Húsvét a fronton

György Sándor

 

A nagyobb, egyetemes ünnepek, mint a Karácsony vagy a Húsvét háborús időkben is ünnepek maradnak; a hátország mellett a fronton lévő katonák is igyekeznek lehetőségeik szerint ünnepelni, sőt arra is akadt példa, hogy ilyenkor néhány napra vagy órára elhallgattak a fegyverek (ebből persze utána nagy botrány lett). A nyugati front első háborús karácsonyán néhol angol, francia és német katonák fociztak, ismerkedtek, ettek-ittak együtt, egy kicsit kivonva magukat az állásháborúból.

1397877533_3855.jpg

Békés Húsvéti Ünnepeket kívánnak a központi hatalmak (korabeli - kissé groteszk - képeslap)

A keleti front más viszonyai (és az eltérő naptárak) miatt arrafelé kevésbé volt ilyenre lehetőség, de volt olyan eset, amikor az első vonalak harcosai itt is megkötötték saját kis tűzszünetüket. Az egyik ilyen a 10. honvéd gyalogezreddel esett meg Galíciában 1916 Húsvétján. Miután ez az eset mára csaknem teljesen feledésbe merült, úgy véljük, érdemes egy kicsit kiugranunk a Horthy-korból. Krónikásunk pedig nem más mint Benkóczy Emil akinek 1931-ben megjelent "A tizes honvédek Galícziában" című könyvében olvasható a lentebbi húsvéti történet:

Húsvét vasárnapján.


A harctér izgalmas életében mindenki fokozott várakozással tekint a nagy ünnepek elé. Mindenki vár tőlük valamit, rosszat azonban legkevésbbé. Pedig, hogy nem sok alapja van ennek a reménykedésnek azt éppen a mi karácsonyi esetünk bizonyítja, amikor is az egész első szent ünnepen erős harcban állottunk a muszkával.
A hadviselés azonban nem ismer rendszert. Egyszer így, máskor úgy. Fődolog, hogy minden, a másik félre nézve meglepetés legyen. Ennek pedig az az egyetlen orvossága, hogy az ember mindig a legrosszabb eshetőségre számít, így aztán sohasem csalódhatik a számításában. És ha mégis, akkor legfeljebb, csak kellemesen.
Így jártunk mi is, éppen Húsvét ünnepén. No, de igazán kiszámíthatatlan is az ellenség szeszélye. Nagypénteken, egy elfogott orosz azt vallotta egyik magasabb parancsnokságunk előtt, hogy vérei nagy támadást készítenek elő az ünnepekre. Persze, hogy egyre-másra jöttek a parancsok hozzánk erre a bemondásra és alaposan megkeserítették számunkra a sátoros ünnep vigíliáját. Ennek így, annak úgy kel lenni, minden ember ébren legyen az állásban, a tiszteknek is állandóan ott kell lenniök, szakadatlan figyelem, jelentés mindenről, mindig! Szóval teljes felkészültségben vártuk az orosz támadást.
Hiába vártuk!
Egyik éjszaka virradt a másik után, anélkül, hegy csak valami változást is észrevettünk volna az ellenséges vonalakban. Ilyen csendben virradt ránk Húsvét vasárnapja is. Azaz, mégsem egészen „csendben", mert a hátunk mögött lévő Lehóczky-üteg erőteljes, gyors, és meglepő tüzet indított az ellenséges állásokra. Mintha evvel akarná jelezni a nagy ünnep eljövetelének első pillanatait. Ezenkívül azonban semmi sem történt s mikor a hajnal derengeni kezdett, a figyelőkön kívül mindenki nyugalomra tért.
— No, ládd-é! — mondta egyik baka a másiknak — mégsem mondott igazat a fogoly muszka, még sem lett támadás!
— De bion nem ! Ténnap vót szombat, tennap vót a feltámadás .. . Oszt ü ezt a támadást értétte bizonyosan.
Reggel nagy zajra ébredek. Künn az árokban hangos beszéd, kiabalás...
— Ahun gyün a !! Ott la! Puska sincs náluk!
— De az emménk is, a tizenegyesek is ott vannak a vasúti síneknél.
Ugyan mi lehet az, erre már én is kíváncsi vagyok !
S már nyitja is ajtómat Bata Gusztáv szakaszvezető.
— Tessék csak kijönni! Nagy lagzi van a bakacsaládnál ! Nagy fehér táblák vannak kitéve a muszka sáncokon, írás is van rajtuk, de nem látjuk, mi .. . Aztán a muszkák jönnek mifelénk, egynél sincs fegyver. A tizenegyesek már beszélnek is velők, egy tiszt úr is van ott.. .
Gyorsan kimegyek, hát látom aztán, hogy a mi bakáink mind az állások tetején vannak és nézik a szemben levő vonalat, amely előtt valósággal rajzik a muszka. És csakugyan ott vannak a fehér táblák is. Veszem a binoklit és nézem. Nem lehet elolvasni. Odaadom Sipos őrmesternek. Ő sem látja, pedig kitűnő szeme van. De kiugrik az állásból és megy előre a szabad, nyílt térena tábori őrseinkig. Máskor százszor is lelőtték volna már, de most egy pukkanás sem hallik. És el is olvassa a fekete betűkkel írott szavakat:


