Tengerésztiszt bőrnadrágban - Horthy Miklós emlékei Ferenc Józsefről

1916. november 21-én, csaknem kereken 100 éve hunyt el Ferenc József osztrák császár és magyar király, aki 1848 óta állt a Habsburg Birodalom élén, 1867 nyarán pedig magyar királlyá is koronázták. Bár életpályája és működése nem tartozik blogunk elsődleges célterületéhez, annyi kapcsolódási pontunk mindenképp van, hogy Horthy Miklós sorhajóhadnagyként (majd sorhajókapitányként) 1909 és 1914 között az uralkodó egyik szárnysegédeként szolgált. Horthy számára Ferenc József jelentette "az uralkodót", akit kormányzóként is példaképének tartott. Mai posztunkban néhány emléket, történetet ismertetünk Horthy emlékirataiból.

ferencjozsef.jpg

Ferenc József (1830-1916)

Ferenc József megítélése a mai napig viták tárgyát képezi. Ki is volt ő? Véreskezű hóhér, aki szemrebbenés nélkül írta alá az aradi vértanúk (és mások) halálos ítéletét, hogy aztán pár évtized után "Ferencjóskává" szelídülve képeslapokon, festményeken, sőt, kolbász-címkén köszönjön vissza? Az Osztrák-Magyar Monarchia összehozója és összetartója? A mai napig páratlan ipari/gazdasági fejlődés (egyik) motorja? Egy XVIII. századból ittragadt abszolutista őskövület, akinek nem mellesleg nagy szerepe volt az első világháború kirobbantásában? Egy kicsit talán mindegyik...az ugyanakkor vitathatatlan, hogy a korabeli Európa egyik meghatározó figurája volt, aki lényegében egy személyben tartotta össze birodalmát. Titóról mondták az 1970-es évek végén, hogy ő Jugoszlávia egyetlen működő intézménye, és ez a sarkított vélemény valamennyire Ferenc Józsefre is igaz volt.

Az köztudott, hogy az uralkodó önmagát az állam első hivatalnokának tartotta, és ennek megfelelően is élt. Egyszerű ételek, pontos napi beosztás (általában hajnali 4-kor már talpon volt) és főleg mai szemmel nézve merev szokások. Ilyen közegbe kellett beilleszkedniük az általában alezredesi-ezredesi rendfokozatú tiszteknek, akiknek a dolgát az is nehezítette, hogy a szárnysegédek működését jóformán csak a szokásjog szabályozta, semmilyen írásos utasításra nem hagyatkozhattak. A két hadsegéd mellett négy szárnysegéd teljesített szolgálatot a császár-király mellett, akik közül kettő váltotta egymást, egy szabadságon volt, egy pedig készenlétben várakozott bármilyen különleges megbízatás végrehajtására. Több tiszt vesztette el beosztását "fecsegés" vagy egy rossz mozdulat miatt - az öreg uralkodó például allergiás volt a bokacsattogtatásra. Ilyen körülmények között került sor Horthy sorhajóhadnagy és Ferenc József első találkozására;

"Paar grófnál [az első hadsegéd] tett jelentkezésem után hamarosan sorra következett kihallgatásom Ő Felsége előtt. Erre feszült várakozással és izgalommal készülődtem. Ifjúságom óta egyre azt hallottam, hogy Ő Felsége mindenható, magasabb lény, aki elérhetetlen magasságban trónol. Most aztán szemtől szembe fogok vele állani és ezentúl naponta személyes szolgálatot teszek majd körülötte. Amikor beléptem a dolgozószobájába, Ő Felsége, aki tábornoki ruhát viselt, néhány lépést tett felém. Egyetlen más olyan uralkodóval sem találkoztam életemben, aki hasonló mértékben személyesítette meg a „felség” méltóságának igazi fogalmát. Ez a vélemény, mely első kihallgatásom hatása alatt bennem későbben kialakult, soha sem változott meg. Lényéből sugárzott a megkapó méltóság; ez minden alakoskodástól mentesen, mindenkit illő tartózkodásra kényszerített; mégis nyomban éreztem, hogy jóságának és közvetlenségének hatására minden elfogultságom megszűnt. Nagy élmény maradt életemben az a pillanat, amidőn az ősz uralkodó színe előtt állottam. Amint megláttam hajlott alakját, amelyre családi tragédiák és kormányzati gondok súlya nehezedett, a meghatottság és szeretet érzése töltötte be lelkemet és ez ma is változatlanul él bennem."[1]

