Horthy-korszakot Kutatók Társasága

2017\01\14

Pillanatképek a Don-kanyarból

Képválogatás 1942/1943

 Rapali Vivien - György Sándor

1943. január 12-én Urivnál a Vörös Hadsereg csapatai áttörték a magyar 2. hadsereg arcvonalát, a két nappal későbbi scsucsjei támadás után pedig három részre szakadt a magyar arcvonal. Bár a honvédek egy része kitartott, többségük - megfelelő fegyverzet híján - semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni. Talán az ellenségnél is nagyobb pusztítást végzett a sokszor -42 fokos hideg, amely rengeteg áldozatot szedett az amúgy is kimerült és legyengült katonák között. Mai képválogatásunkkal a Don-környéki hadműveletekben elesettekre emlékezünk!

11842_1942.jpg

Menetelő honvédek 1942-ben valahol a keleti fronton...Forrás: Fortepan

Az 1941-es német hadjárat kudarca után a következő év tavaszától Berlin egyre nagyobb arányban kezdte bevonni szövetségeseit a Szovjetunió elleni harcba. A finnek mellett románok (2 hadsereggel), olaszok (1 hadsereggel) és magyarok is bekapcsolódtak az 1942 tavaszán indult hadműveletekbe, amelyben részt vettek horvátok, valamint spanyol és francia önkéntesek is. Az év elején a németek a teljes honvédség bevetését szorgalmazták, ezt sikerült "lealkudni" három hadtestre (9 könnyűhadosztály), egy páncéloshadosztályra és egy repülődandárra. Mellettük több dandár megszálló feladatokat látott el, elsősorban a mai Ukrajna területén. A magyar 2. hadsereg első alakulatai 1942. április 12-én indultak meg a hadszíntérre; a mintegy 200 000 katona kiszállítása csak a nyár közepére fejeződött be.

11817_1942.jpg

Küzdelem az elemek ellen: hóban, fagyban, hidegben... Forrás: Fortepan

A honvédek először június végén vettek részt komolyabb harcokban; súlyos veszteségekkel, de július 10-re sikerült kijutni a Don-hoz; a magyar csapatok aránytalanul nagy, kb. 200 kilométer hosszú arcvonalszakaszt kaptak, amely a szeptember közepéig elhúzódó, javarészt sikertelen hídfőcsatákat követően sem változott nagyobb mértékben. Január 12-ig viszonylagos nyugalom uralkodott az arcvonalszakaszon. 1942. november 19-én indult meg a déli, sztálingrádi frontszakaszon egy nagyobb szovjet támadás, amely előbb a román, majd a német és olasz arcvonalat is áttörte; a túlerőben lévő Vörös Hadsereget a jól felszerelt németek sem tudták megállítani.

11823_1942.jpg

 Szabadulás a hóból. Keleti front, 1942. Forrás: Fortepan

A január 12-i magyar arcvonal elleni támadás is csak nagyobb felderítésnek indult, de látva a kezdeti sikereket, a szovjetek előbbre hozták fő támadásuk idejét; a magyar egységeknek alig voltak korszerű páncéltörő eszközeik, és tartalékok sem álltak rendelkezésre. A javarészt fogatolt tüzérség a lovak hátravonása miatt jórészt mozdulatlan maradt. Az első nap a szovjet csapatok mintegy 6-8 kilométer szélességben és kb. ugyanakkora mélységben nyomták be az arcvonalat, bár Gyevicánál a különösen jól kiépített állásokkal rendelkező 35. gyalogezred még kitartott.

11840_1942.jpg

 Magyar honvédek egy falu égő házai között. Forrás: Fortepan

Január 14-re elszakadt egymástól a III., a IV. és a VII. hadtest, a magyar egységek sok helyen összekeveredtek, de olaszokkal, és elég sokszor bajtársiatlanul viselkedő németekkel is keveredtek a visszavonulás alatt. A helyzetet nehezítette, hogy az 1942 végén váltásként kiérkező honvédek szinte puskákkal is alig voltak felszerelve, nehézfegyverük egyáltalán nem volt, a megelőző hónapok ellátási nehézségei miatt pedig a katonák is nagyon le voltak gyengülve. Megfelelő téli ruházattal sem rendelkezett a legtöbb honvéd, a bekecsek és kucsmák jó részét kapacitáshiány miatt nem tudták kihozni a raktárakból.

