Domján Dániel Ferenc

„A magyar külpolitika a mohácsi vész óta soha nem állott olyan nehéz problémák előtt, mint éppen napjainkban.”

(Kánya Kálmán külügyminiszter, az 1934. augusztus 10–12. között megtartott kormánygyűlésen)

Az idén 130 éve született vitéz jákfai Gömbös Gyula egész életművének megítélése – mint oly sok kortársáé – a mai napig kettős. Bár az előző rendszerben „Hitlerék szálláscsinálójaként”, vagy épp a „fasiszta terror magyarországi meghonosítójaként” szerepelt, a rendszerváltás óta személye objektívebb vizsgálatok alá került, de sajnos politikájának, miniszterelnökségének, sőt, magának a személyének a megítélése a mai napig magán viseli a marxista történetírás ferdített, vagy egyenesen hazug megállapításait. 1932-ben, a gazdasági világválság hatásait nyögő, a trianoni tragédia emlékét elevenen hordozó Magyar Királyság miniszterelnöke lett, a belpolitikai nehézségek mellett egy átformálódó Európában kellett utat találni a magyar érdekek érvényesítéséhez. A következőkben Gömbös rendkívül gazdag életművéből csupán egy kis szeletet, miniszterelnökségének külpolitikáját mutatjuk be.

Horthy Miklós kormányzó 1932. szeptember 29-én nevezte ki Gömbös Gyulát miniszterelnökké, aki október 1-jén lépett hivatalba. Miniszterelnöksége kezdetén elgondolt külpolitikai céljairól kétféleképpen tájékozódhatunk. Egyrészt, Gömbös külpolitikai elképzeléseire a hivatalba lépését követő beszédeiben kitért. Gulyás László történész, könyvében[1] megvizsgálta Gömbös miniszterelnökként mondott első 12 beszédét, és ezekből kiemelte a vonatkozó részeket. Másrészt megvizsgálhatjuk a Nemzeti Munkatervet.

Gömbös Gyula miniszterelnökségének kezdeti külpolitikai céljait az alábbi pontokban határozhatjuk meg:

• Lehetséges a békés revízió, azt meg kell valósítani;
• A kisantanttal lehetséges az együttműködés;
• A Magyar Királyság legfontosabb szövetségese: Olaszország;
• Ausztriával és Németországgal mélyíteni kell a kapcsolatokat;
• A magyar–lengyel barátság a magyar történelem szerves részét képzi, a Lengyelország irányába történő baráti politikát folytatni kell;
• Angliával és Franciaországgal kiegyensúlyozott kapcsolatot kell kialakítani.

Kapcsolatok Olaszországgal

A magyar kormánynak számolnia kellett azzal, hogy mint háborús vesztes, a kisantant országai által körülölelve erősen korlátolt külpolitikai lehetőségekkel bírt. Bár Franciaország egy rövid ideig komolyabb érdeklődést mutatott a magyar politika iránt, azonban mind Franciaország, mind Anglia egy stabil Közép-Kelet Európában volt érdekelt a megerősödő Németországgal szemben, így a revíziót nem támogatták. A Mussolini vezette Olaszországgal Gömbös Gyula, mint a Magyar Királyság legfontosabb külpolitikai szövetségesével számolt. A két ország vezetője között kölcsönös szimpátia alakult ki, Gömbös a Mussolini által létrehozott rendszerre pozitívan tekintett, ezért a korszakban a magyar miniszterelnökre a Gömbölini gúnynevet is aggatták, és később azzal vádolták, hogy lényegében Mussolini fasizmusát másolta. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, a korszakban általánosnak mondható, hogy a különböző országokban új alapokon próbálták megszervezni a társadalom működését, így nem csak Olaszországban, ill. Németországban, hanem Ausztriában és Portugáliában is történtek kísérletek. Ebbe a sorba illeszthető a Gömbös-kormány tevékenysége is.

