Most folytatódó Angyalbőrben sorozatunkban ma is egy olyan katonáról lesz szó, aki nem haditetteivel - bár az első világháborúban vitézül helytállt - vált ismertté, hanem tanárként, a két világháború közötti finoman szólva is döcögős hadseregfejlesztés szorgalmazójaként, és a németek/nyilasok ellen többször fellépő rádióelnökként. Mai főszereplőnk Náray Antal, akinek visszaemlékezései mellett az 1945 után berendezkedett állam rendészeti szervei előtt tett vallomásai is fennmaradtak.

Náray Antal 1941-ben, ezredesként

Náray Antal 1893. november 26-án született Ópazuán (ma Stara Pazova, Horvátország), vasúti tisztviselő apa és háztartásbeli anya gyerekeként. Szülei, a kor feltörekvő családjaihoz hasonlóan igyekeztek mind neki, mind négy fiútestvérének a lehető legjobb nevelést biztosítani, aminek - Lakatos Gézáékhoz hasonlóan - egyik lehetősége a katonai pálya volt. Antal így hat, az újvidéki gimnáziumban eltöltött év után a pécsi hadapródiskola növendéke lett, bekerülve ezzel a tisztképzés alsóbb "kategóriájába". Tanárai azonban hamar felfigyeltek rá, és parancsnoka javaslatára a harmadik évfolyam végén magánúton leérettségizett, hogy átkerülhessen a Ludovika Akadémiára, ráadásul "teljesen díjmentes, államköltséges helyre."

Ópazovai képeslap, feltehetőleg már az első jugoszláv időkből

A hozzá fűzött reményeket itt is beváltotta, általában osztályelsőként vagy másodikként végzett. Hadnaggyá 1914 augusztusában, az első világháború kezdeti szakaszában avatták, ezt követően egyből árkász szakaszparancsnok lett a szabadkai 6. gyalogezrednél. Összesen 52 hónapot töltött a fronton, szakasz-, majd századparancsnokként, végül ezredsegédtisztként. Teljesítményét 3. osztályú Katonai Érdeméremmel, Ezüst Katonai Érdeméremmel (kétszer is), Bronz Katonai Érdeméremmel és Károly-csapatkereszttel honorálták, sebesüléséről pedig Sebesülési Érem tanúskodik. Katonai eredményei mellett elképesztő műveltségre is szert tett, valamint a német mellett franciául, olaszul és horvátul is jól megtanult.

A szabadkai honvédlaktanya

Az összeomlás után előbb rövid időre Kassára, majd Várpalotára került hadapródiskolai tanárnak, a Tanácsköztársaság alatt pedig a Ludovikán, akkori nevén a vörös parancsnokképző tanfolyamon oktatott többek között harcászati szabályzatot és ábrázoló mértant. Emellett megjárta a tanári asztal fiókmentes oldalát is, 1920-1922-ben elvégezte a József Műegyetemet, 1922 és 1924 között pedig a Hadiakadémiát, ami akkoriban - mivel a trianoni béke értelmében vezérkarunk nem lehetett - tiszti továbbképző tanfolyam néven futott. Rövid próbaszolgálat után a budapesti 1. vegyesdandárhoz került vezérkariként, majd a Honvédelmi Minisztériumban is szolgált. 1932-től ismét a Hadiakadémián találjuk, mint hadtörténelem-tanárt, de oktatott a műegyetemen és a Pázmány Péter Tudományegyetemen is. 1935-ben - műszaki ismeretei okán is - a minisztérium 3/b (gépkocsi) osztályának élére nevezték ki. 

