Horthy-korszakot Kutatók Társasága

2016\10\29

A lónak az a bizonyos másik oldala és a kettős mérce

Civil szervezetek nevei

Nyári Gábor Ahogy az elmúlt bő egy évben számos alkalommal, most újra előkerült Hóman Bálint ügye. Ezúttal nem a szobráról esett szó, hanem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása és a Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a bíróság arról határozott, hogy alapítvány sem viselheti a…

More:

kommunizmus szobor Horthy-korszak

2016\10\15

1944. október 15. - A Horthy-korszak vége

A sikertelen kiugrási kísérlet a kortársak szemével

Nyári Gábor - György Sándor Magyarország 1944. augusztus 27-én vált hadszíntérré, ekkor érték el az első szovjet csapatok az akkori határokat. A pár nappal korábbi román átállás nagyban felgyorsította mind a hadi, mind a politikai eseményeket, Horthynak pedig lépnie kellett. Az egyre szűkebb…

More:

aktuális honvéd forrás visszaemlékezés II. világháború Horthy Miklós Kiugrási kísérlet Lakatos-kormány nyilas hatalomátvétel

2016\10\12

Muráti Lili jött, gázolt, győzött.

Werkfilm a '30-as évekből

Turner Marianne (Muráti Lili) repeszt. Szószerint repeszt, mert 120-as tempójával felszántja a budapesti aszfaltot - s néha egy-két járókelőt is. Marianne őrült sebessége menti meg Levitzky Tibor (Básti Lajos) állását is, aki Richter (Kabos Gyula) tanácsára a lehető legrosszabbkor és a legrosszabb…

More:

film celeb magyarfilm Muráti Lili Hunnia czeleb művészvilág

2016\10\08

Szombat esti rémálom - Csecsemőgyilkosság Budapesten

„Vasárnap délután a dobutcai 4-es számú rendőrszobára beállított Baricza Pál sofőr félesége. Selyem fehérneműbe burkolt újszülött fiút hozott. A mentőket hívták, akik megállapították, hogy a néhány órával előbb világrajött újszülött halott.” – kezdte szörnyű beszámolóját a Budapesti Hírlap…

More:

gyilkosság hétköznap csecsemőgyilkosság Szombat esti rémálom Schwarcz Zoltán Giczi Mária

2016\10\02

Háziorvos válaszol: Doktor úr kérem, náthás vagyok!

A nátha és kezelése a Horthy-korszakban

Minden évszak közül a legkedvesebb számomra az ősz: a színei, az illatai, a meleg otthon tudata kit ne csábítana az ősz szeretetére? Ám szépségei mellett árnyoldala is van a csípősebb estéknek. A nátha - népiesebb nevén a meghűlés - majdhogynem egyidős az emberiséggel. Míg manapság neocitrant,…

More:

betegség nátha kokain hétköznap Horthy-korszak Aspirin