A Horthy-korszak legfurcsább március 15-i eseménye – A kárpátaljai bevonulás

Nyári Gábor

„Egy állam tűnt le Európa színpadáról drámai gyorsasággal, szinte órák alatt. Alig egy fél évvel a müncheni és bécsi döntés után a Cseh-Szlovákiaként meghagyott szövetségi állam máról-holnapra megszűnt és három részre szakadva, a tagállamok mindegyikének jövő sorsa más és más útra indult. (…) A cseh-szlovák szövetségi állam felbomlásával és teljes megszűnésével ütött végre az órája annak is, hogy a minket legközvetlenebbül érdeklő ruszin kérdés végleges, igazságos és általánosan megnyugtató megoldást nyerjen.”

Pesti Hírlap, 1939. március 16.

1938-ban a müncheni egyezménnyel, majd az első bécsi döntéssel megindult Csehszlovákia szétesésének a folyamata, amely 1939 kora tavaszára teljesen felgyorsult. Március 14-én Szlovákia, majd pár órával később Kárpátalja is kikiáltotta függetlenségét, ezzel megszűnt a csehszlovák állam. Míg a Jozef Tiso vezette Szlovákia élvezte a Harmadik Birodalom "védnökégét", addig a kárpátaljai államot senki sem ismerte el, ezzel megteremtődött a lehetőség Magyarország számára, hogy visszaszerezze a trianoni békével elveszített területet.

page-0.jpgA Tolnai Világlapja 1939. március 22-i számának címlapja

Kárpátalja ügyével a magyar politikai elit már 1938 decemberétől foglalkozott,[1] míg a területre igényt tartó három állam, Magyarország, Lengyelország és Románia tárgyalásai 1939 januárjában kezdődtek. Csáky István magyar, Józef Beck lengyel és Grigore Gafencu román külügyminiszterek azonban nem jutottak egyességre, és inkább lengyel-román közeledés volt tapasztalható.[2]

Az idő múlásával azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Németország a maradék Csehszlovákiát sem fogja meghagyni, és az önálló Szlovákia kikiáltásával az államalakulat meg fog szűnni. Teleki Pálnak, aki 1939. február 16-tól második alkalommal töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, sikerült a kormányban végigvinnie határozott javaslatát, amely alapján abban az esetben, ha a német haderő bevonul Csehszlovákiába, illetve Szlovákia kikiáltja függetlenségét, a magyar csapatok be fognak vonulni határincidensek ürügyén a Kárpátaljára, a németeket és a többi érdekelt államot kész tények elé állítva. Bár Hitler nem zárkózott el attól, hogy Kárpátalja (vagy egy része) a magyaroké legyen, Teleki tervéről csak Olaszországot és Lengyelországot értesítette.[3]

Hitler azonban március 12-én magához rendelte Sztójay Döme berlini magyar követet, és közölte vele, hogy Csehszlovákia hamarosan szétesik, és a Harmadik Birodalom el fogja ismerni a különálló független szlovák államot. Viszont az Avgusztin Volosin görög katolikus pap vezetése alatt alakuló Kárpátaljai Köztársaságot még nem, így a magyarok 24 órát kapnak, hogy rendezzék a ruszin ügyet.[4]

tolnaivilaglapja_1939_01_pages616-620-page-3.jpgA bevonulás képei (Tolnai Világlapja, 1939. március 29.)

Ütőképes magyar haderőt ennyi idő alatt képtelenség volt a kárpátaljai határszakaszon csoportosítani. Közben március 13-án Volosin kirobbantotta saját felkelését, de fegyverhez jutott emberei nem követték utasításait. Március 14-én délelőtt Szlovákia kikiáltotta függetlenségét, délután háromkor pedig Csáky adott ultimátumot a prágai kormánynak, amelyben gyakorlatilag követelte a kárpátaljai hatalom átadását. A válasz részben elutasító volt, így adódott ok a beavatkozásra. Március 15-én hajnalban indultak meg a magyar csapatok Huszt irányába. Az egykori csehszlovák erők kivonását ekkor már elrendelték Prágából. A nem túl jól felszerelt magyar alakulatok gyorsan, egyre mélyebben hatoltak be Kárpátaljára. Kisebb harcok után 18-án reggel Werth Henrik vezérkari főnök azt jelentette Telekinek, hogy a területet teljesen felügyelete alá vonta a Magyar Királyi Honvédség.[5] Az újból létrejött magyar-lengyel határon a két baráti nemzet katonái üdvözölhették egymást.[6]

Ezután is voltak kisebb harcok, de már nyugatabbra, az így kialakult magyar-szlovák határon. Hivatalosan március 23-án ismerte el Németország önálló államként Szlovákiát. Még ez előtt a magyar haderő kísérletet tett arra, hogy egy sávot elfoglaljon, de hamarosan szlovák és német csapatokba ütközött. A magyar katonák az Ungtól néhány kilométerre megálltak, ez a vonal lett az elfogadott határ.[7]

A mindössze három napig tartó hadművelet során Magyarországhoz került 11.094 km2 terület, 855 ezer lakossal. Az 1941-es népszámlálási adatok szerint az etnikailag és vallásilag sokszínű Kárpátalja lakosságának többsége, közel 59%-a ukrán nemzetiségű volt (ideértve a ruszinokat is), a magyarság létszáma körülbelül 27%-ot tett ki.[8] A területi revíziók során Kárpátalja visszaszerzése volt az egyetlen olyan esemény, amelynél nem az etnikai revízió volt az elsődleges szempont, hanem a történelmi országhatár visszaállítása.[9]

tolnaivilaglapja_1939_01_pages616-620-page-2_1.jpgMagyar és lengyel katonák örömteli találkozása az újonnan létrejött közös határon
(Tolnai Világlapja, 1939. március 29.)