11977_1942.jpg

 "Orosz földön, kinn a vártán olvastam a leveled,/A levélben elolvastam a te édes nevedet,/Kató, Kató édes szívem, mikor látlak újra én/Ha legyőzzük itt a muszkát, a hazánk az visszatér" Forrás: Fortepan

A harcok és visszavonulás során mintegy 40 000 katona vesztette életét vagy tűnt el, körülbelül ugyanennyi megsebesült, 26 000-en pedig fogságba estek. A hadsereget hivatalosan 1943. január 24-én vonták ki az arcvonalból. Ekkor már csak a III. hadtest csapatai harcoltak, német alárendeltségben, általában a legveszélyesebb helyeken bevetve. Gróf Stomm Marcell altábornagy, máig példátlan módon, február 1-jén feloszlatta hadtestét. Bár a seregtest készletei jóformán kimerültek, nagyobb egységekben sokkal több esély volt a túlélésre; ezt jól bizonyítja, hogy a 9. könnyűhadosztály parancsnoka, Oszlányi Kornél ezredes, aki együtt tartotta embereit (és a hozzájuk csapódókat), több ezer embert tudott hazahozni.

19006_1943.jpg

 Elakadt teherautók a hómezőn. Forrás: Fortepan

A vereséget érthető módon a háború alatt nem verték nagy dobra. A szocialista korszakban viszont nagyon sok esetben megvetés övezte a doni veteránokat, akik közül sokan sosem mertek beszélni az átéltekről. A hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest is kivégezték (a rendszerváltás után az ítéletet megsemmisítették), sok tisztet és katonát ért hátrányos megkülönböztetés. Első bajtársi találkozóikat az 1980-as évek közepétől kezdték megszervezni, de azokat ekkor még élénk figyelemmel kísérte az állambiztonság. Mára változott a helyzet, egyre több helyen kapnak emlékművet a doni harcokban (illetve a második világháborúban) elesettek, és történetükről is lehet politikai felhangok nélkül írni/beszélni.

aktuális honvéd keleti front II. világháború

2017\01\09

A megkésett találkozás, avagy az "írj levelet egy katonának" hadművelet

Több Hollywood-i film alapját is képezik az olyan történetek, amelyekben a harctéren lévő katona levelezés során ismerkedik meg szíve hölgyével, akivel aztán hazatérése után boldogan lovagol el a naplementébe. De hasonló történethez - bár a szerelmi szál itt elmaradt - nem kell ennyire messzire mennünk. Mai rövidposztunkban egy honvéd és egy sümegi lány levelezéséről lesz szó, amelyet jelentős késéssel, 1948-ban követte a személyes találkozás.

hirados_gyak.jpg

Híradók gyakorlaton, még a frontra indulás előtt. A képen a 35/II. zászlóalj távbeszélő szakaszának katonái (Szimedli József felvétele)

A celldömölki Kazári József a III. hadtest híradózászlóaljának katonájaként 1942 tavaszán került a keleti frontra, ahol közel egy évet töltött. Az idő múlásával a súlyos harcokon átesett és a felváltásban egyre jobban reménykedő katonák fizikai és lelkiállapota egyre rosszabbra fordult. Az otthoniakkal egyéb lehetőség híján levelezés útján tartották a kapcsolatot - szeptember végétől az 1943 januári áttörésig viszonylag rendben működött a postai szolgáltatás - ami sokszor az egyetlen reménysugarat is jelentette.

