Az első Magyar Nagydíj

Népliget, 1936. június 21.

 Nyári Gábor

80 évvel ezelőtt, 1936. június 21-én rendezték az első Magyar Nagydíjat a Népligetben kialakított pályán. Az autósvilág akkori legnagyobb sztárjai – köztük a magyar Hartmann László – vettek részt a versenyen, amelyet végül az esélyesebb német autókat lehagyva Tazio Nuvolari nyert meg.

img329_szines.jpgA győztes Tazio Nuvolari, a Budapesti Hírlap képes mellékletének 1936. június 23-i számának címlapján 

Bár ez ma már kevésbé ismert, de a két világháború közötti Magyarországon igen kedveltek voltak az autóversenyek. Hazánk elsősorban a hegyi futamokról volt ismert, a Sváb-, a János-, a Hármashatár- és a Gugger-hegyen hazai és nemzetközi versenyeket egyaránt rendeztek. Az egyik legszebb és vezetéstechnikai szempontból legnehezebb pálya a sváb-hegyi volt, amelynek utolsó, 1930-as futama beszámított a Hegyi Európa Bajnokságba is. 1927-től magyar bajnokságot is rendeztek, amelynek első kiírását a szép nemzetközi karriert is befutó Delmár Walter nyerte meg. A korszak ismert magyar autóversenyzői közé tartoztak a már említett Hartmannon és Delmáron kívül Almásy László, Zichy Tivadar, Bárdi Imre, Csermely Károly, de nemzetközi hírnévnek örvendett Somogyi Nusi, aki amellett, hogy kiváló színésznő volt, számos versenyen ült volánhoz. Bár ez is meglepőnek tűnhet, de igen magas volt a magyar női autóversenyzők száma.

43842_1934_autoverseny_chrysler_elenk.jpgNői magyar autóversenyző egy 1934-es budapesti hegyi versenyen (Forrás: Fortepan)

Azonban meg kell említenünk, hogy a korszak versenyzőinek többsége egyáltalán nem hasonlított a mai Forma-1-es vagy Rally VB-s pilótákra. Természetesen voltak „profik”, elsősorban a nagy olasz és német márkák gyári pilótái, de a többség privát versenyzőként magának teremtette elő az anyagi fedezetet a versenyzésre vagy a felhalmozott családi vagyont költötte el. Csupán néhány olyan magyar pilóta volt, akik hivatásszerűen versenyeztek – itt ismét Hartmannt kell kiemelnünk, aki egyes teszteken gyári csapat színeiben is részt vett –, de mesés haszonról ők sem álmodhattak.

hartmann_laszlo.jpgHartmann László balesete az egyik sváb-hegyi versenyen (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Ilyen előzmények után annyira nem is csoda, hogy 1936-ban a Népligetben is nagydíjra került sor, amelynek rendezési jogát még 1935-ben nyerte el a Királyi Magyar Automobil Club. Természetesen az 1950-ben induló Forma-1-től még messze voltunk, de már ekkor is voltak jól szervezett futamok, sorozatok. A magyar nagydíj része volt ugyan a Grand Prix-sorozatnak, de eredménye nem számított bele a bajnokságba (csupán a Monacói, a Német, a Svájci és az Olasz Nagydíj eredményét számolták bele az Európa-bajnokság végeredményébe, de ezeken kívül még 26 futamot rendeztek). A 4989 méter hosszú népligeti pálya kialakítása igen nehéznek számított, a 22 kanyar mellett egyedül a 750 méter hosszú célegyenes számított könnyebb szakasznak. A profi lebonyolításért 2500 fő és fotocellás időmerő rendszer felelt, a honvédség pedig 5 hidat emelt, 15 km hosszú kerítést húzott fel, 20 km-es telefonhálózatot épített ki. A biztonság érdekében a veszélyes kanyarokhoz pedig összesen 6000 homokzsákokat tettek. A helyszín igen különlegesnek számított, hiszen egy nagyváros közepén, mégis „erdős” környezetben alakították ki.

nepliget_circuit.jpgA népligeti pálya alaprajza (Forrás: f1rst.blog.hu)

A versenyre 16 nevezést engedélyeztek, előzetesen pedig 15-en jelezték indulási szándékukat, köztük Hartmann László saját Maseratijával. Végül 11 versenyző vett részt a futamon. Előzetesen a verseny toronymagas esélyeseinek a német gyári csapatok számítottak, az Audi elődjének számító Auto Union és a Mercedes is 3-3 versenyzőt indított, a Harmadik Birodalomnak propagandacélokból igen fontos volt az elsőség. Alfa Romeóból négy állt rajthoz (de csak kettő volt gyári, a Scuderia Ferrari csapatával), az egyetlen privát Maseratit – a 6CM modell jóval gyengébb volt az éllovasok versenygépeinél – pedig Hartmann vezette. A pilóták 18-án, csütörtökön járhatták be a pályát, majd pénteken és szombaton edzéseken ismerkedtek az aszfaltcsíkkal, és ekkor alakult ki a rajtsorrend is. Az első sorból az Auto Union két pilótája, Bernd Rosemeyer és Hans Stuck indulhatott, mögéjük kvalifikálta magát a Mercedeses Manfred von Brauchitsch és az Alfa Romeós Tazio Nuvolari. A harmadik sort is a német gépek sajátították ki, Rudolf Caracciola Mercedesszel és Achille Varzi az Auto Unionnal. Hetedik lett Mario Tadini (Alfa Romeo), nyolcadik a monacói Louis Chiron (Mercedes). Az utolsó három helyet nem meglepő módon a privát versenyzők szerezték meg, Austin Dobson (Alfa Romeo), Charlie Martin (Alfa Romeo) és Hartmann László sorrendben, de végül Hartmann és Martin helyet cseréltek, így hazai versenyzőnk a 10. helyről indulhatott.

