Androvicz Gábor

Az 1881-ben létrehozott Magyar Királyi Csendőrség a dualizmus, majd a Horthy-korszak rendvédelmében meghatározó szereppel bíró fegyveres katonai őrtestületként működött, amelynek elsődleges feladata a vidék közbiztonságának felügyelete és fenntartása volt (a városokban ugyanezt a szolgálatot a rendőrség látta el). Az utókor rendkívül vegyes érzelmekkel viseltet e testülettel kapcsolatban, egyesek hálás nosztalgiával tekintenek rájuk, mások a mindenkori kormány erőszakszervezeteként definiálják őket.

Szalonnasütés a pitvarosi őrsön [www.csendor.com]

Írásomban a két világháború közötti magyar csendőrség 95%-át kitevő legénységi állomány magánéletét, szabadidős tevékenységeit és társas kapcsolatait szeretném bemutatni. A testületnél szolgáló, személyében katonának számító kakastollas nevelése, értékrendjének, világszemléletének és erkölcsének formálása – ahogy majd látni fogjuk – a szolgálaton kívül is aktívan folyt, jelentős mértékben befolyásolva a csendőr magánszféráját.

A téma vizsgálatának már legelején érdemes megnéznünk, hogy mely társadalmi réteg dominált a csendőrség legénységi állományában, és milyen feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy valaki felvételt nyerhessen soraikba?

A nagyváradi csendőriskolába bevonuló újoncok. [Csendőrségi lapok, 1941.]

1920-ra a korábbiakhoz képest jelentős mértékben megszigorították a felvételi feltételeket. A testület számára ideális közcsendőr csakis falusi lehetett, akit nem „fertőztek” meg a városi „destruktív” eszmék, s a tehetősebb birtokos paraszti vagy iparos rétegből származott. A tehetősebb falusiakat azonban nem sikerült megnyerni, számukra a csendőri életpálya nem volt elég vonzó, és nem is jelentett megfelelő anyagi biztonságot, így a vezetés kénytelen volt toborzások útján a szegényparasztság köreiből feltölteni a létszámot (a trianoni békediktátum ugyanis megtiltotta a sorozást). A csendőrség megingott tekintélye mindenesetre folyamatosan nőtt a Horthy-korszakban: a gazdasági világválság idején már ahhoz is protekcióra volt szükség, hogy egyáltalán a jelöltek közé bekerülhessen valaki. A feltételek szigorúak voltak, a felvételi procedúra pedig körülményes. Csak 19-40 év közötti, jó fizikummal rendelkező, írni-olvasni tudó, valamint politikailag abszolút megbízható magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik a szigorú erkölcsi kötelmeknek is megfeleltek (nőtlen, vagy gyermektelen elvált, illetve özvegy állapotúak). A lakóhely szerinti őrs alapos környezettanulmányt végzett a delikvenseknél, s az ezt követő szóbeli meghallgatáson döntöttek sorsukról.

Kimenőn [www.csendor.com]

A 18 hónapos próbaszolgálat során csendőriskolákban képezték ki a hat elemit végzett újoncokat. A „próba urak” katonai kiképzést kaptak, valamint elsajátították az alapfokú BTK-t, a tereptant, az elsősegélynyújtást, a kriminológiát, a vonatkozó jogszabályokat, a belső szabályzatokat, valamint a csendőri munkához szükséges egyéb ismereteket (nyelvtan, földrajz, számtan, rajz, illemtan). A felvett csendőrök ezek után a járőrvezetői és őrsparancsnoki tanfolyamok, később pedig további vizsgák teljesítésével léphettek feljebb a ranglétrán (ezen a szinten már elvárt volt a négy polgári vagy a gimnáziumi végzettség).