More:

hétköznapok honvéd hétköznap II. világháború Horthy-korszak

2017\01\07

Szombat esti rémálom – Családirtás Kétbodonyban 18+

Nyári Gábor

Folytatódik a Horthy-korszak megrázó bűneseteit bemutató sorozatunk, amelynek mai részében egy csavarokkal teli négyszeres gyilkosság eseményeit járjuk körül. Ferenczi Pál bognármester megölte feleségét és három gyermekét, majd évekig bujkált, amikor a véletlennek köszönhetően rendőrkézre került, és egy elszólás miatt derült fény a tragikus eseményekre.

1927 augusztusának elején egy távirat érkezett a budapesti rendőr-főkapitányságra, amelyben Biharkeresztesről jelentették, hogy elfogtak egy magyar férfit, akit a román hatóságok tettek át a határon. Az ügy hátterében politikai okokat sejtettek, ezért azonnal elrendelték Ferenczi Pál 37 éves bognármester (az első hírekben kőművesként említették) Budapestre szállítását. A kihallgatást – abban a reményben, hogy kommunistát fogtak és szenzáció lehet az ügyből – a korszak két "sztárzsaruja", Hetényi Imre főkapitány-helyettes és a szélsőséges politikai csoportok elleni akciókban igen járatos Sombor-Schweinitzer József vezették. A hatalmas termetű, marcona külsejű bognár azonban egyáltalán nem bizonyult kommunistának, még csak baloldali gondolkodásúnak sem. Viszont, amikor leellenőrizték nevét az országos nyilvántartásban érdekes tényekre bukkantak.


tolnaivilaglapja_1937_01_pages6-6.jpg

A korszak két sztárdetektívje Hetényi és Sombor-Schweinitzer. Tolnai Világlapja, 1937. (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

A balassagyarmati ügyészség gyilkosság gyanújával két éve köröz egy Ferenczi Pál nevű kétbodonyi lakost, akinek családja egyik napról a másikra eltűnt. Hetényi ekkor csapdát eszelt ki, és miután cigarettával kínálva megnyugtatta Ferenczit, megkérdezte tőle, hogyan ölte meg családját és felesége szeretőjét? A váratlan kérdésre a bognár felkiáltott, hogy a szeretőt nem gyilkolta meg. Ezzel pedig kezdetét vette a valósi nyomozás. Ferenczi elszólása után részletes tanúvallomást tett:

"Kisbodony (Kétbodony település része) községben éltem feleségemmel. (...) Néhány évvel ezelőtt nősültem meg és házasságomból három gyermek született. 1925 elején történt, hogy egy új tanoncot vettem fel műhelyembe, Sima Jánosnak hívták (...). Alig néhány hónapig állt szolgálatomban Sima János, mikor gyanús körülményeket kezdtem észlelni. Észrevettem, hogy feleségem feltűnően jó viszonyban van a tanonccal és ezt nem is igen titkolják. Konkrét adatokat azonban nem sikerült szereznem feleségem és a tanonc közötti viszonyról, egészen 1925. április 8-ig. Április 8-án éjszaka történt azután, hogy amikor nyugovóra tértünk, az ablakon kopogtatott valaki. Odasiettem.
– Ki az? – kérdeztem halkan.
– Én vagyok, eressz be! – felelte kívülről egy fojtott férfihang.
A következő pillanatban kivágtam az ablakot és előttem állt a tanoncom. Ekkor már mindent tudtam. Az inas természetesen, mihelyt engem meglátott, kereket oldott. Az esetről nem szóltam semmit a feleségemnek, hanem a gyermekek közül az ötesztendős Erzsébetet és a háromesztendős Pált kivettem az ágyból és elindultam velük a falu határába. Amint ideértem, a két gyermeket puszta kézzel megfojtottam és a földbe elástam. (...) Utána hazatértem. Még ugyanezen az éjszakán rátámadtam alvó feleségemre, őt is megfojtottam, majd hasonló módon végeztem a legkisebb fiúval is. A két holttestet zsákba gyömöszöltem, még mielőtt virradt volna, kivittem az erdőbe és elástam. Az előbb meggyilkolt két gyermekemet máshol temettem el, nem akartam, hogy együtt feküdjenek a hűtlen asszonnyal és a kisebb gyermekkel, akit nem tartottam a magaménak."