horthy5.jpg

Az uralkodó kikocsizik  szárnysegéde, Horthy Miklós társaságában

Ebből a kis részletből is láthatjuk, hogy milyen hatást tett Horthyra az uralkodó, és hogy ez a hatás végig megmaradt. Az vitathatatlan, hogy Ferenc József idős korában is jó állapotban volt, mind szellemileg, mind fizikailag, bár azt más források is megerősítik, hogy fia, felesége, majd unokaöccse, Ferenc Ferdinánd halála - érthető módon - nagyon megviselte. És ha már szóba került a trónörökös; ma már az is ismert, hogy az uralkodó és a főherceg között komoly ellentétek voltak, mind politikai, mind személyes vonalon is. Utóbbiakat elsősorban Ferenc Ferdinánd házassága generálta, megfejelve a főherceg nem könnyű természetével.

"A főherceg, aki tengernagyi rangot viselt, már 1898 óta helyettesítette Ő Felségét a legfőbb parancsnokságban. Tanácsadója Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök volt. Katonai kérdésekben egyre nagyobb hatást gyakorolt, politikai téren azonban akarata nem igen érvényesült. Ő Felsége még magas korában sem tűrte, hogy mások irányítsák és ebben a tekintetben legközelebbi rokonával sem tett kivételt. Tanácsadói véleményét ugyan meghallgatta, de érthetően húzódozott attól, hogy a hat évtizedes uralkodása alatt kialakult és beváltnak tartott állami és kormányzati berendezkedések lényegén változtasson. Köztudomású volt, hogy a trónörökös ellentétes álláspontot képviselt. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ellensége a monarchiában érvényesülő, Magyarország és Ausztria egyenjogúságát jelentő dualizmusnak. Ferenc Ferdinánd előtt „trialisztikus” államszövetség gondolata lebegett. Törekvései miatt ellentétbe került Magyarországgal és ez a kedvezőtlen viszony állandóan rosszabbodott. Még személyes ellenszenvét is kifejezésre juttatta a magyar nemességgel szemben."[2]

4951_ferenc_jozsef.jpg

Az uralkodó tábornoki egyenruhában

És hogy hogy zajlott az élet Schönbrunnban és a bécsi Burgban? A nap jelentős részét a kihallgatások töltötték ki, az uralkodó ekkoriban napi 50 látogatót fogadott (fiatalabb korában a dupláját is), persze mindenkit csak pár percre. Ez követte a hazaút Schönbrunnba, ahol egy alkalommal a székelyföldi 82. gyalogezred katonái vívták ki az uralkodó elismerését, aki ha a magyarokért nem is rajongott, a jó kiállású, profi katonákat igen nagyra tartotta.

"A szertartásmesteri hivatal tisztviselője a megállapított sorrendben kísérte a megjelenteket a gyülekező terembe a szárnysegédhez, s ez aztán bejelentette őket. A kihallgatási terem bejáratánál kétoldalt a magyar és az osztrák testőrség egy-egy tisztje állott kivont karddal. Az egyes kihallgatások, a megjelentek nagy száma miatt, egészen rövid ideig tartottak. Többnyire csak köszönetmondásról esett szó valamilyen kinevezés ért, vagy kitüntetésért, néha pedig kérelmet terjesztettek elő. Ő Felsége csak félöt órakor tért vissza Schönbrunnba. Esős novemberi idő járta, mikor egyik alkalommal csukott kocsiban éppen Schönbrunn felé indultunk, Ő Felsége különös érdeklődéssel fordult a palotaőrség felé és feltűnően szíves mozdulattal köszönte meg tisztelgését. »Ez az ezred«– mondotta – »most áll először palotaőrségen. A legjobb ezred Bécsben, de az egész monarchiában is a legkitűnőbbek közé tartozik.«”[3] 

Na persze a katonai formaságok nem mindegyike nyerte el Ferenc József tetszését; ahogy már írtuk, a bokacsattogtatásra, amely inkább a szárazföldi haderőnem tagjaira volt jellemző, kifejezetten háklis volt, és nem bírta a "fecsegő" tiszteket sem, akkor sem, ha a fecsegés egy teljes mondatot tett ki.