Csendőrök csoportja, 1935 [KŐVÁRI BRIGITTA/Fortepan]

A csendőr tehát már próbaideje alatt elszakadt korábbi lakóhelyétől. Későbbi szolgálatát sem teljesíthette azon a környéken, ahonnan származott. A civilekkel szemben udvarias távolságtartást írtak elő, így mélyebb barátságok sem köttethettek szolgálati helyén. Ezzel egyrészt elejét vették a megvesztegetésnek és más összefonódásoknak, másrészt így az őrs állománya karhatalomként bármikor bevethető volt a lakosság ellen. A csendőr új családja az őrs lett, amelyről így írt a Csendőrségi Lapok: 

„A mi életünk a külvilág életétől bizonyos mértékben visszavonultan pereg, életünk javarészét bajtársaink körében kell leélnünk úgy, hogy magánéletünk is túlnyomó részben bajtársi körben folyik. Ez az egymásrautaltság ad különös jelentőséget a bajtársiasságnak. A mi egész sorsunk, társadalmi helyzetünk, becsületünk, tekintélyünk elválaszthatatlanul hozzá van nőve az egész testületéhez. […] Az őrsparancsnok a családfő, aki azt a kis családot gondozza, oktatja, neveli, mint egy jó apa a gyermekeit […] A család tagjainak, az őrsbeli csendőröknek pedig testvérekként kell kezelniük egymást.”[1]

Istentiszteleten [www.csendor.com]

Az 1941-ben bevezetett csendőr-tízparancsolat[2] az állománytól elvárt morális értékrendet tükrözte:

Az őrsön kívül élet és a szabadidő meglehetősen szűk keretek közé volt szorítva, szolgálata első két-három évében szinte nem is beszélhetünk ilyenről. A külső szolgálatot jelentő terepbejárás (portyázás) egyénenként havi 180 órát vett igénybe, amelyet 12-36 órás járőrszolgálatokra bontottak. Időjárási körülményektől függetlenül (tehát fagyban, esőben, kánikulában is) a csendőr évente átlagosan 2860 km-t gyalogolt le így. A lenti táblázat a belső szolgálat (azaz az őrsi élet) tevékenységeit tartalmazza, ezek közé tartozott az őrs rendben tartása, a paraszti háztáji gazdálkodásnak megfeleltethető, az őrs ellátását biztosító közgazdálkodás, valamint a gyakorlati kiképzés és az elméleti oktatás.

 Napirend az őrsök számára [Rektor Béla: A Magyar Királyi Csendőrség oknyomozó története. Cleveland, Árpád Könyvkiadó, 1980. 509. o.] 

A lakossággal történő kapcsolattartás visszafogott volt, ugyanis az elöljárók féltették a testület szellemiségét. A csendőr nem csatlakozhatott semmilyen politikai vagy társadalmi szervezethez, nem vállalhatott közszereplést, azonban kötelezően részt kellett vennie a hazafias rendezvényeken, valamint támogathatták a különböző kulturális és sport megmozdulásokat (pl. a környékbeli cserkész- és leventemozgalmat). Érdemes volt jó nexust ápolni – tisztelgő látogatások formájában – a módosabb gazdákkal, valamint a falu „intelligenciájának” számító bíróval, jegyzővel, postamesterrel, tanítóval, pappal vagy lelkésszel.   

Vasárnap délutáni újságolvasás [www.csendor.com]

Az elöljárók a szabadidő hasznos eltöltését is rendeletekkel és utasításokkal igyekeztek szabályozni. Kaiser Ferenc a két világháború közötti csendőrségről írott monográfiájában támogatott, megtűrt és tiltott kategóriákra csoportosította ezeket a tevékenységeket. A támogatott elfoglaltságok körébe elsősorban az önképzés és a sportolás tartozott. Az olvasott csendőr aranyat ért, előmenetele szempontjából a tudományos-ismeretterjesztő könyvek forgatása volt ajánlott, amelyek idomultak az elméleti képzés bizonyos tantárgyaihoz (útleírások, élet- és jellemrajzok, felfedezések, találmányok). A szépirodalmi művek esetében is alkalmaztak persze szűrőt: így kerülni kellett a ponyvát és a túlzottan baloldalinak tartott kortársakat (József Attila, Radnóti, Móricz, Ady), az ajánlott szerzők közé pedig Arany, Gárdonyi, Jókai, Mikszáth, Petőfi, Madách és Herczeg Ferenc tartozott. A sajtótermékek közül előnyben részesítették a keresztény-nemzeti lapok olvasását, valamint a csendőrség saját, szigorúan belső terjesztésű újságját, a Csendőrségi Lapokat, amelyet 1924-ben indítottak újra, és 1944-ig üzemelt.