More:

gyilkosság hétköznapok hétköznap Horthy-korszak Balassagyarmat Nógrád Detektív Szombat esti rémálom

2016\12\13

Könyves kedd – Tormay Cécile: Bujdosó könyv I.

Domján Dániel Ferenc

„Könyves kedd” néven újabb sorozattal jelentkezünk, amelynek első posztját „tarthatja kezében” a kedves Olvasó. Az elkövetkezendő keddeken egy-egy, a Horthy-korszakban keletkezett irodalmi művet fogunk bemutatni, azonban az eddigiektől eltérően nem próbálunk a teljes objektivitásra törekedni, hanem szabadabban, szubjektívebben írunk a művekről, illetve azok szerzőjéről. Egyrészt úgy véljük, maga a műfaj megengedi, hogy az alkotásokat különböző módon értékeljük/értelmezzük másrészt talán az Olvasó – a posztíróhoz hasonlóan – kicsit megpihenhet a történelem szigorúan objektív igazságkeresései közepette, ráadásul még egy jó kis vita is kisülhet a végén.

Sorozatunk első részének témája Tormay Cécile munkássága és világszemléletének bemutatása a Bujdosó könyv alapján. Mivel a téma rendkívül fontos és érdekes, nem szeretném szűk keretek közé zárni, ezért a poszt két részletben fog megjelenni: jelen írás az írónő életét és tevékenységét mutatja be, a második rész pedig a Bujdosó könyvön keresztül próbálja körül járni a világszemléletét.

Tormay Cécile életével kapcsolatban Kollarits Krisztina irodalomtörténész végzett alapos kutatásokat és szerzett ezzel elévülhetetlen érdemeket. A posztban is megjelenő életrajzi adatok pontossága is ennek a kutatómunkának köszönhető.

Kollarits számos munkája online formában is olvasható a www.tormaycecile.com oldalon.

200px-tormay_cecile01.png

Tormay Cécile a Horthy-korszak ünnepelt írója volt, a világháború után azonban szinte teljesen kitörölték emlékét a közbeszédből. 1945–1946 között majdnem 4000 könyvet tiltottak be (Index librorum prohibitorum) ezek között megtalálható volt a Bujdosó könyv is, amely így eltűnt a könyvesboltok polcairól és a könyvtárakból is. Igaz, hogy Tormay Cécile többi műve nem került erre a sorsra, a rendszerváltásig nem adtak ki semmit tőle, csak a rendszerváltást követően fedezték fel újra, azóta reneszánszát éli, ezzel együtt pedig aktuálpolitikai viták kereszttüzében is áll (mint ahogy a Horthy-korszakkal kapcsolatos legtöbb dolog.)

Tormay Cécile 1875-ben látta meg a napvilágot Pesten, egy jómódú, értelmiségi családban. Édesapja Tormay Béla volt, az MTA tagja, számos állatorvosi alapmű szerzője. Anyja Barkassy Hermina a híres pesti építőmesternek, Spiegel Józsefnek az unokája. A család 1896. október 10-én kapott nemességet Ferenc Józseftől. A fiatal hölgy családjuk anyagi helyzeténél fogva megengedhette magának, hogy külföldi utazásokon vegyen részt, német, olasz, francia, angol és latin nyelven tudott. Külföldi utazásai hozzájárultak ahhoz, hogy később külföldön is ismert lett. Az olasz Gabriele D’Annunzio nagy hatással volt rá, későbbi műveit ő segített terjeszteni Franciaországban. D’Annunzio egyébként érdekes személy volt, a dekadens művészeti irányzat képviselője, az I. Világháborút lezáró Párizs-környéki békék elleni nacionalista „hevületében” megszállta Fiumét és létrehozta a rövid életű Carnarói Olasz Kormányzóságot. D’Annunzio nem témája posztunknak (mondom, miközben ez már a harmadik mondat róla), azonban fontos megemlíteni, hogy bizonyos nézetei hatással voltak az olasz fasizmusra és Mussolinire. A későbbiekben a Duce-ról is még ejtünk szót.