"Az egyik szárnysegéd, mikor első ízben kocsizott ki Ő Felsége oldalán, azt hitte, hogy beszélgetnie kell. Amint tehát túlhaladtak a Hofburg kapuján, rámutatott Mária Terézia szobrára és így szólt: „Az emberi alkotó erőnek milyen csodálatos mesterműve ez!” Ő Felsége Schönbrunnban nyomban hívatta Paar grófot és utasította, hogy a „fecsegőt” azonnal váltassa le. Hasonló sors érte azt is, aki minden jelentkezéskor hangosan összeverte a bokáját. Ez ugyanis nem volt szokásos a bécsi udvarban."[4]

schoenbrunn_vorderansicht_800x350px.jpg

A schönbrunni palota napjainkban

A sorhajóhadnagyot ugyanakkor megkedvelhette az uralkodó, mert a szokásosnál több ideig tartotta maga mellett - Horthy a háború kitörését követően önként kérette vissza magát tengerészeti beosztásba. De addig még hátra volt több év, amelyek során a különféle reprezentációs alkalmak - Fülig Jimmy szava járásával szerklizés - mellett vadászatokra és kiállításmegnyitókra is adódott alkalom.

"Ő Felsége magas kora dacára is ragaszkodott ahhoz, hogy az uralkodót terhelő hagyományos reprezentációs kötelességeit teljesítse. Ezek közé tartoztak többek között azok a díszebédek is, – amelyeket magas és legmagasabb vendégek látogatása alkalmából, vagy a diplomáciai testület tiszteletére rendeztek. A nagykövetek és követek nagy száma elkerülhetetlenné tette, hogy csoportonként hívják meg őket. A diplomaták a schönbrunni palota rózsaszínű szalonjában gyülekeztek és kisebb csoportokban tárgyaltak, amíg Montenuovo herceg, első főudvarmester pálcája hármas koppantásával meg nem adta a jelt, amely Ő Felsége közeledésére figyelmeztetett. A beszélgetés elnémult és mindenki beállt a rangja szerinti sorba. Minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy Ő Felsége megjelenése és személyisége az összes jelenlévőkre igen nagy hatást tett (...)"[5] 

horthy_a_ferenc_jozsef_portreval.jpg

Horthy és az általa festett Ferenc József portré

Közmondásos az uralkodó munkabírása is, amelyet Horthy visszaemlékezései is megerősítenek.

"Mert nem legenda, sőt magam is tanúsíthatom, hogy az uralkodó közmondásos kötelességérzete minden munkanapon arra késztette, hogy már jóval öt óra előtt hozzáfogjon az íróasztalán váró ügyiratok feldolgozásához. Szárnysegédi szolgálatom alatt, amikor pedig kopogás nélkül léphettem dolgozószobájába, sohasem tapasztaltam, hogy mással foglalkozott volna, mint munkájával. (...) Ferenc József még nyolcvanéves korában is lóhátról fogadta a budapesti, bécsi, vagy szarajevói helyőrségek díszmenetét."[6] 

És akkor jöjjenek a kiállításmegnyitók és a vadászatok! A korszak divatos művészeti irányzatai érthető módon nem nyerték el Ferenc József tetszését, aki ennek ellenére rendszeresen megfordult különféle kiállításokon - a festők számára is nagy megtiszteltetést és kellő nyomatékot jelentett az uralkodó megjelenése. Persze a műélvezet-műértés már más lapra tartozott, amit az alábbi kis történet is jól illusztrál.