Az egyik legsikeresebb hazai fejlesztés, a Botond terepjáró teherkocsi

Közismert, hogy a Honvédség egyik legsúlyosabb hiányossága a gépesítettség alacsony szintje volt; ezen csak az 1950-es évek végére sikerült az akkor már Néphadsereg néven futó testületnek segítenie. Náray érkezésekor a magyar haderő csak néhány tucat gépkocsival rendelkezett, és a tiltások miatt csak ekkoriban kezdődtek meg komolyabb páncélos és egyéb járműfejlesztések. Néhány év alatt a katonai gépjárművek száma közel kétezerre nőtt (a világháború vége felé egy komolyabb hadtestnek jutott körülbelül ennyi), a hatalmas eredményben pedig nagy szerepet játszott Náray alezredes. Ebben az időben jelentek meg a "játékautó" kategóriájú Ansaldo kisharckocsik mellett a maguk nemében korszerű Toldi, Csaba és Nimród páncélosok, és a mai szemmel mérve sem elhanyagolható teljesítményű Rába Botond rajgépkocsik. Itteni szolgálata alatt került kapcsolatba a MÁVAG vezérigazgatójaként tevékenykedő Horthy Istvánnal is, akit emberként nagyon nagyra tartott.

Horthy István, mérnök, repülőtiszt, később kormányzóhelyettes

"Nálam tett látogatása alkalmával igen jó megjelenésű, szerény és kiválóan képzett műszaki embert találtam. Bár nekem erről nem beszélt, de tudtam róla, hogy Amerikában hosszabb időn át egyik hatalmas autógyárban [a Fordnál], mint egyszerű munkás is dolgozott, hogy elméleti ismereteit a gyakorlati élettel jobban összehangolja. Önérzetes és korrekt gondolkodású, gyára érdekeit becsülettel képviselő, dolgos férfi volt. Ha megrendeléseink ellenőrzésére a gépgyárba kiszálltam, őt mindenkor irodahelyiségében, vagy a hatalmas munkatermekben találtam, mérnökeivel és munkásaival. Nem mehettem elég korán, vagy elég későn ahhoz, hogy őt ott ne találtam volna. Sokan azt beszélték róla, hogy kicsapongó életet él, hogy éjszakáját mulatóhelyeken töltötte el. E tekintetben nem kívánok vitába szállni senkivel sem, miután munkás egyéniségének megítélése szempontjából ennek a szóbeszédnek nem is tulajdonítottam fontosságot. Hivatalában mindenkor józan, fáradhatatlan és kimeríthetetlen szervezetű, friss és tetterős ember volt." [1]

Ezt követően a katonai képző és nevelőintézetek osztályának élére helyezték át, majd nem egész egy évvel később Bartha Károly honvédelmi miniszter szárnysegéde lett. 1940. február 1-től a minisztérium III. (anyagi) csoportfőnökének helyettesévé nevezték ki, ami mellé júliusban a Honvéd Vezérkar főnökének szállásmesteri tisztét is megkapta. Ilyen minőségében fontos szerepet játszott a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulásban és a katonai közigazgatás és a polgári lakosság ellátásának megszervezésében. Ekkor figyelt fel rá Teleki Pál miniszterelnök; javaslatára november 1-jén a Legfelső Honvédelmi Tanács (egy, az amerikai katasztrófafilmekben láthatóhoz hasonló csúcsszerv, amelyet a kormány és a vezérkarfőnök alkotott, komlyabb esetekben kiegészülve a kormányzóval) vezértitkárává. Telekivel nagyon jó kapcsolata alakult ki; Náray bölcs, megfontolt, harcát magányosan vívó politikusnak tartotta a miniszterelnököt, akire egyfajta mestereként is tekintett. Szakmai életében a másik fontos pont a kormányzó, a Legfőbb Hadúr volt, akinek katonaként volt alárendelve, és akihez esküje is kötötte. 