Térjünk azonban vissza Tormay Cécile-re. Első művét, az Apródszerelem c. novelláskötetet 1899-ben adták ki, az Apró bűnök elbeszéléskötetet pedig hat évvel később, 1905-ben. Első regénye, az Emberek a kövek között-ben egy magyar ifjú és egy horvát parasztlány drámai szerelmét mutatja be. A mű előbb lett siker Franciaországban, mint Magyarországon, az első könyv, amit itthon is a közbeszéd része lett, az „A régi ház” című történelmi regénye, mellyel 1916-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díjját. Az 1918-1919-es események komoly törést okoztak az életében, ugyanis azokat a keresztény-nemzeti értékeket érték támadások, amelyek Tormay gondolkodásának magvát adták, ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy az arisztokrata írónőben ellenérzetet keltett az, hogy a korábban nem politizáló, arctalan „alsóbb” társadalmi rétegek is politikai tényezővé váltak. A napjainkban alapvetően uralkodó egalitárius világszemléletből következően Tormay ezen nézeteit gyakran támadás éri, folytonosan beleesve a retrospektivitás mélységes-mély gödrébe.

A Bujdosó könyv az 1918–1919 közötti időszakot öleli fel, azonban már az alkotás műfajának megfogalmazásakor gondban lehetünk, a mű ugyanis egy „pszeudonapló”, bár ez sem fedi teljes mértékben a valóságot, ugyanis a két kötetben is jelentős különbségek vannak. Az első kötet az őszirózsás forradalmat („patkányforradalom” Tormay megfogalmazásában), a második kötet a Tanácsköztársaság napjait írja le, azonban tudjuk, hogy bár naplóként van megírva a könyv, Tormay egy 1921-es levelében „küzdelmes és fájó nyári munkám”-ról, „a kusza és tomboló feljegyzésekből” összeállított második kötetről beszélt.[1] A könyv műfaját tekintve az előzőeket figyelembe véve a szépirodalmi regény és a napló között helyezkedik el, félúton. A Bujdosó könyv első része 1920 karácsonyán jelent meg, második része egy évvel később. Mint említettem, a könyvvel és a belőle kihámozható Tormay-féle világszemlélettel jelen poszt következő részében fogok foglalkozni, most azonban az írónő egy másik tevékenységét szeretném körül járni, mégpedig részvételét az ellenforradalmi nőmozgalmakban.

Az első dolog maga az ellenforradalom elnevezés magyarázata/pontosítása. Az ellenforradalmi „címke” nem csupán a Károlyi-féle őszirózsás forradalom ellenében önmagukat meghatározók csoportjára értendő, sőt, nem is csak az 1917-es szocialista forradalommal való szembenállást jelenti. A fogalom visszanyúlik egészen az 1789-es francia forradalomig, akkor tagadták meg ugyanis a forradalmárok először azokat az értékeket (vallás, nemzet stb.), amelyeket majd utódaik 1917-ben vagy éppen 1968-ban. Ez a folyamat a mai napig tart, tehát az ellenforradalmárok értékrendje a (valódi) keresztény-konzervatív alapokon nyugszik, monarchista szemlélettel. Arra az – egyébként jogos – kérdésre, miszerint ebbe a sorba hogyan illeszthető 1956 vagy 1848,  a következő részben részletesebben is kitérek. Ellentmondásosnak tűnhet azonban, hogy hogyan férhet össze ez a fajta ellenforradalmiság a feminizmussal. 1904-ben alakult meg a Feministák Egyesülete nevű liberális nőszervezet, majd nem sokkal később, 1908-ban megalakult a Szociális Misszióstársulat, amelyeknek tagjai keresztény feministáknak tartották magukat, és elhatárolódtak a radikális feministáktól. Utóbbiak egy része egyébként támogatta a Károlyi-kormányt és a Tanácsköztársaságot is. A két „típusú” feminizmusban azonban azonos volt, hogy a nők szavazati jogáért küzdöttek. 1919 januárjában zászlót bontott a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ). Céljuk, hogy mozgósítsák a magyar nőket és részt vegyenek az ellenforradalmi szervezkedésekben.  A MANSZ a Horthy-korszakban is aktív szerepet játszott, taglétszáma elérte az egymilliót is. Tormay Cécile így fogalmazta meg könyvében gondolatait a nőszervezettel és általában a nők szerepvállalásával kapcsolatban.