"A kiállításon meghallgatta a kísérő művész magyarázatait, de a legtöbb kép előtt szótlanul haladt el. Egyszerre megállította egy tájkép, amely erdei vadászházat ábrázolt. »Mi van itt a vadászház előtt? Talán tó?« – kérdezte kísérőjét. Előhívták a festőt és Ő Felsége most már előtte ismételte meg a kérdését. »Nem tó, Felség, hanem erdei rét« – jelentette a művész. »Ugyan! Hiszen ez kék!« A festő azonban sokra tartotta művészete korszerűségét és büszkén felelte: »Én ilyennek látom, Felség.« Ő Felsége erre elmosolyodott, miközben még megjegyezte: »Hát akkor tulajdonképpen kár, hogy a festői pályát választotta.«[7] 

Talán ezen alkalmak, talán Bécs atmoszférája ihlette meg, de tény, hogy Horthy maga is ecsetet ragadott, és tanfolyamra is beiratkozott, bár tengerészként nagyobb sikereket ért el, mint festőként. Fő művének pont Ferenc Józsefről készített képét tartotta - a császár-király csak utólag értesült arról, hogy szárnysegéde miben mesterkedett - amelyet később Kenderesen akasztott ki dolgozószobájában; a kép sajnos nem vészelte át a második világháború pusztításait.

hm.jpg

Horthy a későbbiekben is szenvedélyes vadász maradt

A korszakban - ahogy korábban és a későbbiekben is - az elit szívesen foglalatoskodott vadászattal, amelyre Ausztria és Magyarország tájai is rengeteg lehetőséget biztosítottak. Az uralkodó öreg korára is lelkes vadász maradt, aki végig megvetette az olyan úri huncutságokat, mint a céltávcső, és a zsákmányok elejtésében is tudott mértéket tartani. Nyaranta, 

Ha az időjárás csak félig-meddig is kedvezett, Ő Felsége délutánonként vadászterületére kocsizott, majd pónilóra szállva, ahhoz a leshelyhez lovagolt, ahol a szarvasok váltani szoktak. Ferenc József szenvedélyesen, de a szokásokat és szabályokat szigorúan betartva vadászott és még előrehaladott korában is kitűnő puskás volt. Hiába említettem neki a puska cs övére szerelhető céltávcsövet, melyen át a vadász a fonalkeresztet meg a vadat is egyszerre és egyaránt élesen látva biztosan célozhat. Tudni sem akart róla; sőt annyira régimódi volt, hogy modem vadászfegyvert sem tartott és mindig csak ósdi, megszokott puskáját használta. (...) Vadászatkor mindig a helyi viseletbe öltöztünk, tehát kurta zergebőr nadrágba bujtunk. Csak nehezen szoktam meg, hogy az ebéden a főhercegnők szeme előtt meztelen térddel mutatkozzam, bár ők ezt megszokták és nem is vettek tudomást róla. Ischlben leggyakrabban zergére vadásztunk. Sokszor előfordult, hogy elsőként éppen Ő Felsége éles szeme vette észre a távoli sziklafalak közt rejtőző zergét, melyet vadászvendégeinek nem sikerült felfedezniök.(...) Ő Felsége a legszívesebben futtában lőtte a vadat. Vadászat után számonkérte a vadászoktól, hogy mit láttak és mit lőttek. Jaj volt annak, akiről kiderült, hogy nem vadásziasan viselkedett!"[8]

Ahogy láthatjuk, Ferenc József udvara egy szelet 19. század volt még a 20. század elején is, amely nagy hatást gyakorolt a "partra vetett" tengerészre is, aki később is szívesen emlékezett a Bécsben töltött évekre, illetve kormányzóként hasonló hangulatot igyekezett Budapesten is előteremteni. Az idill egészen 1914 nyaráig tartott, amikor is Horthy sorhajókapitány visszatért a flottához, Ferenc József pedig még közel két és fél évig uralkodott világháború tépázta birodalmában.

az-ima-sem-segitett_frcdb7k4.jpg

"Minden meggondoltam..." Korabeli plakát az imádkozó uralkodóról

[1] Horthy 52-53. o.

[2] 58. o.

[3] 56-57. o.

[4] 55. o.

[5] 60. o.

[6] 61. o.

[7] 62. o.

[8] 66-67. o.

Felhasznált irodalom

Horthy Miklós: Emlékirataim Európa-História, Budapest, 1990.