Kozma Miklós (1884-1941)

Náray ekkor került a tűz közelébe, jegyzőkönyvvezetőként ugyanis minden történésről, "fennforgásról" első kézből szerzett információkat. De ahogy azt Pelikán elvtárs óta tudjuk, az élet nem egy habostorta; Teleki halálát követően Bárdossy László lett a miniszterelnök, aki túlzott németbarátságával hamar kivívta az ezredes ellenszenvét (is). Mivel sem vele, sem az 1941. szeptember 6-án kinevezett új vezérkarfőnökkel, Szombathelyi Ferenc altábornaggyal nem tudott kijönni, Náray felmentését kérte azzal, hogy csapatnál folytatná szolgálatát, az élet azonban közbeszólt; 1941. december 8-án hirtelen elhunyt Kozma Miklós, a Rádió és a Magyar Távirati Iroda elnöke. Hogy valamennyire csökkentsék a tájékoztatási szerveknél is előretörő német/nyilas hatást, Horthy (feltehetőleg István fia ajánlására is) Nárayt kérte fel Kozma megüresedett helyének betöltésére. Ebben persze az is nagy szerepet játszott, hogy az ezredes közismerten németellenes beállítottságú volt, emellett ismerték zenész-művész körökben, ugyanis szabad idejében (nehéz elhinni, de volt neki) verseket, meséket írt és (katona)dalokat, zenedarabokat, komponált; Somogyváry Gyulával közösen írták meg az Erdélyi indulót, de ő szerezte az 1942-es Isten rabjai című film zenéjét is. Emellett szakirodalmat is írt, legismertebb munkája a Berkó Istvánnal együtt írt Légitámadás című könyv, amelyben a polgári lakosságot igyekeztek felkészíteni a várható (és sajnos be is következett) bombázásokra.

Az Erdélyi induló, szerzői kiadásban

Mivel új beosztását katonaként nem tölthette be, 1942. május 1-től nyugállományba helyezték, előtte viszont április 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. Horthy annyit kért tőle, hogy ne engedje a szélsőjobbot nagyon előretörni, és ne jelenjen meg a nyugati szövetségeseket sértő műsor; ezt Náray végig igyekezett megtartani, annak ellenére is, hogy a kormányzat nem mindig állt ki mellette. 1960-ban tett vallomásában ő maga így számolt be kinevezésének körülményeiről:

[…] 1941 decemberében meghalt Kozma Miklós, a Rádió és Távirati Iroda Rt. elnök-igazgatója. A miniszterelnökség felől tapogatózó kérdés érkezett hozzám, mint muzsikushoz, nem vállalnám el a Rádió és az MTI Rt. elnöki tisztjét. Én igennel válaszoltam, amennyiben erre a Rádió részvénytársaság is hajlandóságot mutat. A Rádió részvényesei erre mint anyavállalatról leválasztották a beszedett rádió előfizetési díjakból felállított, ha jól emlékszem kilenc leányvállalatát és a Rádiót, és a ráfizetéses MTI elnöki tisztségére hosszas huzavona és tárgyalások után felkértek.5 Feltételem az volt, hogy részvényekre igényt nem tartok, fizetésem a nálam szolgálatot tevő legmagasabb állású tisztviselőénél elvből egy Vámos György fillérrel legyen magasabb. Ehhez hozzájárultak. Így jutottam a Rádió elnöki székébe 1942. február hó végén."[2]

Ortutay Gyula (1910-1978) néprajztudós, politikus 1945-ben

Érdekes, hogy Nárayt nem csak a nyilasok és/vagy németbarátok részéről fogadta ellenséges hangulat. A fentebbi jelzőkkel még véletlenül sem vádolható Ortutay Gyula (ekkoriban a rádió vezető munkatársa) sem repesett az örömtől Náray kinevezésének hallatán. 

"Horthy Miklós legszűkebb környezetéhez tartozott. (...) Horthy kívánságára kellett - a részvényesek elég nagy kedvetlensége ellenére - a Magyar Távirati Iroda stb. konszern élére elnökké választani."[3]

 - mondta el 1945-ös tanúvallomásában. A prímet persze ekkor a nyilasok - Kolozsvári Borcsa Mihály, Gál Csaba - vitték, akik rendre "zsidómentőnek", sőt "zsidóbérencnek" nevezték a tábornokot. Az utóbbi jelzőket annak köszönhette, hogy a rádió zsidó munkatársait mentesíttette a munkaszolgálat alól, és továbbra is műsörön tartotta zsidó szerzők darabjait is. Ez persze a németeknek sem tetszett, akikkel szintén többször került összetűzésbe.

