György Sándor

A Horthy-korszakban kiemelkedő, sokszor meghatározó szerepet játszottak a katonák, illetve komoly katonai múlttal rendelkező személyek. Maga a kormányzó is több évtizedes haditengerészeti pályafutást tudhatott a háta mögött, a miniszterelnökök közül pedig Teleki Pál és Imrédy Béla is megjárták az első világháborút, nem beszélve a hivatásos tisztként induló Gömbös Gyuláról, vagy a később a Rádió igazgatói székébe kerülő Náray Antalról. Most induló sorozatunkban alkalmanként egy-egy híres tábornokot, főtisztet mutatunk be, de helyet kapnak kevéssé ismert, vagy éppenséggel teljesen ismeretlen egyenruhások is, akik 1920 és 1945 között teljesítettek szolgálatot. Mai főszereplőnk, Lakatos Géza vezérezredes, a "kiugrási kísérlet miniszterelnöke" is inkább rövid és balszerencsés politikai tevékenységéről ismert, az kevésbé köztudott, hogy közel negyven éves kiemelkedő katonai pályafutás állt mögötte.

Csíkszentsimoni Lakatos Géza 1890. április 30-án született Budapesten, régi székely családban. Felmenői között több híres katonatiszt is akadt; apai nagyapja, Lakatos Benedek a nemesi testőrségnél kezdte pályafutását, majd őrnagyi rendfokozatban, a 92. zászlóalj parancsnokaként harcolt az 1848-49-es szabadságharcban, majd a Ludovika Akadémia gondnoka lett. Pályaválasztására azonban mégsem az ősök, hanem apja korai halála gyakorolta a legnagyobb hatást, a családnak - megrendült anyagi helyzetében - nem maradt más lehetősége Géza és ikertestvére, Kálmán taníttatására. A piaristáknál eltöltött négy évet ugyanennyi követte a soproni katonai főreáliskolában, majd 1907-től a Ludovika következett, ahol 1910. augusztus 18-án avatták hadnaggyá. Az akadémián mindkét testvér kiemelkedően teljesített; érdekesség, hogy az ott tanult zene, idegen nyelvek és rajz később, a kitelepítés során életmentőnek bizonyultak.

Lakatos Géza vezérezredes

A testvérek pályája itt vált ketté: Géza a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez került, majd miután megcélozta a Monarchia tisztképzésének csúcsát jelentő bécsi Hadiiskolát, Linzben is szolgált, illetve nagyon komoly előválogató képzéseken is részt vett. Bár a felvételi végül sikerült, a fiatal hadnagy számításait alaposan keresztülhúzta a történelem, és azok a bizonyos szarajevói pisztolylövések; az 1. gyalogezredet nagyon hamar a keleti frontra vezényelték. A szakaszparancsnokként szolgáló Lakatos 1914 októberében súlyosan megsebesült, haslövést kapott, amelyből csodával határos módon épült fel; lábadozása közben tudta meg, hogy testvére nem volt ilyen szerencsés, és még szeptemberben hősi halált halt.

Nyári Gábor

Ahogy az egész történelem, a Horthy-korszak is tele volt olyan bűntényekkel, amelyek brutalitásuk vagy elkövetési módjuk miatt megrázták az egész országot. Ma induló, hetente jelentkező sorozatunk egy-egy ilyen esetet mutat be, elsősorban a korabeli – a maihoz hasonlóan igencsak szenzációhajhász – sajtó cikkein keresztül.

Az első bemutatott bűneset, az alagi gyilkosság, 1933. december 26-án, kedden, Karácsony másnapján történt. Az igencsak rejtélyes eset - amelynek több részlete máig tisztázatlan - azzal kezdődött, hogy a - ma Dunakeszihez tartozó - Alagon Berta Lajos, miután előző éjszaka furcsa zajokra lett figyelmes, csütörtök reggel házőrző kutyáját megmérgezve találta, majd kisfia a ház melletti mellékhelyiségben egy térdből levágott emberi lábat talált. Berta azonnal rohant a csendőrségre, a kiérkező hatóság pedig további megcsonkított testrészekre bukkant.

