Domján Dániel Ferenc

„Könyves kedd” néven újabb sorozattal jelentkezünk, amelynek első posztját „tarthatja kezében” a kedves Olvasó. Az elkövetkezendő keddeken egy-egy, a Horthy-korszakban keletkezett irodalmi művet fogunk bemutatni, azonban az eddigiektől eltérően nem próbálunk a teljes objektivitásra törekedni, hanem szabadabban, szubjektívebben írunk a művekről, illetve azok szerzőjéről. Egyrészt úgy véljük, maga a műfaj megengedi, hogy az alkotásokat különböző módon értékeljük/értelmezzük másrészt talán az Olvasó – a posztíróhoz hasonlóan – kicsit megpihenhet a történelem szigorúan objektív igazságkeresései közepette, ráadásul még egy jó kis vita is kisülhet a végén.

Sorozatunk első részének témája Tormay Cécile munkássága és világszemléletének bemutatása a Bujdosó könyv alapján. Mivel a téma rendkívül fontos és érdekes, nem szeretném szűk keretek közé zárni, ezért a poszt két részletben fog megjelenni: jelen írás az írónő életét és tevékenységét mutatja be, a második rész pedig a Bujdosó könyvön keresztül próbálja körül járni a világszemléletét.

Tormay Cécile életével kapcsolatban Kollarits Krisztina irodalomtörténész végzett alapos kutatásokat és szerzett ezzel elévülhetetlen érdemeket. A posztban is megjelenő életrajzi adatok pontossága is ennek a kutatómunkának köszönhető.

Kollarits számos munkája online formában is olvasható a www.tormaycecile.com oldalon.

Tormay Cécile a Horthy-korszak ünnepelt írója volt, a világháború után azonban szinte teljesen kitörölték emlékét a közbeszédből. 1945–1946 között majdnem 4000 könyvet tiltottak be (Index librorum prohibitorum) ezek között megtalálható volt a Bujdosó könyv is, amely így eltűnt a könyvesboltok polcairól és a könyvtárakból is. Igaz, hogy Tormay Cécile többi műve nem került erre a sorsra, a rendszerváltásig nem adtak ki semmit tőle, csak a rendszerváltást követően fedezték fel újra, azóta reneszánszát éli, ezzel együtt pedig aktuálpolitikai viták kereszttüzében is áll (mint ahogy a Horthy-korszakkal kapcsolatos legtöbb dolog.)

Tormay Cécile 1875-ben látta meg a napvilágot Pesten, egy jómódú, értelmiségi családban. Édesapja Tormay Béla volt, az MTA tagja, számos állatorvosi alapmű szerzője. Anyja Barkassy Hermina a híres pesti építőmesternek, Spiegel Józsefnek az unokája. A család 1896. október 10-én kapott nemességet Ferenc Józseftől. A fiatal hölgy családjuk anyagi helyzeténél fogva megengedhette magának, hogy külföldi utazásokon vegyen részt, német, olasz, francia, angol és latin nyelven tudott. Külföldi utazásai hozzájárultak ahhoz, hogy később külföldön is ismert lett. Az olasz Gabriele D’Annunzio nagy hatással volt rá, későbbi műveit ő segített terjeszteni Franciaországban. D’Annunzio egyébként érdekes személy volt, a dekadens művészeti irányzat képviselője, az I. Világháborút lezáró Párizs-környéki békék elleni nacionalista „hevületében” megszállta Fiumét és létrehozta a rövid életű Carnarói Olasz Kormányzóságot. D’Annunzio nem témája posztunknak (mondom, miközben ez már a harmadik mondat róla), azonban fontos megemlíteni, hogy bizonyos nézetei hatással voltak az olasz fasizmusra és Mussolinire. A későbbiekben a Duce-ról is még ejtünk szót.

Térjünk azonban vissza Tormay Cécile-re. Első művét, az Apródszerelem c. novelláskötetet 1899-ben adták ki, az Apró bűnök elbeszéléskötetet pedig hat évvel később, 1905-ben. Első regénye, az Emberek a kövek között-ben egy magyar ifjú és egy horvát parasztlány drámai szerelmét mutatja be. A mű előbb lett siker Franciaországban, mint Magyarországon, az első könyv, amit itthon is a közbeszéd része lett, az „A régi ház” című történelmi regénye, mellyel 1916-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díjját. Az 1918-1919-es események komoly törést okoztak az életében, ugyanis azokat a keresztény-nemzeti értékeket érték támadások, amelyek Tormay gondolkodásának magvát adták, ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy az arisztokrata írónőben ellenérzetet keltett az, hogy a korábban nem politizáló, arctalan „alsóbb” társadalmi rétegek is politikai tényezővé váltak. A napjainkban alapvetően uralkodó egalitárius világszemléletből következően Tormay ezen nézeteit gyakran támadás éri, folytonosan beleesve a retrospektivitás mélységes-mély gödrébe.