A Csendőrségi Lapok fejléce (1943)

A többnyire kéthetente kiadott lap részletesen foglalkozott a testületet érintő szakmai-szolgálati témákkal, de mellette közöltek verseket, folytatásos regényeket, humoros történeteket, szakcikkeket és ismeretterjesztő (pl. egészségügyi) írásokat. Az újság a korszak több sajtótermékéhez hasonlóan irredenta hangvételű volt, amely gyakran antiszemitizmussal is párosult (ennek ellenére 1942-ig több zsidó tulajdonú cég is hirdethetett a lapban).[3]

Kuglizás [www.csendor.com]

A sport leginkább a csendőriskolákban és a magasabb parancsnokságokon dominált és kapott külön támogatást. A csendőrkerületek között vagy országosan rendeztek versenyeket az alábbi sportágakban: mezei futás, atlétika, lovaglás, lövészet, vívás, úszás, síelés és labdarúgás. A tisztek, az altisztek és a legénység külön csapatokban indulhatott ezeken. Mindemellett a csendőrök részt vehettek a hadsereg sportversenyein is. A kiemelkedő sportteljesítmény akár a csendőr karrierjében is előrelépést jelenthetett, ha pl. bekerült egy kerületi csapatba, s így egy nagyobb városba, vagy akár Budapestre is áthelyezhették. A legtöbb őrsön az anyagi lehetőségekhez mérten a futás, a futball, az úszás, a kerékpározás és a lovaglás dívott. 

A ceglédi lovas laktanya udvarán; a kép szereplői közül hárman testvérek [www.csendor.com]

A megtűrt szabadidős tevékenység között találjuk a szolgálati szempontból semleges elfoglaltságokat: sakkozás, dámázás, zenélés, írás-verselés, festés, mozi-, színház- és múzeumlátogatás. A vadászat luxusa túlmutatott a csendőr társadalmi helyzetén, másrészt idő és pénz tekintetében is költséges volt, a horgászatot azonban engedélyezték számukra (a kifogott halat azonban nem adhatták el).

Sakkozás [www.csendor.com]

Szobrászkodás [www.csendor.com]

Csendőr bendzsóval [www.csendor.com] 

A csendőr számára minden olyan elfoglaltság tilos volt, amely személyén keresztül a testület tekintélyét is csorbíthatta. A legjellemzőbb problémaforrás az alkoholfogyasztás volt. A jogszerűtlen fegyverhasználatok közel háromnegyedét szolgálaton kívül, jellemzően kocsmában, ittas állapotban követték el (a csendőr szolgálaton kívül is viselhette kardját). Ezeket különböző módon igyekeztek szankcionálni: az első eset után figyelmeztetéssel, majd laktanyafogsággal, harmadjára pedig a testületből történő kizárással. Igen beszédes az ilyen esetekről szóló cikkek visszatérő, zárómondata: „Szégyelljük magunkat!” Még nagyobb szigorral jártak el a csendőr felettesével, ha az elnézően kezelte beosztottja jogtalan fegyverhasználatát, hiszen ezzel saját állását kockáztatta.

Csendőrtisztek baráti körben [www.csendor.com]

A kocsmai, pénzen történő kártyázás is tilos volt, ezzel ugyanis könnyen adósságokba verhette magát a csendőr. A szolgálati utasítás egyébként is a takarékosságra és spórolásra igyekezett nevelni az állományt, így kerülni kellett a fölösleges luxuscikkek – esetenként részletre történő – vásárlását (ilyen volt pl. a rádió és a gramofon).