A Budapesti Hírlap december 31-i beszámolója az első testrészek megtalálásáról

A nyomozás viszonylag gyorsan haladt, és hamar azonosították a holttestet is. Egyik ismerőse a visszerek alapján felismerte Bognár István újpesti hentesmestert. A nyomozók látókörébe csakhamar Bognár felesége került, aki először mindent tagadott, de viselkedése gyanút keltett. Kiderült, hogy a házaspár viszonya megromlott, mivel Bognár elherdálta az egész szép vagyont, amikor pedig a feleség, mentve a menthetőt, eladta megmaradt telkeik egyikét, a férj feljelentette az asszonyt. Bognár többször azt is említette ismerőseinek, hogy fél attól, hogy felesége megöli. A hentes félelme nem is volt alaptalan, az asszony végül három lövéssel kivégezte férjét, majd három és fél órányi kemény és meglehetősen profi munkával - elvégre volt kitől tanulnia - feldarabolta, majd egy szatyorban különböző helyeken elrejtette férje darabjait. Később Bognár egyéb testrészei is előkerültek - körülbelül a test fele - a feje például Alsógödről került elő.

A Népszava január 9-i száma a fejleményekről és Bognárné vallomásáról

Az eset teljesen megrázta az országot, szinte mindenki a horrorisztikus történetről beszélt. Hamarosan egy lehetséges bűntársára is fény derült: állítólag az unokanővére adta a feleségnek a puskát, amellyel lelőtte férjét. A pert is nagy figyelemmel kísérte a sajtó és a közvélemény. Végül 1935 októberében Bognárnét életfogytiglani fegyházra ítélték, unokanővérét azonban felmentették. A brutálisan meggyilkolt Bognár István hentesmester holttestének jelentős része azonban soha nem került elő, ahogy az sem derült ki, hogy milyen szerepe volt az ügyben a házaspár ekkor 14 éves fiának...

A Tolnay Világlapja és a Képes Pesti Hírlap fényképes beszámolói az alagi gyilkosságról

 A képek és cikkek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár

Horthy Miklóst 1920. március 1-jén - természetesen előre borítékolhatóan - kormányzóvá választották, az új államfő pedig még aznap letette esküjét. A kormányzótól szinte mindenki azt várta, hogy az 1918-1919-es évek tragikus eseményei után megszilárdítja a belső rendet és az ország külpolitikai helyzetét. Természetesen a március 1-jei eseményekről minden napilap és közélettel foglalkozó folyóirat beszámolt, de még a politikai témáktól általában magukat távol tartó újságok nagy része is leközölte a hírt. Jelen posztunkban néhány korabeli újság cikkein keresztül mutatjuk be, hogyan reagált a magyar sajtó Horthy kormányzóvá választására.

(A képek letöltve nagyobb méretben is megtekinthetők!)

A Vasárnapi Újság március 7-i száma címlapon üdvözölte a kormányzót.

A híreket olvasó ember sajtóorgánumtól, műsorfajtától függetlenül napjában többször is szembesülhet az oktatás különféle, vélt vagy valós, a kelleténél jobban, vagy éppen kevésbé hangsúlyozott problémáival. Bár egyesületünknek nem célja belebonyolódni ezekbe a vitákba, az oktatás, pontosabban a történelemtanítás számunkra legfontosabb részéről megvan (meg is kell, hogy legyen) a véleményünk. Ezen posztunkban egy középiskolai és egyetemi oktatói gyakorlattal egyaránt rendelkező tanár véleményét olvashatják arról, hogy miként jelenik meg a Horthy-korszak az OFI kísérleti tankönyvében[1], és milyen szakmai-módszertani problémák merültek, merülnek fel ezzel kapcsolatban.

Jelen írás alapvetően azt a két kérdést teszi fel, hogy milyen Horthy-, illetve Horthy-korszak kép jelenik meg ebben a tankönyvben, illetve mennyiben készít fel a kötet az érettségi kompetencia-követelményeire.[2] Izgalmas kérdések ezek, mivel egyrészt jelenleg ez a magyar történelem egyik legvitatottabb és leginkább átpolitizált korszaka, másrészt maga a közoktatás is folyamatos változás és átalakulás tárgya, így elég nehéz megfelelni követelményeinek.