A Bujdosó könyv az 1918–1919 közötti időszakot öleli fel, azonban már az alkotás műfajának megfogalmazásakor gondban lehetünk, a mű ugyanis egy „pszeudonapló”, bár ez sem fedi teljes mértékben a valóságot, ugyanis a két kötetben is jelentős különbségek vannak. Az első kötet az őszirózsás forradalmat („patkányforradalom” Tormay megfogalmazásában), a második kötet a Tanácsköztársaság napjait írja le, azonban tudjuk, hogy bár naplóként van megírva a könyv, Tormay egy 1921-es levelében „küzdelmes és fájó nyári munkám”-ról, „a kusza és tomboló feljegyzésekből” összeállított második kötetről beszélt.[1] A könyv műfaját tekintve az előzőeket figyelembe véve a szépirodalmi regény és a napló között helyezkedik el, félúton. A Bujdosó könyv első része 1920 karácsonyán jelent meg, második része egy évvel később. Mint említettem, a könyvvel és a belőle kihámozható Tormay-féle világszemlélettel jelen poszt következő részében fogok foglalkozni, most azonban az írónő egy másik tevékenységét szeretném körül járni, mégpedig részvételét az ellenforradalmi nőmozgalmakban.

Az első dolog maga az ellenforradalom elnevezés magyarázata/pontosítása. Az ellenforradalmi „címke” nem csupán a Károlyi-féle őszirózsás forradalom ellenében önmagukat meghatározók csoportjára értendő, sőt, nem is csak az 1917-es szocialista forradalommal való szembenállást jelenti. A fogalom visszanyúlik egészen az 1789-es francia forradalomig, akkor tagadták meg ugyanis a forradalmárok először azokat az értékeket (vallás, nemzet stb.), amelyeket majd utódaik 1917-ben vagy éppen 1968-ban. Ez a folyamat a mai napig tart, tehát az ellenforradalmárok értékrendje a (valódi) keresztény-konzervatív alapokon nyugszik, monarchista szemlélettel. Arra az – egyébként jogos – kérdésre, miszerint ebbe a sorba hogyan illeszthető 1956 vagy 1848,  a következő részben részletesebben is kitérek. Ellentmondásosnak tűnhet azonban, hogy hogyan férhet össze ez a fajta ellenforradalmiság a feminizmussal. 1904-ben alakult meg a Feministák Egyesülete nevű liberális nőszervezet, majd nem sokkal később, 1908-ban megalakult a Szociális Misszióstársulat, amelyeknek tagjai keresztény feministáknak tartották magukat, és elhatárolódtak a radikális feministáktól. Utóbbiak egy része egyébként támogatta a Károlyi-kormányt és a Tanácsköztársaságot is. A két „típusú” feminizmusban azonban azonos volt, hogy a nők szavazati jogáért küzdöttek. 1919 januárjában zászlót bontott a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ). Céljuk, hogy mozgósítsák a magyar nőket és részt vegyenek az ellenforradalmi szervezkedésekben.  A MANSZ a Horthy-korszakban is aktív szerepet játszott, taglétszáma elérte az egymilliót is. Tormay Cécile így fogalmazta meg könyvében gondolatait a nőszervezettel és általában a nők szerepvállalásával kapcsolatban.

„Nyomon követtek a többiek. Ritoók Emma, gróf Vay Gáborné. Fázva jöttek és a kandalló köré húzódtunk, mint az összeesküvők. Ugyanaz volt a fájdalmunk, ugyanegy volt az akaratunk. Tudtuk, hogy eljött az óra, ki kell hívnunk csukott ajtaik mögül az asszonyokat. A magyar históriában olykor hosszú évtizedekre eltűntek az asszonyok, – nem látszottak. A jogaikért nem kellett küzdeniük, mert nincs törvénykönyve a világnak, mely az asszonyok jogát jobban megvédte volna, még a legsötétebb századokban is, mint a mienk. Csendben élhettek és ilyenkor a háttérben csak víziószerűen suhant el egy-egy szép, keskenyvágású magyar női arc a tűzhely enyhe fényénél. Ezek voltak Magyarország boldog napjai. De ha égett itt a föld és a szerencsétlenség aratott, akkor mindig ott volt legelől a magyar asszony. Nagyobb szenvedés soha sem érte a mi országunkat, mint most, tudtuk hát mindannyian, akik együtt voltunk, hogyha hívni fogjuk őket. Jönni fognak és el fogják vetni a nemzeti ellenforradalom csóváját. Nem gyűléseken, nem is a piacon, hanem otthon, a háborútól kimerült férfiak lelkében, akik ma még csüggedtek, de holnapra majd nem merik már meghazudtolni az asszonyokat, akik hisznek a bátorságukban...”[2]

A MANSZ zászlószentelése 1929-ben

Következő részünkben tehát közelebbről megvizsgáljuk a Bujdosó könyvet illetve a könyv alapján Tormay Cécilt ért vádakat, mint az antiszemitizmus, vagy a fasizmushoz való viszony.

[1] Tormay Cécile levele Brisits Frigyesnek, 1921. szept. 19., MTA kézirattár, Ms 6242/173. In: KOLLARITS Krisztina: „Szereplője lettem a halálos, komor tragédiának”, Tormay Cécile Bujdosó könyve, online: www.tormaycecile.com/pdf/Magyar_naplo_2010_marcius.pdf

[2] Tormay Cécile: Bujdosó könyv I-II, Lazi Kiadó, Szeged, 2011