy tetszik szerencsés véletlenek békeidőben is bőven akadnak, de háborúk alatt valahogy megnövekszik a számuk - vagy csak jobban odafigyelnek az ilyenekre az emberek. Volt katonatiszt, aki "megérezte", hogy a parancsba kapott menetirány rossz, és megfordította szakaszát, elkerülve így az összecsapást/fogságbaesést, és akadt olyan honvéd, aki amiatt élte túl a fejlövést, mert kis híján megfagyott. De a csodák a hátországot sem kerülték el; az egyik ilyen filmbe illő történet pont a családomban esett meg.

B-17-es Repülő Erődök Debrecen térsége felett 1944. szeptember 21-én.

Előrebocsátom, hogy az eset történeti kutatásába még csak alig kezdtem bele ennek megfelelően kéretik nem szakmai publikációnak, hanem egy klasszikus háborús történetnek felfogni az egészet. Sajnos a főszereplőkkel nem, vagy csak gyerekként - és persze egészen más témákról - beszélhettem, ugyanakkor nincs okom megkérdőjelezni a történet igazságtartalmát akkor sem, ha egyes részletek homályosak lehetnek.

  „ A lakás nem reprezentációra, illetve nem elsősorban a reprezentációra szolgál, hanem a benne lakók kényelmére.”[1]

Az első világháború az élet minden területén forradalmi változást idézett elő. A nők férfi módira vették, a férfiak pedig örültek ha egyáltalán vették. Megváltozott az öltözködés, az étkezés, és az otthon is. Utóbbi funkciójában és külsejében egyaránt, hiszen a polgári rétegek korábbi nagy, reprezentatív céllal épült és berendezett lakásai átalakulóban voltak. A méretek összementek, a díszes, nehéz és gyakran nyomasztó hatást keltő bútorok szép lassan lecserélődtek. A "práktikum" és a funkcionalitás vette át helyüket, és persze nem utolsósorban a fenntarthatóság. Keveseknek telt már 4-6 szobás nagy lakás fenntartására, több tagú személyzet foglalkoztatására. S ki akart volna nagy, huzatos, tárgyakkal túlzsúfolt lakásban élni? Megjelentek a beépíthető faliszekrények, az ággyá alakítható kanapék, mind többen igényelték a villany-, gáz- és vízvezeték beszerelését. Egyre gyakoribb elvárás lett a fürdőszobás lakás...

Fürdőző hölgy, 1940. Forrás: Fortepan

"Lakni csak kell valahol..." sorozatunk útja a polgári középosztály fürdőszobájának küszöbén kezdődik. A reprezentáció, a feleslegesnek ítélt dolgok mellőzése, a kényelem, a házimunka gyors és hatékony elvégzése (háztartási alkalmazott nélkül is), a konyha és a fürdőszoba szerepe felértékelődött.[2] Már nem csak amolyan mellékes, mostohagyermekei voltak a lakásnak, hanem igen fontos funkcióval bíró elemei, amelyek kialakításakor  innentől a célszerűségre törekedtek.

Nyári Gábor

Enyhe, ködös, borongós reggel volt 1936. január 22-én, amikor a Gyűjtőfogház előtt nagy tömeg gyűlt össze. Hét órakor megkondult a harang, a börtön udvarán pedig három elvetemült bűnöző nyakán szorult a hurok. Bő egy évvel korábban, 1934 szilveszter reggelén próbálták meg kirabolni a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Szabadság téri fiókját, de a kísérlet három halálos áldozatot követelő eszeveszett lövöldözésbe torkollott. Szombat esti rémálom sorozatunkat folytatjuk.

Az alig 20 éves Benyák László "bezsákolt" holtteste. Tolnai Világlapja, 1935. január.
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Nyári Gábor

Vélemény

Február 9-én volt Horthy Miklós halálának 60. évfordulója. Bár a XX. század még annyira élénken él a magyar társadalom emlékezetében, hogy igen nehéz Horthy szerepét megítélni, az vitathatatlan, hogy közel negyedszázados kormányzósága miatt a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjáról van szó.

Horthy Miklós nem készült politikai és főleg nem államfői pályára. Kiváló tengerész volt, aki a haditengerészetnél töltött idő alatt behajózta a világot és széleskörű műveltségre tett szert. Ugyanakkor Horthy élete végéig abból a „becsületes, lovagias” világképből indult ki, amelyet megismert, így nem vagy csak nagyon későn eszmélet rá a XX. század totális diktatúráinak valódi természetére. Viszont éppen ez a világnézet juttatta Horthyt hatalomra. Az első világháborúval és az azt követő tragédiákkal, mint a Monarchia – katonai, politikai és társadalmi – összeomlása, Károlyi határozatlan kormányzása, a Tanácsköztársaság rémuralma, a Trianonhoz vezető utak, alapjaiban megrengették Magyarországot. Az ismert és elismert admirális, a kiváló modorú és művelt úriember Horthy így 1920-ban elsősorban a stabilitást jelentette. Egy régi, „bevált” rendszer embere volt, aki mégis megtestesített – némi – változtatási lehetőséget is.

György Sándor

1943. január 12-én Urivnál a Vörös Hadsereg csapatai áttörték a magyar 2. hadsereg arcvonalát, a két nappal későbbi scsucsjei támadás után pedig három részre szakadt a magyar arcvonal. Bár a honvédek egy része kitartott, többségük - megfelelő fegyverzet híján - semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni. Talán az ellenségnél is nagyobb pusztítást végzett a sokszor -42 fokos hideg, amely rengeteg áldozatot szedett az amúgy is kimerült és legyengült katonák között. Mai képválogatásunkkal a Don-környéki hadműveletekben elesettekre emlékezünk!