Veszelego Alleluja!


Aztán hír jön arról, hogy a kilences honvédek vonala felé, a mi jobb szárnyunkon — egy orosz tiszt és altiszt közeledik fehér zászlóval. — Parlamentér!

Eléjök mennek a mieink és bekötik a jövevények szemeit. Aztán be is hozzák őket az állásokba. Három napi fegyverszünetet kérnek az oroszok. Ünnep van, nagy ünnep, szenteljük meg ezeket a napokat. Azonban nem volt semmiféle hivatalos írásuk s így a mi parancsnokságunk kénytelen volt kérésüket visszautasítani. S mentek vissza békével, úgy, ahogy jöttek ... De azért fegyverszünet volt, nem dördült el ezen a napon a mi állásainkból többé sem ágyú, sem puska.

Ozoly József (Josef Ozoly) zászlós húsvéti képeslapja


Közben a tizenegyes honvédeknél nagy barátkozás folyik. A vasúti töltés egyik oldalán a mieink vannak, a másikon az oroszok. S hogy mi történt ott, azt nekem a bakák beszélgetésén jelen volt tiszt mesélte el, aki Húsvét napján nálunk volt az ünnepi ebéden.
— Reggel jelentik nekem — beszélte a tiszt, — hogy állásaink felé fegyvertelen oroszok közelednek. Kezükben ruhába kötött holmik... Fehér táblák, amelyeken alkalmi, ünnepi írások vannak. Kimegyek s látom, hogy ez mind tényleg igaz. De mit akarhatnak ? Felveszem gyorsan a legényem ruháját s néhány honvéddel és egy oroszul beszélő emberemmel eléjük megyek. S mi az egyik, ők a másik sín előtt állapodtak meg. Egy értelmes orosz altiszt üdvözöl bennünket s átnyújtja az ünnepi ajándékot: amit egy ruhával betakart kosárból vesz elő . .. Piros tojást, kétszersültet, cigarettát. A mieink is adnak nekik, amit gyorsan keríteni tudunk.
Megered a beszéd s azt mondja az orosz altiszt:
— Miért lőttök ti ránk mindig, mikor mi nem bántunk benneteket? Ti vengerek
[magyarok] vagytok, titeket mi szeretünk, csak a germánokra haragszunk.
— És miért haragusztok ?
— Mert ő kezdte a háborút!
— Nem igaz, titeket félrevezetnek. Nem a németek kezdték, hanem a ti Miklósotok .. .
— Aj! Miklós már régen megkötötte volna a békét, de Vilmos nem akarja!
— Látod, ez sem igaz! Majd megtudjátok valamikor ti is, hogy csak bolondítanak benneteket!