"A német befolyás (Wolf sajtófőnök a német követségen át) mindent megkísérelt, hogy álláspontjuk diadalra jusson. Ezt sokszor nagyon nehéz volt ártalmatlanná tenni. Bejárt a rádióhoz gyakran egy sánta német, a budapesti rádió sajtóattaséja is (nevére nem emlékszem), és a német adás vezetője, kit sokszor láttam előszobámban ülni, de mindenkor újságjába temetkezett, és köszöntésre se méltatott. (...)  A német nyomás a kormányban is erősen éreztette hatását. A kormányt, kinek elnöke már Kállay Miklós volt, kiegészítették két miniszterrel, Lukács Bélával és Antal Istvánnal. Lukácsnak már nem tudom, hogy milyen tárca jutott [a hadigondozási ügyek tárca nélküli minisztere lett], Antalnak azonban tudom, ő lett a háborús propagandaminiszter. Első látogatása során, 1943 őszén kijelentette, hogy a rádióadások fölött ő fog ellenőrzést gyakorolni."[4]

Joachim von Ribbentrop (1893-1946)

Egy alkalommal például Ribbentrop német külügyminiszter személyesen követelte, hogy a budapesti nagyadón (120 kW) közvetítsék Hitler egyik beszédét, amit Náray (Ghyczy Jenő külügyminiszterrel egyetértésben) megtagadott, és a Führert a 20 kW-os kisadón engedte csak "szóhoz jutni". Hogy ,mennyire jó választás volt a kemény, de a művészkörökben is otthonosan mozgó tábornok kinevezése, azt a Politikai Rendészeti Osztály egy 1945 őszén készült jelentése is alátámasztja:

"A Rádió és MTI háborús hírverése köztudomásúan 1944. március 19-ig valóban nem szolgálta a kormányok és németek kívánságait, békés, polgári hang volt, amit a magyar társadalom és külföld felé sugárzott, s híranyagának alapját az angol rádióból merítette, amit egyszerű megfigyelő is érezhetett."[5]

Ilyen előzmények után érthető volt, hogy az 1944. március 19-i német megszállás után nem maradhatott tisztségében:  

"1944. március 19-én a németek bevonultak hadseregükkel országunkba. Ugyanaznap délután megszállták a Rádió leadó tornyait, este Gestapo és SS alakulataikkal a Rádió leadó helyiségeit. Én megvártam az új kormány megalakulását, és március 25-én magam váltam meg az elnöki tisztségtől. Március 19-én lehívattam magamhoz Zimmer Ferencet, az MTI felelős szerkesztőjét, és kijelentettem előtte, hogy a Rádió és az MTI elnöki tisztsége megszűnt. Kikapcsoltattam a fejem felett levő hangszórót, mely a műsorok hallgatását tette lehetővé. Ezek után leszereltettem egészen. A bevonult németekkel odajött a sánta német rádióattasé is, akinek kijelentettem, hogy a hajó (tudniillik a Rádió) elsüllyedt, én mint kapitány utolsónak akarom elhagyni a hajót. Ő erre vigasztalni kezdett engem, hogy minden, ami történt a Kormányzó hozzájárulásával, és vele teljes egyetértésben [legalább is papíron] történt. Elhatározásomban azonban nem ingatott meg ez sem, és büszkén mondhatom öregségemre, hogy igen kevesen voltunk, akik ezt akkor meg mertük tenni."[6]