Az első Gömbös - Mussolini találkozóra 1932 novemberében került sor. A megbeszélésen Gömbös beszámolt a Duce-nak a magyar gazdaság helyzetéről, és javaslatot tett, hogy a magyar-olasz gazdasági kapcsolatokat bővíteni kellene. Beszéltek továbbá a magyarországi katonai helyzetről, illetve Magyarország újrafegyverzéséről, ekkor Mussolini szavát adta, hogy ebben segíteni fog Magyarországnak.[3] A legfontosabb kérdéskör azonban Ausztria helyzete volt. A két vezető abban meg tudott állapodni, hogy Ausztria esetében jelenleg Dolfuss a legkisebb rossz, azonban Mussolini már előre látta Hitler hatalomátvételét, továbbá azt, hogy az Anschluss elkerülhetetlen. Ezzel kapcsolatban egyetértettek, hogy a legfontosabb ennek késleltetése és Ausztria kivonása a német érdekszférából.[4]

A második találkozó és a római jegyzőkönyv

A második Gömbös–Mussolini találkozóra 1933. július 25–28-a között került sor, ekkor már megtörtént Hitler hatalomátvétele, sőt, Gömbös már látogatást is tett a német vezetőnél (erről bővebben a későbbiekben). A római találkozóra Gömbös Kánya Kálmán külügyminiszterrel utazott. A tárgyalások két fordulóban zajlottak. Az első találkozón Mussolini kifejtette, hogy még mindig teljes mellszélességgel támogatja a magyar revízió ügyét, Gömbös pedig biztosította a Duce-t, hogy azok a hírek, amelyek szerint ő támogatna egy esetleges Habsburg restaurációt, alaptalanok. A találkozók végén Mussolini egy – saját maga által írt – jegyzőkönyvet adott át Gömbösnek. Ebben öt pont szerepelt:

• Bizalmasabb közeledés Magyarország és Ausztria között (Habsburg-restauráció nélkül);
• Róma–Bécs–Budapest vámunió megvalósításának szükségessége;
• Olaszország és Magyarország baráti politikát kíván folytatni Németországgal, ehhez azonban szükséges, hogy utóbbi az osztrák állam függetlenségét tiszteletben tartsa;
• Elutasítják a kisantant széleskörű és rendszeres gazdasági együttműködési terveit;
• A négyhatalmi egyezmény Magyarország előnyére válik, különösen a revízió lehetősége miatt.

 Gömbös, Dolfuss és Mussolini (forrás)

1934 márciusában újabb megbeszélésre került sor Rómában, ezúttal Dolfuss részvételével. A megbeszélések után, március 17-én a három kormányfő, Mussolini, Gömbös és Dolfuss aláírták a római jegyzőkönyveket.

Az I. jegyzőkönyvben foglaltak alapján megállapodtak abban, hogy „különösen fontos ügyekben”, a döntéseik előtt mindig tárgyalni fognak, és a jövőben tanácskozni fognak.

A II. jegyzőkönyv a gazdaságról szólt, eszerint egymásnak kedvezményeket adnak az exportra, segítenek Magyarországnak a búzaár eséséből fakadó nehézségek legyőzésében, az adriai kikötőket érintő kereskedelmi forgalom megkönnyítéséről illetve határoztak arról, hogy a három kormány felállít egy bizottságot és megvizsgálják a gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségét.[5]

Kapcsolatok Németországgal

A következőkben Gömbös külpolitikájának azon részét vizsgáljuk meg, amelyet talán a későbbiekben a legtöbb támadás ért. A „vád” általában azt veti Gömbös szemére, miszerint olyan kötődést alakítottak ki a Németországgal, amelytől később nem tudott szabadulni Magyarország. Megemlítik továbbá, mint negatívum, hogy Gömbös volt az első kormányfő, aki hivatalában meglátogatta Hitlert. A megállapítás megállja a helyét, azonban a magyar kormányfő motivációi azért erősen árnyalják, sőt, inkább átfestik a képet. Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor – 1933 júniusában – Hitler még a nyugati hatalmak szerint is elfogadható vezető, ráadásul Gömbös fő célja a magyar gazdasági stabilitás megteremtése volt, amelyhez a német piac rendkívül jó lehetőségekkel kecsegtetett.