A szombati nap még egy szomorú kötelességüknek is eleget tettek a pilóták, az 1935. november 2-án, a gugger-hegyi versenyen elhunyt német pilóta, Rudolf Steinweg pasaréti emlékművének avatásán vettek részt.

1936_gran_premio_d_ungheria_magyar_nagy_dij_budapest.gifA verseny rajtja

Vasárnap 11:35 órai kezdettel indult az 50 körös verseny, amelyet a helyszínen több mint 100000-en tekintettek meg, még a környező fákra is felmásztak a rajongók. A díszpáholyban a verseny fővédnöke, Horthy Miklós kormányzó foglalt helyet, a politikai és társadalmi elit számos tagja mellett. A pole-ból induló Rosemeyer megtartotta az első helyet a rajt után, de a második helyről induló Stuck folyamatosan visszacsúszott. A 11. körben azonban Caracciola átvette a vezetést, de öröme csak két körig tartott, amikor a másik Mercedes pilóta, von Brauchitsch a célegyenesben megelőzte. Caracciola nem sokkal később műszaki hiba miatt ki is esett, a vezetést Rosemeyer vette vissza, von Brauchitsch pedig egy hiba miatt visszaesett az egyre előrébb lopakodó Nuvolari mögé. Az olasz pedig egyre jobban felzárkózott Rosemeyerre, hiába volt az Auto Union elvileg erősebb az Alfánál, a technikás, kanyargós pályán nem jöttek ki annyira az autók közötti különbségek. Végül a 35. körben Rosemeyer megpördült, Nuvolari pedig átvette a vezetést és el is húzott az üldözőktől. Végül a 48. körben a harmadik helyen haladó von Brauchitsch is kiesett, így megesett az a szégyen, hogy a három Mercedes közül egyik sem fejezte be a futamot (Chiron a 20. körben motorhiba miatt állt ki).


A verseny összefoglalója a magyar Filmhíradóban 

Nuvolari végül magabiztosan, 14 mp-es előnnyel nyerte a futamot, a dobogóra még Rosemeyer és Varzi állhatott fel, a többiek pedig Tadini, Ernst von Delius (verseny közben vette át a volánt a kezét fájlaló Stucktól), Dobson és Hartmann sorrendben érkeztek be. Hartmann utolsó helye és 6 körös hátránya azonban egyáltalán nem számított szégyennek, öreg Maseratijával esélye sem volt, hogy felvehesse az versenyt az élmenőkkel. Kereken 3 perces legjobb körideje is 25 másodperccel maradt el Nuvolariétól, de ez sem meglepetés. Hartmann jól tartotta magát egy olyan mezőnyben, amelyben a korszak legjobb pilótái a legerősebb versenygépekkel vettek részt. Hartmann pályafutása azonban nem teljesedhetett ki, nem egészen két évvel később, 1938 májusában halálos balesetet szenvedett a Tripoli Nagydíjon.


Olasz összefoglaló a Nagydíjról

Az első Magyar Nagydíjat azonban – elsősorban a nemzetközi helyzet miatt – nem követte több. A Népligetben rendeztek ugyan később is nemzetközi versenyeket, és szóba került az is, hogy a Magyarországra érkező Forma-1-es futam is itt kaphat helyet, de végül ezt az ötletet a természetvédők tiltakozása miatt elvetették. A Forma-1-es pilóták így Mogyoródon, a rekordidő alatt felépített Hungaroringen futották első Magyar Nagydíjukat 1986-ban, amely azóta is fontos és biztos pályája a versenynaptárnak.

img333_szines.jpgA győztes Tazio Nuvolari a Budapesti Hírlap képes mellékletének címoldalán 

A szakmai segítségért köszönet Vámosi Péternek, a Motorsport Csatorna főszerkesztőjének.

Források:

http://www.gphirek.hu/f1/20160621-f1-80-eve-rendeztek-az-elso-magyar-nagydijat-a-nepligetben-hartmann-laszlo-is-rajthoz-allt-egy.html

http://vaol.hu/hazai/80-eve-volt-az-elso-magyar-nagydij-1774789

http://f1rst.blog.hu/2012/07/29/1936_magyar_nagydij

http://hvg.hu/sport/20110801_elso_magyar_nagydij_1936_forma_1