Mindszenty-vita

Avagy a "csúsztató publicista" szakmai válasza az "objektív történésznek"

Nyári Gábor

Folytatódik a Mindszenty József hercegprímás személyéről és megítéléséről szóló vita, amelyet Paksy Zoltán Magyar Narancsnak adott interjúja indított el. Erre írtam választ, Paksy Zoltán pedig eljuttatta blogunknak reakcióját, amelyet korábban teljes terjedelmében közöltünk. Jelen írásomban Paksy levelére válaszolok. Mivel Paksy több esetben is csúsztatással és tévedéssel vádolt, ezért a félreértések elkerülése és az olvasói szemszögből való könnyebb megértés végett dőlt betűkkel olvasható a Paksy által írt szöveg, alatta pedig egyes bekezdéseire adott válaszaim.

mindszenty_a_peren.jpgMindszenty hercegprímás népbírósági perén (Forrás: mindszenty.hu)

Nyári Gábor A bíbor 50 árnyalata hangzatos címmel írt publicisztikát a Mindszenty Józsefről készült interjúm és nyilatkozatom kapcsán. Azért írom, hogy publicisztikát, mert írását történészi megközelítés nem jellemzi, abban sem szakmai érvek, sem okfejtés nincs. Cikkében egymást követik a tárgyi tévedések és csúsztatások, utóbbiak egyre durvább formában. A félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy nem gondolom, hogy ezeket Nyári Gábor szándékosan követte el, szerintem ezek a felszínes tudás és a történészi objektivitást elhomályosító ideológiai elkötelezettség következményei.

Nagyon izgalmas felvetés, hogy a publicisztika jellemzője az, hogy tárgyi tévedéseket halmozva csúsztat, szemben a történészi megközelítéssel, ami ezt nem teszi. Ebből egyrészt következik, hogy a megjegyzést minden újságíró, publicista és blogger nevében szeretettel köszönöm, mint a Horthykorszak.blog.hu főszerkesztője. Másfelől pedig ha a történészek ily makulátlanok lennének, akkor nem is lenne vita, hiszen mindenki megírná az igazat, és mivel abból csak egy van, mindenki egyet értene.

Reakcióként először is hangsúlyozom – ami szerintem az interjúból is kiderült –, hogy Mindszentyvel kapcsolatban azért foglaltam állást, mert egy kormányzati döntés őt a magyar nemzeti emlékezet legnagyobb alakjai közé kívánja emelni. Én erre reagálva értékeltem az életművét, s ezért emeltem ki az általam negatívumoknak tartott tényeket, és éppen ezért tettem ezt most. Tehát erős csúsztatás cikkének felütése, hogy én történészként szakmai hibát vétek, mert csak a negatívumokat emelem ki Mindszenty József életművéből. Igen, mert ez volt az írás célja.

Elméletileg, a történész nem koncepciózus: azaz megismeri a tényeket, majd értelmezi őket. Meglehetősen érdekes, hogy a szerző maga hangsúlyozza, hogy írása egyrészt indulatból született. Másrészt pedig az interjú határozott prekoncepcióval született: az volt a cél, hogy Mindszentyről a negatívumokat mondja el. Szeretném, ha Paksy Zoltán megpróbálna egyszer azzal a céllal írni vagy beszélni Mindszentyről, hogy jókat mondjon róla. Ez végül is csak attitűd kérdése ezek szerint. Továbbá nem igazán értem, azt a vádat sem, hogy én csak publicisztikát írok, mert „csúsztatok”, és mert Mindszentyt pozitív színben tüntettem fel. Ezek szerint a történész Paksy Zoltánnak szabad prekoncepcióval, csak a negatívumokat kiemelve interjút adnia, míg én elveszítem szakmaiságomat, ha pozitív színben tüntetem fel a hercegprímást? Paksy – aki mellesleg LMP tag és politikai karrierbe kezdett – bevallottam egy politikai lépésre reagált, mégis történész marad, míg én egy történelmi személyről írtam általánosan foglalkozva Mindszenty megítélésének kérdésével, írásom mégis csak a publicisztika szintjét éri el? Hogy is van ez? Hozzátenném, hogy több alkalommal is jeleztem írásomban, hogy a hercegprímás ellentmondásos személyiség volt, akiről szükséges vitákat folytatni.

Nézzük Nyári Gábor cikkének mondatait és állításait sorban! Nyári szerint az 1944 előtti antiszemitizmus más, mint a mai, mert akkor Magyarországon senki nem akarta a zsidók fizikai megsemmisítését (ez a kijelentése már önmagában megérne egy komolyabb elemzést, kritikát, de most lépjünk túl rajta). Szerintem tiszta politikai antiszemitizmus az, amikor valaki abban hisz, hogy a zsidók a társadalom negatív figurái, akiknek korlátozni kell a jogait a nemzet érdekében.