A németországi utazásra 1933 júniusában került sor. Bár Gömbös szerette volna, ha utazása minél kisebb sajtóvisszhangot kap, Hitler épp az ellenkezőjét szerette volna elérni.[8] A magyar kormányfő legfőbb célja a látogatással a magyar gabonafelesleg eladása volt, illetve az a kívánság, hogy a német piacon a magyar gabona a jugoszlávhoz és a románhoz képest élvezzen kedvezőbb elbánást. Ezt Hitler egyébként meg is ígérte. A tárgyalás témája volt továbbá az Anschluss kérdése, amelyben a magyar kormányfő az osztrák semlegesség pártján állt ki. Szóba került továbbá a revízió kérdése, amelyben a két ország  érdekei találkoztak – gondolva itt különösképp Csehszlovákia kérdésére. Gömbös számára Hitler azonban csalódást okozott, ugyanis nem támogatta a teljes magyar revíziót. Az utolsó nagyobb témakör, amiről szót ejtettek, a magyarországi németek kérdése volt, ugyanis Gömbös félelme az volt, hogy ötödik hadoszlopként fognak működni. Hitler ez elől a kényes kérdés elől kitért.[9]

Hitler és Gömbös Erfurtban (forrás)

Ha értékelni szeretnénk a találkozót, akkor mindenképpen ki kell emelnünk a gazdasági vonatkozásban elért eredményeket, azonban meg kell jegyeznünk, hogy Gömbös szembesült azzal, hogy Hitler nem fog lemondani az Anschlussról és az osztrák és német vezető között kibékíthetetlenek az ellentétek. Hazaérkezése után Gömböst sokan támadták az utazása miatt. Az Országos Mezőgazdasági Kamara közgyűlésén, június 20-án így válaszolt:

Nem lehet a berlini utat világnézeti, belpolitikai és felekezeti kérdések szemszögéből nézni… hanem egyedül magyar szempontok alapján történő magyar politikára van szükség. Egy azonban bizonyos: a 75 milliós német nép, bármiképp rendezkedik is be belpolitikailag, van, lesz és olyan erőtényező még mai állapotában is az európai életben, hogy struccpolitikát folytat az, aki nélküle kalkulál.[10]

Merényletek

1934. július 25-én Bécsben az osztrák nemzetiszocialisták lelőtték Dolfuss kancellárt. A merénylet hírére Mussolini megszakította nyaralását és Rómába visszatérve négy hadosztályt vonultatott fel a Brenner-hágó környékére. Hitler teljes mértékben kihátrált a puccsisták mögül, azonban az olasz–osztrák–német viszony rendkívüli módon elhidegült. A magyar külpolitikát is nagy mértékben érintették a történtek, ugyanis az eddigi három baráti ország között romlott meg a viszony. Kánya azt javasolta, hogy óvakodjanak attól, hogy bármely felet is megsértsék, és hogy egyikükkel se hidegüljön el a viszony.

Nem egészen három hónappal a bécsi puccs után, Marseille-ben meggyilkolták Sándor jugoszláv királyt és Barthou francia külügyminisztert. Az elkövető pontos kilétét a mai napig viták övezik, az azonban bizonyos, hogy a VMRO (Belső Macedón Forradalmi Szervezet) tagja volt. A király temetése után elkezdődött a felelősök keresése, amelyben több ország (pl. Olaszország) szerepe is felmerült, de Magyarországot vádolták nemzetközileg, ugyanis a Zala megyei Jankapusztán az usztasáknak működött egy kiképzőtáboruk. Népszövetségi eljárás indult Magyarország ellen, amelynek első tárgyalása december 7-én kezdődött el, és a magyarság olyan "barátai" szólaltak rajta fel, mint Beneš (Csehszlovákia külügyminisztere) vagy Titulescu (Románia külügyminisztere). Magyarországot Eckhardt Tibor képviselte. A következő napon a nagyhatalmak képviselői is felszólaltak, a döntés december 10-én született meg, ebben elítélték a nemzetközi terrorizmus minden formáját, de Magyarországnak csupán az alsóbb szervek gondatlansága miatt kellett vizsgálatot indítania.[11]

Nyitás a Szovjetunió felé

Horthy Miklós egész pályafutása alatt a kommunizmus legelhivatottabb ellensége volt, így érthetően magyarázatra szorul, hogy miért pont Magyarország vette fel a közép-európai régióban elsőként a diplomáciai kapcsolatot Moszkvával. Előzményként meg kell említenünk az un. Keleti Paktumot, amelyet a Szovjetunió több állammal (köztük Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia stb.) írt alá, és benne az agresszor fogalmát határozták meg. Kánya külügyminiszter azonban úgy vélte, hogy a magyar revíziós esélyeket csökkenti, ha a kisantant országai előbb veszik fel a kapcsolatot Moszkvával, mint Magyarország, ezért elindította a tárgyalásokat. A tárgyalások Rómában folytak, és a kapcsolatfelvételről szóló papírokat 1934 február 6-án írták alá.