 

„Nyomon követtek a többiek. Ritoók Emma, gróf Vay Gáborné. Fázva jöttek és a kandalló köré húzódtunk, mint az összeesküvők. Ugyanaz volt a fájdalmunk, ugyanegy volt az akaratunk. Tudtuk, hogy eljött az óra, ki kell hívnunk csukott ajtaik mögül az asszonyokat. A magyar históriában olykor hosszú évtizedekre eltűntek az asszonyok, – nem látszottak. A jogaikért nem kellett küzdeniük, mert nincs törvénykönyve a világnak, mely az asszonyok jogát jobban megvédte volna, még a legsötétebb századokban is, mint a mienk. Csendben élhettek és ilyenkor a háttérben csak víziószerűen suhant el egy-egy szép, keskenyvágású magyar női arc a tűzhely enyhe fényénél. Ezek voltak Magyarország boldog napjai. De ha égett itt a föld és a szerencsétlenség aratott, akkor mindig ott volt legelől a magyar asszony. Nagyobb szenvedés soha sem érte a mi országunkat, mint most, tudtuk hát mindannyian, akik együtt voltunk, hogyha hívni fogjuk őket. Jönni fognak és el fogják vetni a nemzeti ellenforradalom csóváját. Nem gyűléseken, nem is a piacon, hanem otthon, a háborútól kimerült férfiak lelkében, akik ma még csüggedtek, de holnapra majd nem merik már meghazudtolni az asszonyokat, akik hisznek a bátorságukban...”[2]

 006_egyletek_clip_image010_0000.jpg

A MANSZ zászlószentelése 1929-ben

Következő részünkben tehát közelebbről megvizsgáljuk a Bujdosó könyvet illetve a könyv alapján Tormay Cécilt ért vádakat, mint az antiszemitizmus, vagy a fasizmushoz való viszony.

 

 

[1] Tormay Cécile levele Brisits Frigyesnek, 1921. szept. 19., MTA kézirattár, Ms 6242/173. In: KOLLARITS Krisztina: „Szereplője lettem a halálos, komor tragédiának”, Tormay Cécile Bujdosó könyve, online: www.tormaycecile.com/pdf/Magyar_naplo_2010_marcius.pdf

[2] Tormay Cécile: Bujdosó könyv I-II, Lazi Kiadó, Szeged, 2011

2016\12\06

Na mi van a puttyonyban? - Mikulás marketing

Boldog gyermekszívek várakozásteljes estéjén indul a nagyszakállú Mikulás apó, vállán a feneketlen zsákjával, amelyből soha sem fogy ki az édesség és karján a nagy vesszőnyalábbal, amelyből minden rossz gyereknek jut egy virgács. Miklós napja a Horthy-korszakban is öröm volt minden gyermeknek, aki elég jó volt ahhoz, hogy reggel mindenféle csudafinomságot találjon a nagy gonddal kitisztított csizmájában. Válogatás következik!

"Szent Miklós csodáiról és jótékonyságáról híres főpap volt. A legenda szerint egy elszegényedett nemesember leányait úgy mentette meg az erkölcstelen élettől, hogy három éjjel egy-egy zacskó aranyat dobott be az ablakukon. Innen ered a Mikulás-napi ajándékozás szokása." - Új Lexikon 1936.