Kezdjük egy csúsztatással, amit Paksy írt. Nem azt írtam le, hogy 1944 előtt senki sem akarta a zsidók megsemmisítését. Írásomban egészen pontosan ez a mondat szerepel: „Az 1944–1945 előtt jellemző antiszemitizmus, amely Mindszentyt is érintette, semmiképpen sem a zsidók fizikai megsemmisítésére irányult, hanem egy keresztény, nemzeti állameszme megerősítésére.” De folytassuk a problémát, miért is gondolom, hogy szükséges szétválasztani az 1944–1945 előtti és utáni antiszemitizmust? 1092-ben a szabolcsi zsinaton diszkriminálták a zsidókat, annak határozatai között benne van, hogy zsidó embernek nem lehet keresztény szolgája (http://www.hebraisztika.hu/szovgyujt/KG_chrest_005.pdf). Mindenütt Európában a középkorban különböző vallási eredetű szankciókat alkalmaztak, azaz a vallási antiszemitizmus volt jellemző. A történész nem tehet erőszakot az események logikáján: a jelen a múltból következik: tehát, a korszak és Mindszenty „antiszemitizmusa” is a múltból következik, nem tisztán politikai jellegű. Erre épültek rá bizonyos politikai elemek. Amikor Paksy ezt a tényt mellőzi, saját jelen értékítéletét vetíti vissza az 1944 előtti időszakra. Álljon itt végül három idézet, amely jól mutatja, hogy mennyire más is volt ez a két antiszemitizmus:„Kérem a közvéleményt, idézze emlékezetébe, hogy én hoztam a numerus clausust, én tiltakoztam a törvényhozás másik Házában, amelynek akkor tagja voltam, annak megszűkítése, hatásának tompítása ellen, de ugyancsak én oszlattam fel a »Britanniát« [a szálló volt a központja a zsidóellenes terrorcsoportoknak] is 1920-ban.”
(Részlet Teleki Pál 1939. február 22-én elmondott kormánynyilatkozatából.)
„Képes arra [Jean Améry], hogy például az antiszemitizmusról úgy beszéljen, mintha az még mindig ugyanaz az előítélet lenne, mint nagyapáink korában volt. Holott ezt éppen a nácik akarták elhitetni az emberekkel – s mindazok, akik a nácikat Kelet- vagy Nyugat-Európában, vagy bárhol, mind a mai napig követik. Nekünk azonban kötelességünk felismerni a minőségi különbséget. A 19. századi antiszemitizmus még aligha tudta vagy akarta volna elképzelni az Endlösungot. Így azután Auschwitz nem is magyarázható a közönséges, az archaikus, hogy ne mondjam, klasszikus antiszemitizmus fogalmaival – ez az, amit pontosan meg kell értenünk.”
(Kertész Imre)
„Igen veszélyes Auschwitz krematóriu­mainak füstködén át visszatekintve megírni az antiszemitizmus történetét. A történészeknek tudatosan kell törekedniük arra, hogy a történelmi szereplők tetteit korukban, az események kronológiai sorrendjében vizsgálják és értelmezzék.”
(Karsai László)
Remélem, hogy ha az én állításaim, valamint egy Nobel-díjas író és egy kétszeres magyar miniszterelnök szavai nem is tudták meggyőzni Paksyt, Karsai professzor úr mondatai azért némi gondolkodásra késztetik!
Sőt, ha ez nem lenne elég, Balogh Margit, a Paksy által is többször citált szaktekintély-egyháztörténész épp a Magyar Narancs interjúra reagálva közölte:
„Mindszenty zsidókritikája nem egy kirekesztő fajbiológiai szemléletből, hanem a keresztény antijudaizmusból és a bibliai zsidóbírálatból fakadt. Ráadásul a történész senkit és semmit nem vizsgálhat statikusan. Mindszenty esetében igazolható a folyamatos pozitív változás. A zsidóság gazdasági-társadalmi korlátozását szükségesnek vélte, de nem olyan radikálisan, mint a szélsőjobboldal, és e tekintetben is változott. 1944 nyarán egy gyűlésen, miközben visszautasította, hogy a papság zsidóbarát lenne, azt is hallgatósága értésére adta, hogy ami a zsidókkal történik, az nem nemzetvédelem, hanem a tízparancsolatba ütköző gyilkosság.”
(http://mno.hu/tortenelem/mindszenty-megrogzott-antiszemita-vagy-nemzeti-hos-1338839)

Ez az álláspont tükröződik Mindszenty lapjában, a Zalamegyei Újságban minden olyan történelmi időszakban, amikor ezt büntetlenül megtehette (1919-1922., 1938-1944.) Nyári azt írja, hogy Mindszenty „egy keresztény, nemzeti állameszme megerősítésére” törekedett. Ebben egyetértünk, én ezt szó szerint így írtam le egy könyvemben vele kapcsolatban. Csakhogy ebbe az állameszmébe a zsidók nem férnek bele.

