Nyári Gábor
Ezekben a hetekben még azok is a franciaországi foci EB-re figyelnek, akiket általában hidegen hagynak a futballvilág eseményei, ugyanis a magyar válogatott 30 év után jutott ki világversenyre, ráadásul első meccsünket is megnyertük. Korábban ez nem mindig volt így, a Bernben második helyet szerző, az angolokat kétszer megverő Aranycsapat névsorát álmunkból keltve is hiba nélkül soroljuk, de mit tudunk az 1938-ban Franciaországban világbajnoki ezüstérmet szerző csapatról? Mai cikkünkben ezt a csapatot és teljesítményét mutatjuk be Nektek, videók és színezett korabeli fotók segítségével.
A világbajnoki döntő előtti pillanatok
1938 júniusában szintén Franciaországra szegezték tekintetüket a focidrukkerek, 4-e és 19-e között összesen 15 csapat mérte össze erejét a harmadik alkalommal megrendezett világbajnokságon. Eredetileg 16 ország vett volna részt a tornán, de az Anschluss miatt Ausztria ekkorra már megszűnt, az osztrák játékosok egy része a német keretbe került, másik csapat pedig – miután Anglia nem vállalta a felkérést – már nem kapott meghívást. Érdekes kérdés, hogy mennyire tekinthető a torna világbajnokságnak, hiszen, a 15 csapatból csupán kettő érkezett az amerikai kontinensről (Kuba és Brazília), egy pedig Ázsiából (Holland-India). Az európai országok közül Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Svájc és Svédország vett részt. Feltűnő, hogy több „futball nagyhatalom” és hiányzik ebből a sorból. Spanyolország a polgárháború miatt már a selejtezőkön sem vett részt, Anglia pedig (ahogy Uruguay és Argentína is) előre jelezte, hogy nem kíván részt venni a tornán.