Menetelő honvédek 1942-ben valahol a keleti fronton...Forrás: Fortepan

Az 1941-es német hadjárat kudarca után a következő év tavaszától Berlin egyre nagyobb arányban kezdte bevonni szövetségeseit a Szovjetunió elleni harcba. A finnek mellett románok (2 hadsereggel), olaszok (1 hadsereggel) és magyarok is bekapcsolódtak az 1942 tavaszán indult hadműveletekbe, amelyben részt vettek horvátok, valamint spanyol és francia önkéntesek is. Az év elején a németek a teljes honvédség bevetését szorgalmazták, ezt sikerült "lealkudni" három hadtestre (9 könnyűhadosztály), egy páncéloshadosztályra és egy repülődandárra. Mellettük több dandár megszálló feladatokat látott el, elsősorban a mai Ukrajna területén. A magyar 2. hadsereg első alakulatai 1942. április 12-én indultak meg a hadszíntérre; a mintegy 200 000 katona kiszállítása csak a nyár közepére fejeződött be.

Küzdelem az elemek ellen: hóban, fagyban, hidegben... Forrás: Fortepan

A honvédek először június végén vettek részt komolyabb harcokban; súlyos veszteségekkel, de július 10-re sikerült kijutni a Don-hoz; a magyar csapatok aránytalanul nagy, kb. 200 kilométer hosszú arcvonalszakaszt kaptak, amely a szeptember közepéig elhúzódó, javarészt sikertelen hídfőcsatákat követően sem változott nagyobb mértékben. Január 12-ig viszonylagos nyugalom uralkodott az arcvonalszakaszon. 1942. november 19-én indult meg a déli, sztálingrádi frontszakaszon egy nagyobb szovjet támadás, amely előbb a román, majd a német és olasz arcvonalat is áttörte; a túlerőben lévő Vörös Hadsereget a jól felszerelt németek sem tudták megállítani.

 Szabadulás a hóból. Keleti front, 1942. Forrás: Fortepan

A január 12-i magyar arcvonal elleni támadás is csak nagyobb felderítésnek indult, de látva a kezdeti sikereket, a szovjetek előbbre hozták fő támadásuk idejét; a magyar egységeknek alig voltak korszerű páncéltörő eszközeik, és tartalékok sem álltak rendelkezésre. A javarészt fogatolt tüzérség a lovak hátravonása miatt jórészt mozdulatlan maradt. Az első nap a szovjet csapatok mintegy 6-8 kilométer szélességben és kb. ugyanakkora mélységben nyomták be az arcvonalat, bár Gyevicánál a különösen jól kiépített állásokkal rendelkező 35. gyalogezred még kitartott.

 Magyar honvédek egy falu égő házai között. Forrás: Fortepan

Január 14-re elszakadt egymástól a III., a IV. és a VII. hadtest, a magyar egységek sok helyen összekeveredtek, de olaszokkal, és elég sokszor bajtársiatlanul viselkedő németekkel is keveredtek a visszavonulás alatt. A helyzetet nehezítette, hogy az 1942 végén váltásként kiérkező honvédek szinte puskákkal is alig voltak felszerelve, nehézfegyverük egyáltalán nem volt, a megelőző hónapok ellátási nehézségei miatt pedig a katonák is nagyon le voltak gyengülve. Megfelelő téli ruházattal sem rendelkezett a legtöbb honvéd, a bekecsek és kucsmák jó részét kapacitáshiány miatt nem tudták kihozni a raktárakból.

 "Orosz földön, kinn a vártán olvastam a leveled,/A levélben elolvastam a te édes nevedet,/Kató, Kató édes szívem, mikor látlak újra én/Ha legyőzzük itt a muszkát, a hazánk az visszatér" Forrás: Fortepan

A harcok és visszavonulás során mintegy 40 000 katona vesztette életét vagy tűnt el, körülbelül ugyanennyi megsebesült, 26 000-en pedig fogságba estek. A hadsereget hivatalosan 1943. január 24-én vonták ki az arcvonalból. Ekkor már csak a III. hadtest csapatai harcoltak, német alárendeltségben, általában a legveszélyesebb helyeken bevetve. Gróf Stomm Marcell altábornagy, máig példátlan módon, február 1-jén feloszlatta hadtestét. Bár a seregtest készletei jóformán kimerültek, nagyobb egységekben sokkal több esély volt a túlélésre; ezt jól bizonyítja, hogy a 9. könnyűhadosztály parancsnoka, Oszlányi Kornél ezredes, aki együtt tartotta embereit (és a hozzájuk csapódókat), több ezer embert tudott hazahozni.

 Elakadt teherautók a hómezőn. Forrás: Fortepan

A vereséget érthető módon a háború alatt nem verték nagy dobra. A szocialista korszakban viszont nagyon sok esetben megvetés övezte a doni veteránokat, akik közül sokan sosem mertek beszélni az átéltekről. A hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest is kivégezték (a rendszerváltás után az ítéletet megsemmisítették), sok tisztet és katonát ért hátrányos megkülönböztetés. Első bajtársi találkozóikat az 1980-as évek közepétől kezdték megszervezni, de azokat ekkor még élénk figyelemmel kísérte az állambiztonság. Mára változott a helyzet, egyre több helyen kapnak emlékművet a doni harcokban (illetve a második világháborúban) elesettek, és történetükről is lehet politikai felhangok nélkül írni/beszélni.