Ismeretlen forrás Teleki Pál haláláról!

Részletek Zsindely Ferenc naplójából

Nyári Gábor

Teleki Pál halálának körülményei a mai napig a figyelem középpontjában állnak. Aligha akad olyan a téma iránt kicsit érdeklődő személy, aki ne gondolkodott volna el, hogy mi is történhetett azon az utolsó, 1941. április 3-i végzetes éjjeli órán. Van néhány későbbi visszaemlékezés Teleki holttestének felfedezéséről, létezik egy szakmailag számos szempontból kétségbe vonható orvosi jelentés, de nagyon ritka az események idejéből származó, értékes forrás. Most azonban egy ilyen került elő! Egy részlet Zsindely Ferenc, Teleki közeli munkatársa és bizalmas barátja naplójából. Zsindely április 3-án reggel az elsők között látta a holttestet, és még aznap papírra vetette első gondolatait.

teleki_zsindely.jpg
Teleki Pál és Zsindely Ferenc megtekintik a Honvéd Térképészeti Intézet kiállítását. Tolnai Világlapja, 1940. február 27. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Zsindely Ferenc (1891–1963) a Horthy-korszak magyar politikai elitjének jelentős tagja, az események aktív alakítója volt. 1931 és 1944 között kormánypárti képviselő, 1938-tól kezdve pedig a legfelsőbb döntéshozó körök tagjaként dolgozott. Határozottan és nyíltan németellenes politikát folytatott. Teleki Pál közeli jó barátja és munkatársa volt, így amikor a gróf 1938-ban elvállalta a kultuszminiszteri tisztséget, Zsindelyt a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkárává nevezte ki. Teleki második miniszterelnöksége alatt Zsindely szintén államtitkári pozícióban átkerült a Miniszterelnökségre, ahol a kormányfő legszűkebb bizalmi körének tagjaként tevékenykedett. Teleki halálát követően is megtartotta pozícióját, majd 1943 márciusától az 1944 márciusi német megszállásig a Kállay-kormány kereskedelem- és iparügyi minisztere lett. A világháború utolsó szakaszában feleségével, a Horthy-korszak egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonyával, Tüdős Klárával együtt közel száz üldözött személynek nyújtott menedéket. A második világháború után kialakuló kommunista rendszer azonban a Zsindely házaspárnak sem kegyelmezett, az 1950-es években vagyonukat elvették és kitelepítették őket. Zsindely Ferenc élete utolsó szakaszát Balatonlellén töltötte, ahol barátai segítségével tudta szerény körülmények között fenntartani magát és feleségét.

teleki_jav_nagyobb.jpg

 

A politikus – és nem mellékesen irodalmár – Zsindely igen részletes naplót vezetett, amely eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Maga a kézirat is kalandos utat járt be, szerzője a világháború után jobbnak látta, ha őrzésével megbízza egyik közeli barátját, K. Kovács Pétert, aki egykori tanítványaként és kiváló térképészként szintén jó kapcsolatot ápolt Telekivel – K. Kovács is bizalmi embernek számított, a kormányfő 1940-ben bizalmas megbízással küldte az Egyesült Államokba. K. Kovács egészen 1964-ig vigyázott a kéziratra, amikor Zsindely özvegye, Tüdős Klára elvitte azt. Előtte azonban K. Kovács még kimásolta azt a részt, ami Teleki halálára, és az akörüli napokra vonatkozott:

„1941. március 30.

Szegény kis öreg Bólit[1] úgy megsajnáltam. Tegnap este megint, mint már jó egypárszor. Tegnap délután mondták meg neki, hogy Hanna[2] sohasem lesz többé egészséges. Ezt hát tudja már ő is, de a helyzetet nem akarja megérteni. Még ő vigasztal engem, hogy járni azért majd fog talán Hanna is, közvetlen veszély nincs eltekintve persze attól a veszélytől, amely bármilyen súlyos szívbajnál állandóan forog.

Hanna egyszer azt mondta Klárinak:[3] „Tudod, für die Damen (…) ám nagyon, azt a Bólit kétnaponta lebeszélni az öngyilkosságról.” Ha meghal, ki fogja a kis öreget lebeszélni?