A kárpátaljai eseményeknek nem lett nagy nemzetközi visszhangja. A március 17-én tartott Minisztertanácson is csak annyi hangzott el, hogy Lengyelországot, Romániát és Jugoszláviát is váratlanul érte a magyar akció, míg Franciaország örült annak, hogy a területet Magyarország vette birtokba.[10] Teleki javaslatára a ruszinok autonómiájának rendezése is azonnal elindult,[11] ennek részleteit másnap külön tanácson tárgyalták, ahova meghívták a térség fontosabb vezetőinek többségét és korábbi miniszterelnököket is.[12]

A kárpátaljai bevonulás volt az a külpolitikai esemény, amely során látszólag a Német Birodalom és a Magyar Királyság közeledett egymáshoz. Német részről valóban volt egy ilyen szándék, azzal, hogy értesítették Sztójayt a Kárpátaljai Köztársaság el nem fogadásáról. De magyar részről ekkor már eldöntött tény volt, hogy Kárpátalja visszaszerzésének érdekében katonai akcióra is sor kerülhet, a szlovák határ mentén még kisebb magyar-német fegyveres konfliktus is zajlott. Összességében azonban kijelenthető, hogy Teleki Pál miniszterelnöksége alatt a magyar-német viszony ekkor volt a legfelhőtlenebb, de korántsem teljesen jónak mondható.

Azonban - ahogy a többi két világháború között visszaszerzett terület - Kárpátalja sem lett sokáig Magyarország része. 1944-ben a szovjet csapatok elfoglalták a területet, 1945-ben pedig - Magyarország teljes kihagyásával - Csehszlovákia és a Szovjetunió megegyezett arról, hogy a terület az utóbbihoz kerül.

tolnaivilaglapja_1939_01_pages616-620-page-0.jpgHorthy Miklós kormányzó szemlét tart Kárpátalján (Tolnai Világlapja, 1939. március 29.)

A képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár

Jegyzetek

[1] Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján. II. kötet. A Magyarországhoz történt visszatérés után, 1939–1945. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék – Veszprémi Egyetem Tanárképző Kar, Nyíregyháza, 2005. 59.

[2] Macartney, Carlile Aylmer: Október tizenötödike. I. kötet. Gede Testvérek, Budapest, 2006. 431.

[3] Szent-Iványi Domokos: Csonka-Magyarország külpolitikája, 1919–1944. Kézirat. Negyedik rész: A második világháború előestéjén. 1938. március 11. – 1939. szeptember. Hetedik fejezet: Gróf Teleki Pál és a magyar ellenállás a náci-német nyomással szemben. A második világháború kitörése. 1939. február 15. – 1939. szeptember 1. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, C/80. 1. doboz: Csonka-Magyarország külpolitikája, 1919. jún. – 1944. márc. 19. 250–260.

[4] Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján. I. kötet. Magyarok, ruszinok, csehek és ukránok, 1918–1945. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék – Veszprémi Egyetem Tanárképző Kar, Nyíregyháza, 2005. 320.

[5] Botlik J.: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján… i. m. I. 321–329.

[6] Macartney, C. A.: Október Tizenötödike… i. m. I. 436–438.

[7] Macartney, C. A.: Október Tizenötödike… i. m. I. 441.

[8] Molnár József – Molnár D. István: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász, 2005.

[9] Megjegyzendő, hogy a területen etnikai alapon lehetetlen lett volna meghúzni az országhatárokat, mivel ekkor nem létezett önálló ukrán állam, az ukrán nemzetiségű lakosság sem volt egységes, valamint nagy valószínűséggel a Volosin vezette Kárpátaljai Köztársaság sem lett volna életképes, és a terület lakossága által minden szempontból támogatott állam.

[10] Minisztertanácsi jegyzőkönyv. 1939. március 17. Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Országos Levéltára (A továbbiakban: MOL), K27. Miniszterelnökség, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (1867–1944). (1939. 03. 17.) 33R/36.

[11] Minisztertanácsi jegyzőkönyv. 1939. március 17. MOL, K27. (1939. 03. 17.) 34R/36.; Kárpátalja autonómiájáról szóló tárgyalások, törvényjavaslatok, egyéb iratok: MOL, K28. Miniszterelnökség, Nemzetiségi és kisebbségi osztály. 56. csomó, H) tétel: Kárpátalja, 1940.

[12] Botlik József: Teleki Pál és Kárpátalja autonómiája. In: A fordulat. Gróf Teleki Pál halála konferencia. Magyarok Világszövetsége, Budapest, 2008. 43–53. 43–44.