Ezzel kapcsolatban három alapprobléma mindjárt felmerül: (1) maga a tankönyv nem jelzi ezen időszak vitatottságát, pedig talán érdemes lett volna mindjárt az elején tisztázni, hogy ez a korszak nagy mennyiségű történelmi kihívással kellett, hogy szembenézzen fennállásának „röpke” 25 éve alatt: az első világháború és a trianoni béke következményei, a nagy gazdasági világválság, a külpolitikai problémák, a fokozódó náci német politikai nyomás, az Anschluss következményei, a belpolitikai szélsőségek tevékenysége, vagy éppen a második világháború. Továbbá ezekre a kihívásokra gyakran olyan választ adott, amit ma vitatnak. (2) A tankönyv három külön bontott tartalmi egységben tárgyalja a Horthy nevével fémjelzett rendszer kialakulását,[3] illetve magát a rendszer működését,[4] valamint a rendszer végét,[5] azaz tartalmilag messzire került egymástól a rendszer kialakulásának, működésének és végének története. Bár érdemes figyelembe venni, hogy a kötet haladási rendje nagyjából megfelel például a Salamon Konrád-féle Történelem IV. tankönyvek. (3) A kötet sok izgalmas eszközzel él (pl. Rá@adás vagy Történészszemmel rovatok), de ha elfogadjuk hipotézisként, hogy a magyar 20. század tele van vitatható, vitatott és gyakran ma is indulatokat keltő eseményekkel, akkor érdemes lett volna historiográfiai rovatot is nyitni, és bizonyos ellentmondásos, kérdéses eseményeket pro és kontra érvek bemutatásával tárgyalni.

Nyári Gábor
történész

„A fődolog nem az, hogy ne legyünk antiszemiták. Sőt, nagyon is nyugodtan legyünk azok. De ne hagyjuk, hogy ebben olyanok is segítsenek, akik ettől nem szűnnek meg ellenfelek lenni.”

(Bibó István)[1]

Jelenleg botrány nélkül nem lehet szobrot állítani Magyarországon. Előbb Hóman Bálint, a napokban pedig Donáth György tervezett szobra kapcsán került elő az antiszemitizmus kérdése. Azt mindkét fél elismerte, hogy mind Hómannak, mind Donáthnak vannak a magyarságért tett érdemei, azonban míg a szoborállítást támogatók úgy gondolták, hogy ezek felülírják az illető személyek hibáit, addig az ellenzők szerint ezek megbocsáthatatlanok.

Két nézet ütközik egymással – jelen esetekben igen hevesen. A kérdés tehát az, hogy csak olyan személyek kaphatnak-e köztéri szobrot, akiknek az életműve makulátlan? A válasz erre egészen egyszerűen az, hogy nem. Ennek oka, hogy ilyen ember nem létezik, senki sem „fekete” vagy „fehér”. Ezzel kapcsolatban igen találó a régi mondás is: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze.” Ráadásul az egyes személyek bonyolultabb jellemének bemutatása hasznosabb is lehet a társadalom számára, mintha csak a jóról beszélünk, és nem említjük meg az árnyoldalakat.

Bibó István szobra a Széchenyi rakparton[2]

A történelmi személyek megítélésével kapcsolatban még egy dolgot kell szem előtt tartani: minden esetben a saját koruk, és nem a mai ember tudása alapján szemlélendők. Ez hatványozottan igaz a XX. század első felére, hiszen a második világháború pusztításai, ezen belül leginkább a holokauszt teljesen átírta a közbeszédet és a gondolkozást. Még az antiszemitizmus problémájára való kitérés előtt csak egy példa: a „faj” szó. Használata teljesen mindennapos volt a második világháború végéig, és a legtöbb esetben nem társult hozzá semmilyen negatív jelentéstartam. Ma azonban, ha a „faj” szó előkerül, az emberek azonnal a náci fajelméletre asszociálnak.

"Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba – lelkünkön bilincs. De tudom: talpra kell állanunk mégis. De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat, melyen egy kemény, régi nép lép majd velünk és utánunk újra csak felfelé!" – így írt Kós Károly 1921 januárjában, és bár azóta zászlók és fegyverek jöttek, és tűntek el a történelem süllyesztőjében, mondanivalója mára sem veszített értékéből. Épp ezért is választotta a Horthy-korszakot Kutatók Társasága beköszöntő írása mottójául abban a reményben, hogy legyen bármilyen kemény is az a szikla, ha utat nem is, de egy kis ösvényt azért vághatunk bele.

