Pillanatképek a Don-kanyarból

Képválogatás 1942/1943

 Rapali Vivien - György Sándor

1943. január 12-én Urivnál a Vörös Hadsereg csapatai áttörték a magyar 2. hadsereg arcvonalát, a két nappal későbbi scsucsjei támadás után pedig három részre szakadt a magyar arcvonal. Bár a honvédek egy része kitartott, többségük - megfelelő fegyverzet híján - semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni. Talán az ellenségnél is nagyobb pusztítást végzett a sokszor -42 fokos hideg, amely rengeteg áldozatot szedett az amúgy is kimerült és legyengült katonák között. Mai képválogatásunkkal a Don-környéki hadműveletekben elesettekre emlékezünk!

11842_1942.jpg

Menetelő honvédek 1942-ben valahol a keleti fronton...Forrás: Fortepan

Az 1941-es német hadjárat kudarca után a következő év tavaszától Berlin egyre nagyobb arányban kezdte bevonni szövetségeseit a Szovjetunió elleni harcba. A finnek mellett románok (2 hadsereggel), olaszok (1 hadsereggel) és magyarok is bekapcsolódtak az 1942 tavaszán indult hadműveletekbe, amelyben részt vettek horvátok, valamint spanyol és francia önkéntesek is. Az év elején a németek a teljes honvédség bevetését szorgalmazták, ezt sikerült "lealkudni" három hadtestre (9 könnyűhadosztály), egy páncéloshadosztályra és egy repülődandárra. Mellettük több dandár megszálló feladatokat látott el, elsősorban a mai Ukrajna területén. A magyar 2. hadsereg első alakulatai 1942. április 12-én indultak meg a hadszíntérre; a mintegy 200 000 katona kiszállítása csak a nyár közepére fejeződött be.

11817_1942.jpg

Küzdelem az elemek ellen: hóban, fagyban, hidegben... Forrás: Fortepan

A honvédek először június végén vettek részt komolyabb harcokban; súlyos veszteségekkel, de július 10-re sikerült kijutni a Don-hoz; a magyar csapatok aránytalanul nagy, kb. 200 kilométer hosszú arcvonalszakaszt kaptak, amely a szeptember közepéig elhúzódó, javarészt sikertelen hídfőcsatákat követően sem változott nagyobb mértékben. Január 12-ig viszonylagos nyugalom uralkodott az arcvonalszakaszon. 1942. november 19-én indult meg a déli, sztálingrádi frontszakaszon egy nagyobb szovjet támadás, amely előbb a román, majd a német és olasz arcvonalat is áttörte; a túlerőben lévő Vörös Hadsereget a jól felszerelt németek sem tudták megállítani.

11823_1942.jpg

 Szabadulás a hóból. Keleti front, 1942. Forrás: Fortepan

A január 12-i magyar arcvonal elleni támadás is csak nagyobb felderítésnek indult, de látva a kezdeti sikereket, a szovjetek előbbre hozták fő támadásuk idejét; a magyar egységeknek alig voltak korszerű páncéltörő eszközeik, és tartalékok sem álltak rendelkezésre. A javarészt fogatolt tüzérség a lovak hátravonása miatt jórészt mozdulatlan maradt. Az első nap a szovjet csapatok mintegy 6-8 kilométer szélességben és kb. ugyanakkora mélységben nyomták be az arcvonalat, bár Gyevicánál a különösen jól kiépített állásokkal rendelkező 35. gyalogezred még kitartott.

11840_1942.jpg

 Magyar honvédek egy falu égő házai között. Forrás: Fortepan

Január 14-re elszakadt egymástól a III., a IV. és a VII. hadtest, a magyar egységek sok helyen összekeveredtek, de olaszokkal, és elég sokszor bajtársiatlanul viselkedő németekkel is keveredtek a visszavonulás alatt. A helyzetet nehezítette, hogy az 1942 végén váltásként kiérkező honvédek szinte puskákkal is alig voltak felszerelve, nehézfegyverük egyáltalán nem volt, a megelőző hónapok ellátási nehézségei miatt pedig a katonák is nagyon le voltak gyengülve. Megfelelő téli ruházattal sem rendelkezett a legtöbb honvéd, a bekecsek és kucsmák jó részét kapacitáshiány miatt nem tudták kihozni a raktárakból.

11977_1942.jpg

 "Orosz földön, kinn a vártán olvastam a leveled,/A levélben elolvastam a te édes nevedet,/Kató, Kató édes szívem, mikor látlak újra én/Ha legyőzzük itt a muszkát, a hazánk az visszatér" Forrás: Fortepan

A harcok és visszavonulás során mintegy 40 000 katona vesztette életét vagy tűnt el, körülbelül ugyanennyi megsebesült, 26 000-en pedig fogságba estek. A hadsereget hivatalosan 1943. január 24-én vonták ki az arcvonalból. Ekkor már csak a III. hadtest csapatai harcoltak, német alárendeltségben, általában a legveszélyesebb helyeken bevetve. Gróf Stomm Marcell altábornagy, máig példátlan módon, február 1-jén feloszlatta hadtestét. Bár a seregtest készletei jóformán kimerültek, nagyobb egységekben sokkal több esély volt a túlélésre; ezt jól bizonyítja, hogy a 9. könnyűhadosztály parancsnoka, Oszlányi Kornél ezredes, aki együtt tartotta embereit (és a hozzájuk csapódókat), több ezer embert tudott hazahozni.

19006_1943.jpg

 Elakadt teherautók a hómezőn. Forrás: Fortepan

A vereséget érthető módon a háború alatt nem verték nagy dobra. A szocialista korszakban viszont nagyon sok esetben megvetés övezte a doni veteránokat, akik közül sokan sosem mertek beszélni az átéltekről. A hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest is kivégezték (a rendszerváltás után az ítéletet megsemmisítették), sok tisztet és katonát ért hátrányos megkülönböztetés. Első bajtársi találkozóikat az 1980-as évek közepétől kezdték megszervezni, de azokat ekkor még élénk figyelemmel kísérte az állambiztonság. Mára változott a helyzet, egyre több helyen kapnak emlékművet a doni harcokban (illetve a második világháborúban) elesettek, és történetükről is lehet politikai felhangok nélkül írni/beszélni.