Itt ez a jugoszláv helyzet, amelynek akut háborús veszélyéről az országnak sejtelme sincsen. Itt a pénzügyminiszter lemondása, a közélelmezési bajok, árvíz, így tavasszal minden összegyűlik a feje körül...!”

kep.jpg

„1941. április 3.

A miniszterelnökünk ma éjszaka agyonlőtte magát. Nyilván azonnal meghalt. Kissé nyitott szájjal feküdt az ágyában, lehunyt szemmel, sápadtan, semmi idegenkezűség szegénykén. Fekete mongol bajuszt festett ajakára a lecsorgó vér, csupa vér a párna. A sajtónak ezek annyit adtak le előbb, hogy „tragikus hirtelenséggel elhunyt”. Helyes. De második hírnek mondjuk meg az igazat. Bárdossy[4] ellenezte mindenképpen. Én azonban azt mondtam, hogy lelkiismereti kötelességemmel ellenkezne letompítani azt a kiállást, amelyet tettével a M. E. a nemzetnek elkiáltott. Mert ez az igazság: öngyilkossága egyrészt mementó az utókornak, másrészt önkéntes áldozat Istennek. Régen vívódik ő azon, vajon méltó bír-e lenni a nemzet ezredéves történelmének a jövendő feladatához, bír-e összefogni mindenek felett? Bír-e igazán magyarnak lenni, – mer-e?

Mint a jugoszláv-kérdés kiéleződésekor megszállták ezek az aggodalmak, egyre egyedül volt a lakásán s a külügyminiszter átküldött neki egy angol táviratot: az angolok hadat üzennek nekünk, ha a németekkel megyünk a szerbek ellen. Új formában rémlik fel előtte s amúgyis elidegenítették az események, cserkészek lelkigyakorlatán volt este.

Meggyónt, másnap áldozni akart: feláldozta életét az Úristennek áldozatul a nemzetért.

Levelet írt a kormányzó úrnak, levelet a feleségének. A kormányzó levelét sajátkezűleg két példányban lemásolta, ezt Inczének[5] küldte a kabinet részére. Az Inczének írt kusza sorok így kezdődnek: ezzel talán használhatok még a nemzetnek. A feleségéhez írt levél első mondata: a nemzet becsülete, amelynek én legfőbb őrzője vagyok, elveszett.

Borzasztó felfordulás és izgalom volt itt máma. A Duna parton pedig dübörögtek a német motorok.

Este rengeteg ember a pártban. Nekem kellett ismertetnem az eseményeket. A levelekről nem szólhattam, azokat a minisztertanácson sem olvasták fel. Klári itt töltötte jóformán az egész napját. Nagyon szerettük mi a szegény kis öreget. Estére olyan fáradt lettem mint a hulla. Bárdossy az új miniszterelnök.”

kep_2.jpg

„1941. április 4.

Nagyon szerettem én ezt a szegény kis Bólit, de hogy mennyire, ezt csak most tudtam meg, amikor ilyen kurtán-furcsán elment. Klári is így van vele. Tengünk, lengünk egész nap és mindenhonnan elzárjuk magunkat. Ilyen közel nem került hozzám még idegen ember. Mintha testvér bátyám feküdne kiterítve a lakásban vagy édesapám. Az este Batthyányi Gyulánál[6] unatkoztam amazott, míg ő olyan rettenetesen viaskodott Széchenyi István rémeivel! És Jókayékkal a vadászkerületben! Pedig ha beszélgethetek vele, vigasztalhatnám, összeszidhatnám: nem következik be, ami bekövetkezett. De meddig nem? A német csapatok egyre vonulnak Budapesten keresztül. Ezt a kis öreg nem bírná sokáig elviselni. Készült ő az öngyilkosságra napok óta. Az nekem eszembe sem jutott, hogy ezúttal komoly a százszor hallott fenyegetőzés. Pedig most nem is mondta…”

„1941. április 5.

Csak nem tudunk megvigasztalódni sem Klári, sem én. Hová lett hát az a sok szeretni való amiért a (…) kis öreg (…)? Hová az a mélységes tudása, bölcsessége, hová tökéletes angol, francia beszéde, hová az a sok kedves jóság?