A német–magyar kapcsolatok megromlása

Sándor király temetése alkalmából Göring Belgrádba utazott, ahol jugoszláv-barát megjegyzéseket tett és kiemelte, hogy a jugoszlávok jobban bánnak a német kisebbséggel, mint a magyarok. Göring kijelentései nagy vihart kavartak magyar diplomáciai körökben, és éles jegyzékváltások ill. megbeszélések történtek. Azt azonban szem előtt kell tartanunk – ahogy azt Gulyás László könyvében kiemeli[12] –,hogy a német külpolitika több szálon futott (Hitler, Göring, a külügyminisztérium, az NSDAP Külügyi Hivatala) és gyakran egymásnak ellentmondóan tevékenykedtek.

Gömbös 1935. szeptember 26-án utazott másodszorra Németországban, ahol egy kb. 3 órás beszélgetést folytatott Hitlerrel. A megbeszélésen szóba kerültek a magyar–olasz kapcsolatok, és Hitler kifejtette, hogy Németország érdekelt az európai jobboldali államok fennmaradásában. Az osztrák kérdéssel kapcsolatban Hitler azt mondta, hogy az jelenleg teljesen érdektelen. A magyarországi németek helyzetével kapcsolatos kérdések elől Hitler ismét kitért, de szóba került a jugoszláv–magyar közeledés, amit a német vezér szorgalmazott.[13]

Gömbös betegsége és halála

1936 januárjában Olaszország ismét érdeklődést mutatott Közép-Európa iránt, ennek részben az volt az oka, hogy az etióp hadszíntéren pozitív változás állt be. 1936. március 13–14-e között újabb osztrák–magyar–olasz találkozóra került sor Rómában. Ismét három jegyzőkönyvet írtak alá, az I. jegyzőkönyvben egy konzultatív szervezet felállítását határozták el. A II. jegyzőkönyvben ígéretet tettek, hogy dunai kérdésekben előzetes megbeszélések alapján egyik állam sem fog egy harmadik állammal tárgyalásokat folytatni. A III. jegyzőkönyvben megállapították, hogy a konzultatív szervezetben a három külügyminiszter fog részt venni.

A megbeszélésen Gömbös már betegen vett részt, ráadásul április másodikán Eckhardt Tiborral pisztolypárbajt folytatott, amiért Eckhardt „sviháknak” nevezte. A miniszterelnöknek veseproblémái és magas vérnyomása volt, de terveit nem adta fel, szinte a végsőkig dolgozott. 1936. szeptember 3-án szállt fel Mátyásföldön arra a repülőgépre, amely egy München melletti klinikára szállította, innen azonban már nem tért haza élve, 1936. október 6-án, reggel 8:20 perckor elhunyt.

Jelen írás célja, hogy összefoglalja egy vitatott, és általában túlzottan is negatívan értékelt magyar miniszterelnök külpolitikáját. De ebből is jól látható, hogy az egyes pontokról még kiterjedt vitákat kell folytatni, amelyek jelentősen árnyalhatnák a Gömbös Gyuláról berögzült képet.

[1] Gulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája. III. kötet. Attraktor kiadó, Máriabesenyő, 2015. 26–29.p.

[2] Teljes egészében olvasható: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk2/gombosmunkat.htm (utoljára letöltve 2016.08.21.)

[3] Gulyás (2015): 33.p.

[4] Gergely Jenő: Gömbös Gyula hatalomra kerülése és kormányzása. Antal István sajtófőnök emlékiratai, Palatinus kiadó, Budapest, 159.p., Közli: Gulyás (2015)

[5] Gulyás (2015): 62.p.

[6] C.A. Macartney: Október tizenötödike. A modern Magyarország története, 1929–1945. I–II. kötet., Gede testvérek, Budapest, 2006.

[7] Macartney (2006): 153–157. p.

[8] Gulyás (2015): 70.p.

[9] Vonyó József: Gömbös Gyula. Napvilág Kiadó, 2014. 180–184. p.

[10] Gulyás (2015): 77. p.

[11] Gulyás (2015) : 98.p.

[12] Gulyás (2015) : 128

[13] Gulyás (2015): 133.p.