A Nándor-laktanya: 1937-től itt található a Hadtörténeti Múzeum és a Levéltár is

Áprilisban "tiszteletdíjas nyugállományú vezérőrnagyként" a Hadilevéltárba került, ahol a második világháborús haditapasztalatok értékelése lett a feladata. Közéleti szerepet többé nem vállalt; bár ismert volt feltétlen kormányzóhűsége, mégsem vonták be a pestiesen szólva eltöketlenkedett kiugrási kísérletbe sem. A nyilas hatalomátvétel (október 15/16.) mégis jobbnak látta elhagyni a fővárost: pár hétig a sümegi ferences rendházban tartózkodott, majd családjához ment Balatonarácsra. Itt vették őrizetbe a Nemzeti Számonkérő Szervezet emberei; Budapestre, majd a hírhedt sopronkőhidai fogházba szállították, ahol illusztris társaságba került. Rabtársai között volt például nagybaczoni nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter, Kádár Gyula ezredes, a később kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre, és a máig vitatott kassai bombázásról az első jelentést elkészítő Krúdy Ádám százados, vagy az ezreket megmentő Reviczky Imre alezredes is.

A Légitámadás: 1944-ben sajnos hasznos olvasmánynak bizonyult

A Vörös Hadsereg folyamatos előretörése miatt 1945 elején a rabokat útnak indították Ostmark (a mai Ausztria) felé, ahonnan Bajoroszágba kerültek. Április 28-án Simbachnál szabadították ki őket az amerikai hadsereg egységei. Ezt követően Trifternbe kerültek, ahol Nárayt Franz Dambeck plébános fogadta be; az örökmozgó vezérőrnagy nála írta meg emlékiratait, amelyeket 1982-ig a passaui püspöki levéltárban őriztek. Ekkor találta meg - hosszas nyomozás után - azokat a tábornok idősebbik fia, Lajos. Náray augusztusban érkezett haza; Győrben letartóztatták, szeptember 27-től őrizetben, majd októbertől november 20-ig előzetes letartóztatásban volt. Ekkor szabadlábra helyezték, és 1946. január 20-án bűncselekmény hiányában a népbíróság is felmentette. Náray ekkor még szerencsésnek mondhatta magát, sőt egészen 1951-ig nyugdíjat is kapott, ekkor azonban (a nagy kitelepítési hullám keretben) Fegyvernekre költöztették feleségével és tizenéves Mária lányával együtt (feleségétől, Clotilde Seichtertől három gyereke született, Lajos, Gyula és Mária). 1954-ben, az "enyhülés" hatására Solymárra költözhettek, ahol nyelvtanításból és zeneórák adásából élt. Ekkoriban egy alkalommal még mérnöki diplomájának is hasznát vette, ugyanis a MÁV Magasépítő Vállalat alkalmazásában részt vett az Aszódi úti házsorok eltolásában, ám betegsége megakadályozta a munka folytatásában. A 60-as években visszatérhetett Budapestre; a fővárosban élt 1973. augusztus 3-án bekövetkezett haláláig.

Visszaemlékezéseinek borítója

Életpályája áttekintése után igazat kell adnunk a szintén 1960-as vallomásában leírtaknak, amelyben mintegy összegezte addigi életét. Bár neve ma már kevéssé ismert, hazaszeretete és egyenessége miatt mindenképp érdemes arra, hogy ne merüljön teljesen feledésbe.

"Tiszta lelkiismerettel mondom: ár ellen küzdöttem. Válságos időkben szolgáltam hazámat és népemet. Hűen, önmagam érdekeit veszélybe hozva védtem a gyengét. Meglehet, hogy nem kedvező körülmények közt, de csak addig, amíg ezt lelkiismeretem megengedte. Senkinek kárára nem voltam. Szolgáltam, míg az utolsó reményszikra ki nem hunyt körülöttem, és ebben a küzdelemben összetörtem. Testileg-lelkileg."[7]

Zárásként pedig következzen Náray Antal egyik legismertebb műve, a Somogyváry Gyulával, "Gyula diákkal" közösen írt Erdélyi induló, archív felvételekkel:

[1] Náray 68. o.

[2] Vámos 247. o.

[3] Náray 12. o.

[4] Vámos 251. o.

[5] Náray 12. o.

[6] Vámos 253-254. o.

[7] Vámos 254. o.

Felhasznált irodalom:

Náray Antal visszaemlékezése 1945, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Szakály Sándor

Vámos György: Náray Antal vallomása Múltunk, 2006/3 243-254. o.