A rablólovagtól a kormányzóig
Az Unicus Műhely hármas könyvbemutatója
Kemény András – Nyári Gábor
Holnap, 18 órai kezdettel kerül sor az Unicus Műhely hármas könyvbemutatójára a Hevgyvidék Galériában. Első ránézésre a három kötetben csak az a közös, hogy mindegyik történelmi kérdéseket boncolgat, de valójában ennél jóval komolyabbak az összefüggések. Mindhárom kötetre jellemző, hogy a szerzők igyekeznek túllépni azokon a történetírói hagyományokon – a teljes körű tudományosságot megtartva –, amelyekre már maguk a történelmi korszakok is – elsősorban a kommunista diktatúra ideológiája – rányomták bélyegüket. Így a szerzők nem csak új kutatási eredményeket hoznak, hanem egyben új látásmódot, értelmezési keretet is alkotnak.
Szirácsik Éva: Rablólovag vagy földesúr? Gróf Ballassa III. Imre. Bp., Unicus Műhely Kiadó, 2016. (136. o.)
Szirácsik Éva ebben a könyvében gróf Balassa III. Imrét választotta kutatása tárgyául, a saját kora által rablólovagnak és megbízhatatlan hűségűnek tartott főurat, akinek még az utókor szépirodalmi hagyományanyagában is negatív emlékképe maradt fenn a kevésbé alapos vagy elfogult történelmi, gazdasági és társadalmi értelmezés miatt. Balassa III. Imre a róla korábban kialakított negatív imázs miatt nem vált a kutatások célpontjává, és mivel nem foglalkoztak vele, nem is vizsgálhatták meg a modern történettudomány komplex módszereivel, hogy az igazságmag burka alatt mi rejlik…
Illik Péter: A tanár a történész és a komplex. Tanulmányok a magyar kora újkorról. Bp., Unicus Műhely Kiadó, 2016. (138. o.)
A történelem maga, és az azt tükröző történettudomány is komplex. Különösen igaz ez a kora újkori magyar történelemre, amely az alapja és a gyökere számos jelenlegi folyamatnak, problémának is. E kötetben helyet kaptak a (kora újkori) történelem oktatásával és kutatásával kapcsolatos írások is: Mohácstól a tizenöt éves háborún át egészen az új kísérleti történelem tankönyvig vezetnek a szálak, amelyek szándékoltan csak részben elvarrtak.
Széljegyzetek Magyarország történetéhez. Szerk.: Illik Péter. Bp., Unicus Műhely Kiadó, 2016. (260. o.)
Sokféle szerző, eltérő korosztályok, érdeklődés, módszerek és megközelítés, továbbá sokféle kérdés kap helyet a kötetben: hogyan küzdenek az Árpád-házi királyok Halicsért? Milyen diplomaták voltak Bornemisza Ferenc és János? Hogyan „vegetált” egy háború sújtotta XVII. századi uradalom? Mi történt a Monarchia flottájával 1918-ban és hogyan határozta ez meg Horthy Miklós pályáját? Mit kell tudni a fiumei torpedógyártásról? Milyen problémákat vet fel József Ágost főherceg naplója? Milyen tevékenységet folytatott Teleki Pál a Moszul Bizottságban? Milyen hasonlóságokat mutat Szécsy János és Bibó István múltszemlélete, és végül hogyan tudta meg- és túlélni a szocialista Magyarország mindennapjait egy Horthy-korszakbéli katonatiszt?
A könyvbemutatóra és az azt követő vitára minden érdeklődőt szeretettel várunk!