Nyári Gábor

Ahogy az elmúlt bő egy évben számos alkalommal, most újra előkerült Hóman Bálint ügye. Ezúttal nem a szobráról esett szó, hanem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása és a Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a bíróság arról határozott, hogy alapítvány sem viselheti a nevét. Az egész Hóman-ügyben az az igazán félelmetes, hogy minden oldalról teljesen át lett politizálva, és kiváló példa arra a kettős mércére és túlzásokba hajló reakciókra, ami a mai napig uralja a magyar közéletet. Mindezt úgy, hogy társadalmi szinten egy lépéssel sem kerültünk közelebb Hóman Bálint, a Horthy-korszak vagy az egész XX. századi történelmünk megértéséhez.

A Hóman Bálint Alapítvány plakátja, amikor még valószínűnek tűnt a szobor felállítása

Az ügy már túllépett azon a fázison, hogy Hóman Bálintnak lehet-e szobra, ez jelen pillanatban egyértelmű "nem"-nek tűnik. Az utóharcok zajlanak, amelyben véleményem szerint már csak arra megy ki a játék, hogy a győztes még jobban a földbe döngölje ellenfelét. Ez abból is látszik, hogy hazánkban a törvényi szabályozást igencsak szelektíven alkalmazzák. A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011-es törvény kimondja:

"(4a) A szervezet elnevezésében nem szerepelhet

a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy

b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható."

Hóman esete már itt is igen érdekes, mert bár az MTA nem állítja vissza tagságát, a Fővárosi Törvényszék viszont 2015. március 6-án bűncselekmény hiányában felmentette az egykori kultuszminisztert a háborús bűntett vádja alól, és egyben megsemmisítette az 1946-os népbírósági ítéletet. De nem csak Hóman Bálinttal van probléma, ha civil szervezetekről van szó. Egyesületünk bejegyzése azért húzódik hosszú hónapok óta, mert a bíróság szerint ugyanezen okból nem szerepelhet benne Horthy Miklós neve. Eltekintve attól, hogy Horthy szerepvállalásáról és megítéléséról komoly viták zajlanak, és számos egyesület lett korábban bejegyezve az ő nevével, jelen esetben a legnagyobb probléma, hogy nem is használjuk Horthy Miklós nevét. Egyesületünket a Horthy-korszakot Kutatók Társaságra névre "kereszteltük el", az pedig - legalábbis számunkra - egyértelmű, hogy a kormányzó személye és a róla elnevezett korszak nem ugyanaz.

De akkor nézzük az ellenpéldákat! Kezdjük a Rajk László Szakkollégiummal és a hozzá köthető, ugyanezt a nevet viselő alapítvánnyal, amely esetében maguk a kollégiumi tagok írják, hogy:

"A kollégisták számára a Rajk név mára már eltávolodott a személytől: mindinkább magát a Szakkollégiumot jelképezi, annak több mint 40 évnyi történetével. Ugyanakkor a név megtartásával tisztelgünk is a Szakkollégium szellemisége és múltja előtt."

Nagy Imre Rajk László újratemetésén, 1956. október 6.

Az igen nehezen tagadható, hogy Rajk tevékenyen részt vett a kommunista diktatúra kiépítésében, tehát a törvény szerint nem viselhetné szervezet a nevét.

Ha továbbmegyünk, éppen egy éves a hír, miszerint megszűnt a Kádár János Baráti Kör, amely korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mobil mellszobrot állított az egykori diktátornak. A szervezetet nem a bíróság szüntette meg, nem volt akadémiai állásfoglalás, egyszerűen a - minden bizonnyal jelentősen megcsappant - tagság döntött a felszámolás mellett. Bár nem tudom, hogy az információ helytálló-e, de e szerint a mai napig létezik Kádár János nevével ellátott alapítvány. Épp a napokban jelent meg egy cikk arról, hogy a fővárosi könyvtárhálózatnak nevet adó Szabó Ervin amellett, hogy szélsőbaloldali nézeteket vallott, milyen aktív szerepet játszott olyan bűncselekmények kitervelésében, mint a Tisza István elleni merénylet. Május Elseje Társaság néven továbbra is működik az egykori Münnich Ferenc Társaság, és akkor még nem is beszéltünk az utcanevekről. A legérdekesebb személy pedig Nagy Imre, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakának miniszterelnökeként, az ország mártírjaként "kiérdemelte", hogy egyesületek, közterek és szobrok emlékeztessenek rá, de az is tagadhatatlan, hogy hatalmas szerepe volt a kommunista rendszer kiépítésében, és hosszasan sorolhatnánk a nevéhez köthető bűnöket.

Kádár János mobil mellszobrának avatása 2012-ben

Csak megjegyezném, hogy létezik Magyarországon egy párt, a Munkáspárt, amely nem csak nevében örököse egy önkényuralmi rendszert fenntartó politikai szervezetnek, hanem nyíltan felvállalt ideológiájában is. Mégsem tiltakozik senki a működése ellen, nem mondanak véleményt akadémiai bizottságok.

Rövid hír a Dunántúli Naplóban Hóman elítéléséről. 1946. március 24. Forrás: Hungaricana

Kimondható, hogy az emlékezetpolitikában - már ha van olyan egyáltalán -, hatványozottan érvényesül a kettős mérce. Persze ennek is megvannak a maga okai. A nyilas és náci ideológiát egy véres háborúban győzték le, a kommunista ideológiának pedig bő 40 éve volt arra, hogy lassú kimúlása előtt összemossa a Horthy-korszak politikai és ideológiai nézeteit a fasizmussal. De az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt 25 év, generációk nőttek fel, épp itt lenne az ideje annak is, hogy a magyar politika és értelmiség felnőjön ahhoz a feladathoz - mindkét oldalon -, hogy egyenlő mércével próbálja meg kezelni történelmi személyeinket. Nem fog sikerülni, de jó lenne legalább megpróbálni. Ne az legyen, hogy az ÁVÓ-t létrehozó, az első koncepciós pereket elindító, egyházi és világi szervezetek százat betiltó és a kommunista hatalomátvételben oroszlánszerepet játszó Rajk László még mindig az áldozat legyen, míg az a Gömbös Gyula, aki meg sem élte a második világháborút, a zsidótörvényeket, a holokausztot, pedig egy fasiszta diktátor. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nevezzük át a Rajk Szakkollégiumot Gömbösre! De gondolkozzunk el azon, hogy ki milyen tiltólistán szerepel, és van-e egyáltalán értelme annak a listának. Amíg ezt nem tesszük meg, nem teszünk a kettős mérce ellen, nem beszéljük ki vita - és nem sárdobálás - keretében múltunkat, addig lehet itt akármilyen törvényi szabályozás, lehet itt akármilyen akadémiai állásfoglalás, mindezek nem egy egészséges történelemszemlélet kialakítását segítik, hanem csupán az aktuálpolitikai csatározások részesei és eszközei lesznek. Így pedig átesünk a ló a túloldalára, és azt látjuk, ahogy ellehetetlenítik, hogy szobrot kapjon az a Donáth Ferenc, aki az egyik legkeményebb kiállást tanúsította a kiépülő kommunista diktatúra ellen vagy nem elég a Hóman-szobor felállításának megakadályozása, még egy jó nagyot bele is kell rúgnia a vesztes félbe az alapítványán keresztül. Azt hiszem, ha Hóman, Donáth vagy akár Nagy Imre látnák, hogy mi zajlik a nevük körül, inkább lemondanának a szobrokkal és szervezetekkel járó kétes dicsőségről.