Egyesületünk tagsága döntően fiatal történészekből áll. Célunk, hogy a Horthy-korszakot, annak fontos eseményeit és meghatározó személyeit megismertessük a társadalom a téma iránt érdeklődő tagjaival, emellett pedig a tudomány színterén is maradandót alkothassunk.

A Horthy-korszak, bár alig egy negyedszázadot takar, mégis a magyar történelem egyik legvitatottabb, leginkább átpolitizált része. Viszonylagos közelsége, a korszakban átélt olyan traumák, mint Trianon, a gazdasági világválság, a második világháború vagy a holokauszt miatt objektív értékítéletet mondani még nem lehet. Nehéz ezt beismerni, főleg egy történész számára, de ha ezt elfogadjuk, elejét vehetjük azoknak a parttalan vitáknak, amelyekben mindenki kizárólag a „saját igazságát” hangoztatja és fogadja el.

Ugyanígy hibás az is, ha a korszakot csak a fentebb is említett, döntően külső befolyásra bekövetkező traumák alapján vizsgáljuk. A Horthy-korszak nem csak ezekből állt. Nem lehet megfeledkezni a társadalom egyes rétegeinek helyzetéről és ennek változásáról, az olyan eseményekről, mint az Eucharisztikus Világkongresszus, a gödöllői Cserkész Jamboree, vagy az olyan személyekről – a legfelsőbb politikai eliten kívül –, mint Klebelsberg Kuno, Schlachta Margit, Tormay Cécile, Szekfű Gyula, Szabó Dezső, Prohászka Ottokár, Féja Géza, Herczeg Ferenc, Szent-Györgyi Albert, Peyer Károly, Hubay Kálmán vagy Habsburg József. A sor szinte a végtelenségig folytatható, de számtalan olyan esemény zajlott le és személy élt a Horthy-korszakban, amelyek vagy akik valamilyen módon nyomot hagytak a magyar történelemben, de az évtizedes parttalan viták következtében a háttérbe szorultak.

Akárcsak a többi történelmi időszak, a Horthy-korszak sem fekete vagy fehér. Voltak előnyei és hátrányai, voltak sikerek és kudarcok egyaránt. Ezek azonban nem kiölik a másikat, hanem együtt teszik komplexszé a vizsgált 25 évet. A Horthy-korszak nem volt „fasiszta diktatúra”, ahogy nem volt a mai értelemben vett „fejlett demokrácia” sem.

Célunk, hogy olyannak mutassuk be a Horthy-korszakot, amilyen az valójában lehetett. Megidézze az „akkori világot”, az egyes eseményeket, személyeket, tragédiákat és sikereket. Ennek egyik legfőbb eleme, hogy igyekszünk a „korszak emberének fejével”, nem pedig a mai tudással felvértezett polgár agyával gondolkozni.

Az egyesület tudományos szinten arra törekszik, hogy bemutasson minél több – a nagyközönség és a szakma érdeklődését egyaránt kiváltó – forrást, alapkutatásokat végezzen, ezek eredményeiről pedig folyamatosan beszámoljon, tudományos vitákat gerjesszen.

Emellett az egyesület azonban ugyanolyan fontosnak tartja a – tudományos – ismeretterjesztést is. Ezen a blogon és Facebook oldalunkon folyamatosan jelentkezünk a korszak politikáját, társadalmát, kulturális és művészeti életét bemutató írásokkal, emlékezünk és emlékeztetünk a korszakhoz kapcsolódó évfordulókra, foglakozunk azzal, hogy a közoktatásban hogyan tanítanak a Horthy-korszakról, és igyekszünk reagálni a jelenben is megmutatkozó történelmi eseményekre. Mindezt szeretnénk XXI. századi módon, a modern technika eszközeit is használatba véve, érdekesen közvetíteni.

Reméljük, hogy egyesületünk munkája segíteni fogja a Horthy-korszak jobb megismerését és megértését.