Felesége haragszik, hogy a szanatóriumi orvosok injekciókkal állandó kábulatban tartják, hogy ő gondolkodni szeretne ura öngyilkosságán. Hiszen ez szomorúság volt (…).

Ilyen ez a Hanna. Eszes, de repülni nem bír; sajátmaga tépdeste ki szárnyának a tollát. Ilyen felesége volt a magasban szárnyaló kis öregnek. A hit (?) megnyugtatta még őt annyira Hanna: Folyamatos lenézésével (?) visszarántotta a földre.

Géza[7] fia sem lesz boldog sohasem: tisztára az apja. Marcsi[8] sem, Zichy Nándorné, lányuk. Szeretnivaló teremtés mindkettő. A kis öreget sem kényeztette sohasem a sors, csak fent a levegőben volt boldog. Ráadásul Hanna szintén boldogtalan (…).

A német motorosok egyre vonulnak a Duna parton. Három hadtestet mi is mozgósítunk a határon. Bartha[9] Németországba repült…

Ma délután volt a rekviem a Mátyás templomban. Az öreg Witz Páter[10] mondta a misét, Bóli gyóntatója, akit átmenetileg egyszer képviselőnek is megtett, nagyon szeretett s akinek szerdán este meggyónik. Máskülönben azonban Bólinak nagyon nem tetszett volna a (…)

Még 1929-ben kelt levelében, melyet a Kormányzó Úr sajtó útján publikáltatott, meghagyta Ince Péternek, hogy a temetőbe ne kísérje ki más, csak Géza fia és Incze. Ezt a végakaratát velem is több ízben közölte, mire tréfásan feleltem mindig, erre pedig egy percig se számíts…”

kep_3.jpg

Zsindely Ferenc naplója több szempontból is tartalmaz újdonságokat. Betekintést enged Teleki és felesége kapcsolatába, a miniszterelnök lelkiállapotába, bemutatja egyes politikusok reakcióit. Ami azonban a legérdekesebb, az Teleki holttestének rövid leírása, és feleségének írt búcsúlevelének említése. Ez utóbbi – ha valóban létezett – soha nem került nyilvánosságra.

Zsindely naplója azért is igen érdekes és értékes forrás, mert míg az események leírásainak többsége évekkel, évtizedekkel később került papírra, amikor már számolni lehetett – a szándékos vagy akaratlan utólagos változtatásokkal, belemagyarázásokkal, addig az államtitkár a kritikus napokban vetette papírra gondolatait.

Egyesületünk történészei pedig alig várják, hogy beleolvashassanak a napló többi részébe.

Külön köszönöm Kovács Anikónak, K. Kovács Péter lányának, hogy felhívta a forrásra a figyelmem, és pótolhatatlan segítséget nyújtott a kézirat elolvasásában. Szintén külön köszönet jár Hajdú Anikónak, K. Kovács Péter özvegyének, aki elmondta a napló megőrzésének történetét.

 

Források:

Részlet Zsindely Ferenc naplójából. K. Kovács Péter által készített másolat, 1964. In: K. Kovács Péter hagyatéka. A család birtokában.

Hajdú Anikó és Kovács Anikó személyes közlései a szerzőnek.

Arcanum Digitális Tudománytár

 

[1] Barátai Telekit becézték Bólinak.

[2] Bissingen-Nippenburg Johanna (1889–1942), Teleki Pál felesége.

[3] Tüdős Klára (1895–1980), a korszak egyik legismertebb asszonya, Zsindely Ferenc felesége.

[4] Bárdossy László (1890–1946), 1941 februárjától külügyminiszter, majd Teleki halálát követően miniszterelnök.

[5] Incze Péter (1896–1960), Teleki személyi titkára.

[6] Batthyány Gyula (1887–1959), festő.

[7] Teleki Géza (1911–1983), Teleki Pál fia, később a debreceni ideiglenes kormány kultuszminisztere.

[8] Teleki Mária (1910–1962), Teleki Pál lánya.

[9] Bartha Károly (1884–1964), hadügyminiszter.

[10] Witz Béla (1889–1962), a Bazilika plébánosa, Teleki gyóntatója.