Mit és hol vegyünk Mikulásra?

szinhazielet_1931_52_pages152-152.jpg

Kissé rendhagyó ajándék a Lysoform gyógykészítmény, de mindenképpen praktikus...Színházi Élet 1931. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

More:

hétköznapok december 6. Mikulás Dreher Lysoform Tolnai Világlapja

2016\12\03

Angyalbőrben: vitéz Kováts Tibor főhadnagy

Folytatódik Angyalbőrben című sorozatunk! Mai főszereplőnk ismét egy csapattiszt, vitéz Kováts Tibor főhadnagy, aki a blogunkon is már említett Ráth András hadnagy tiszttársaként a 16. felderítőosztályban szolgált 1944-1945-ben. Élettörténetét és háborús emlékeit 1992 és 1996 között írta meg, ezek a Hadtörténelmi Levéltárban ma is megtalálhatóak. 2012-ben a felderítőosztály működését bemutató szakdolgozatom elkészítése során bukkantam ezen iratokra, amelyek 2015-ben külön forrásközleményként is megjelentek.

fahaz.png

Egy kis faház előtt a Kárpátokban (1944 augusztus) - Ráth András zászlós, Pék András hadnagy, Kováts Tibor főhadnagy, Győry Mihály alezredes, Szathmáry Ferenc zászlós, Foitl Vilmos hadnagy. (Ráth András felvétele)

Kováts Tibor 1920-ban született Debrecenben, és az ottani Református Kollégiumban érettségizett. Még 17 évesen, egy cserkész-hadijáték során, elsősorban az akkori főcserkész, kisbarnaki Farkas Ferenc tábornok hatására választotta a katonai pályát. A Ludovikán évfolyamelsőként végzett 1941-ben, így választhatott helyőrséget; Kolozsvárra, a 14. "Vak Bottyán" kerékpáros zászlóaljhoz került - ez képezte 1943 őszén a 16. felderítőosztály alapját. Ma az ő történeteiből válogatunk.

More:

2016\11\22

Tengerésztiszt bőrnadrágban - Horthy Miklós emlékei Ferenc Józsefről

1916. november 21-én, csaknem kereken 100 éve hunyt el Ferenc József osztrák császár és magyar király, aki 1848 óta állt a Habsburg Birodalom élén, 1867 nyarán pedig magyar királlyá is koronázták. Bár életpályája és működése nem tartozik blogunk elsődleges célterületéhez, annyi kapcsolódási pontunk mindenképp van, hogy Horthy Miklós sorhajóhadnagyként (majd sorhajókapitányként) 1909 és 1914 között az uralkodó egyik szárnysegédeként szolgált. Horthy számára Ferenc József jelentette "az uralkodót", akit kormányzóként is példaképének tartott. Mai posztunkban néhány emléket, történetet ismertetünk Horthy emlékirataiból.

ferencjozsef.jpg

Ferenc József (1830-1916)

Ferenc József megítélése a mai napig viták tárgyát képezi. Ki is volt ő? Véreskezű hóhér, aki szemrebbenés nélkül írta alá az aradi vértanúk (és mások) halálos ítéletét, hogy aztán pár évtized után "Ferencjóskává" szelídülve képeslapokon, festményeken, sőt, kolbász-címkén köszönjön vissza? Az Osztrák-Magyar Monarchia összehozója és összetartója? A mai napig páratlan ipari/gazdasági fejlődés (egyik) motorja? Egy XVIII. századból ittragadt abszolutista őskövület, akinek nem mellesleg nagy szerepe volt az első világháború kirobbantásában? Egy kicsit talán mindegyik...az ugyanakkor vitathatatlan, hogy a korabeli Európa egyik meghatározó figurája volt, aki lényegében egy személyben tartotta össze birodalmát. Titóról mondták az 1970-es évek végén, hogy ő Jugoszlávia egyetlen működő intézménye, és ez a sarkított vélemény valamennyire Ferenc Józsefre is igaz volt.

More:

forrás Bécs I. világháború Horthy Miklós Ferenc József