letoltes_1_1.jpg

Barátkozó orosz és osztrák-magyar katonák

— Te venger! Hol vannak a germánok?
Én nem akartam neki mondani, hogy itt nincsenek németek, hanem mutattam erre, a ti vonalaitok felé.
— Erre!
— Kaptok-e bort, meg rumot ?
— Bizony kapunk.
— Adjatok nekünk, mi nem kapunk, így csak vizet iszunk.
— No, gyertek, adunk !
És megindultam az állásaink felé be akartam őket oda csalni, de nem jöttek. Hiába Ígértem nekik mindent a világon. Milyen jó lett volna úgy egyszerre, minden puskaszó nélkül elfogni a 15—20 muszkát! Nem is jártak volna pedig rosszul.
Aztán visszamentek ők is állásaikba."
Persze, bakáinknak nagyon tetszett az a békeállapot. Énekeltek, tréfálkoztak egész nap és szinte elfelejtették, hogy háborúban vannak. No, de őszintén szólva mi sem haragudtunk. Jól esett nekünk is ez a golyómentes nap.
Délben nagy ebédet adott századunk, amelyen részt vettek a szomszéd zászlóaljak képviselői is.
"Vary,
a fiatal tisztiszakács ugyancsak kitett magáért. Pesten kuktálkodott a Nemzeti
kKaszinóban, így értette is a módját.
A legénységnek is része volt mindenféle jóban. Az ünnepi ebédhez bort is kaptak, ami a nálunk tartózkodó tartaléklegénységet jókedvre hangolta. Meg is szólalt a század egyetlen hegedűje az Árpád fiú kezén . . . Nekik azonban ez kevés volt, a századkürtösök recsegő trombitái is kellettek még a mulatsághoz. Sőt egy rossz serpenyő is akadt, amely a katonabanda üstdobját helyettesítette. De „sikerültek" is a banda nótái a „kitűnő" hangszereken, úgy, hogy a muszkatábor tényleg azt gondolhatta, hogy a magyar vonal mögött katonazene mulattatja az ünneplő katonákat. . .
Gyönyörű, tiszta, meleg idő. Erdő-mező telve az ébredő tavasz minden illatával. Békés hangulat és szelid derű embereink viharvert arcán.Húsvétvasárnapja van. Oh Istenem, bárcsak mindig Húsvétvasárnap volna a világon!
Este, ismét régi helyünkön vagyunk. A szolgálat megy pontosan, szigorúan, csak egy kissé nyugodtabban, mint máskor.
Egyszerre különös búgás száll a levegőben az állások felé . . .
Harangszó !
Oh, mily régen nem hallottunk ilyet. Az ellenséges vonal mögötti egyik falucska templomának harangját húzzák az oroszok az ünnep tiszteletére . . .
Olyan a hangja, mint egy szomorú imádság. Aztán fölhangzik az ének az orosz katonák ajkán. Bánatos, szomorú melódiák, elhozza hozzánk a lágy esti szellő és mi hallgatjuk szótlanul, meghatottan . . .
Szegény oroszok!

letoltes.jpg

Húsvétkor egy kis tánc is belefért

Hát így esett a 10-es honvédek húsvéti fegyverszünete; a jelenség nem csak náluk fordult elő, az arcvonal több szakaszán is elhallgattak pár órára-napra a fegyverek és több barátságos kapcsolatfelvételre is sor került. A sok borzalom mellett az ilyen történetek is a háborús folklór részévé váltak; a két háború között rendre előbukkantak ezredalbumokban és persze a családi-kocsmai-kávéházi beszélgetések során is. 

A könyv megjelenése után mint egy 10 évvel újra magyar katonák indultak meg az apáik által egyszer már bejárt harcterek felé, és bár az új nagy háború sok szempontból kegyetlenebb volt az elsőnél, az ünnepeket azért számos alkalommal hasonló módon tisztelték meg a szembenálló felek.

Forrás:

Benkóczy Emil: A tizes honvédek Galícziában Bárd J. és Fia Könyvnyomda, Budapest, 1931. 64-68. o.