Pihenő zenével (nem részletre vett) gramofonnal [www.csendor.com]

Legvégül meg kell említeni a házasodás kérdését is. A csendőr semmilyen bensőségesebb kapcsolatot nem ápolhatott a gyengébbik nemmel, a házasság pedig a szolgálat első hat évében szóba se jöhetett. Többen próbálták örömlányok szolgáltatását igénybe venni, faluhelyen azonban ez sem volt könnyű, hiszen hamar híre mehetett az ilyen jellegű kicsapongásnak, bár a vezetőség általában szemet hunyt ezek felett. Az egészségügyi alkalmatlanság miatt leszerelt csendőrök több mint a fele valamilyen nemi betegség miatt távozott a testülettől.[4]

Csendőresküvő díszelgő sorfallal, 1944 [www.csendor.com]

A csendőri szolgálat egyik alapfeltétele – mint az fentebb is szerepelt – a nőtlen és gyermektelen állapot volt. A vezetőség szemében a csendőr családja egyfajta koloncot jelentett: elvonhatta a figyelmet a szolgálattól, az áthelyezések alkalmával kevésbé volt mobilis (ilyenkor a családot és a bútorokat is el kellett szállítani), a kincstárnak pedig többe került a csendőr ellátása, mintha egyedülálló lenne. Kerületenként így egy 20%-os kvótát szabtak meg a nősülni szándékozóknak. Házasodási kérvényt a hat éves szolgálat időtartama alatt, illetve 28 (később 30) éves kor előtt nem lehetett igényelni. A kérvényt öt szinten kellett jóváhagyatni, ezután pedig egy sorszámot kapott a csendőr, amellyel az adott kerület várólistájára került (elutasítás esetén az egész procedúrát elölről kellett kezdeni). 

A miskolci csendőrkerület kirándulása, 1938 [www.csendor.com]

A menyasszonyjelölt és családja körében széleskörű, minden részletre kiterjedő környezettanulmányt (mai szóval átvilágítást) végeztek, amely kiterjedt a család származására, anyagi helyzetére, a menyasszony (párjánál lehetőleg alacsonyabb) iskolai végzettségére és politikai megbízhatóságára. Egy visszaemlékezés szerint a közös háztartásba bevitt minden tárgyat, így a menyasszony fehérneműit (!) is pontosan össze kellett írnia a kivizsgáló tisztnek. Ha a házasulandók képesek voltak kivárni a hosszadalmas, embert próbáló eljárássorozatot, és a menyasszony megfelelt új „családja” értékrendjének és elvárásainak, kimondhatták a boldogító igent. A csendőrfeleségnek ezután be kellett érnie az örökös második hellyel férje életében. A csendőr az „Első a szolgálat!” jelszó értelmében ideje legnagyobb részét továbbra is a laktanyában töltötte, hetente minimum 36 órás külső szolgálaton vett részt, így hétköznapokon gyakorlatilag csak enni és aludni járt haza. Közös életük szinte csak a hétvégékre korlátozódott, amelyet vagy kettesben töltöttek, vagy – egyéb lehetőség híján – a többi csendőrcsaláddal jártak össze.

Csendőr gyermekeivel, 1940 [www.csendor.com]     

A csendőr Bibliájának számító Szolgálati Utasítás (SZUT) mellett Havranek János csendőr őrnagy két „életvezetési” könyve, a Társadalmi tanácsadó altisztek számára, valamint a Tanácsadó a csendőr magánéletéhez c. munkái részletezik a csendőr szolgálaton kívüli életével kapcsolatos elvárásokat. Zárásképp utóbbi kötetből álljon itt néhány humorosabb előírás

[1] Bartók Domokos: Bajtársiasság. Csendőrségi Lapok, 1925. augusztus 1.

[2] Csendőr-tízparancsolat. Csendőrségi Lapok, 1940. július 15.

[3] Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendőrség története 97.

[4] Szenkovits Antal: A csendőr és a nő. Csendőrségi Lapok, 1927. november 1.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Csendőrségi Lapok, 1924-1944

Havranek János: Tanácsadó a csendőr magánéletéhez. Székesfehérvár, Csitári G. Jenő Könyvnyomdája, 1927.

Havranek János: Társadalmi tanácsadó altisztek számára. kiadás. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1928.

Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendőrség története a két világháború között. Pécs, Pro Pannonia, 2002.

Kaiser Ferenc: Az őrs mindennapi élete. Rendvédelem-történeti Füzetek, 1998. (VII. évf.) 8. sz. 46-56.

Parádi József: A Magyar Királyi Csendőrség. Az első magyar polgári, központosított, közbiztonsági őrtestület 1881-1945. Budapest, Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, 2012.