Definiálni kellene végre, ki a zsidó, hiszen Mindszenty számára a kikeresztelkedett zsidó keresztény, tehát ő vallási alapon közelít, míg Paksy folyamatosan faji alapon. Ha nagyon messzire akarnánk menni, azt kellene mondani, hogy Paksy antiszemita (természetesen ezt én sem gondolom, érdekes nézetei a történészi objektivitásra törekvést elhomályosító ideológiai elkötelezettség következményei lehetnek), mivel folyamatosan a rassz alapján különböztet meg, és használja a zsidóság fogalmát. Fel sem merül, hogy azt vallási vagy kultúridentitásbeli fogalomként alkalmazza. Ezzel én nem értek egyet.

Jön az első csúsztatás: olyan sorokkal vádolom az említett Zalamegyei Újság kapcsán Mindszentyt, amiket nem ő írt, hanem „egy hozzá köthető lapnál dolgozó újságíró”. Itt különösen a „hozzá köthető lap” eufemisztikus megfogalmazására hívnám fel a figyelmet, amivel a szerző a felelősségét igyekszik elkenni. Szögezzük le: annál a lapnál semmi olyan nem jelenhetett volna meg, amivel a plébános nem értett egyet.

Tehát ez pedig nettó rágalmazás: A cikket nem Mindszenty írta, nem tudni olvasta-e, korrektúrázta-e, adott-e engedélyt a leközlésére. De akkor is ő a felelős. Mert Paksy leszögezte, mint a rómaiak Krisztust…

Idézem Nyári következő mondatát Mindszentyről: „a vészkorszakban fellépett minden üldözött, így a zsidóság érdekében is, ezzel kockáztatva saját életét”. Szerintem a szerző is tudja, hogy ez nem igaz, ha nem, akkor nézzen utána a vonatkozó szakirodalomban, például Balogh Margit most megjelent Mindszenty nagymonográfiájában. Mindszenty sehol, semmilyen formában nem lépett fel az üldözött zsidóság érdekében! Ezt a témakört nem is kívánom tovább tárgyalni, mivel könnyen lezárhatjuk: kérem, sőt felszólítom a szerzőt, hogy mutassa be azokat a tényeket, eseményeket, amikor Mindszenty az élete kockáztatásával (vagy anélkül) zsidókat mentett 1944-ben vagy máskor, idézze tőle azokat a mondatokat, amelyeket nyilvánosan mondott valaha is a zsidók érdekében!

Ide kapcsolódik Nyári Gábor azon mondata is, mely szerint: „Az pedig szintén kimaradt a Magyar Narancs interjújából, hogy a veszprémi egyházmegyében Mindszenty felgyorsította a zsidók megkeresztelkedési folyamatát.” A valóság ennek éppen az ellenkezője, Mindszenty a veszprémi egyházmegyében 1944-ben 3 hónapról 6 hónapra emelte a kikeresztelkedni akaró zsidók várakozási idejét, tehát megnehezítette a folyamatot (Balogh Margit 342-343. p.)

A felszólításnak eleget teszek. Egyáltalán nem nehéz. Amennyiben Paksy ezekről nem tud, javaslom, nézzen utána a vonatkozó szakirodalomban. Való igaz, hogy Mindszenty hivatalosan meghosszabbította a megkeresztelési folyamatot. De van itt két „apróság”, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első az, hogy Mindszenty a keresztelésre jelentkező zsidók esetében szeretetteljes eljárást kért papjaitól, tehát komoly ok nélkül nem utasíthattak el senkit. A másik igen lényeges dolog pedig a következő levél:
„Lehet azonban olyan helyzet is, hogy a hitújoncokat az államhatalom bizonytalan helyre viszi úgy, hogy Nagyságod, illetve megbízottja nem folytathatja az oktatást. Ez esetben, ha erről komolyan tartani kell, megengedem, hogy a szent keresztségben részesíthesse őket, hiszen a szent keresztség szükséges és annak elhalasztása nagy hiba volna.”
(Mindszenty József levele Németh József pápai apátplébánoshoz. Idézi: Balogh Margit: Mindszenty József. I. kötet. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015. 343. [Igen, pont ott, ahol Paksy egészen mást talált…])
Emellett pedig széles körben ismert Mindszenty 1944. június 19-én Horthynak írt levele, amelyben a megkeresztelkedett zsidó származású gyermekek deportálása ellen szólalt fel. Érdekes, hogy ez a levél még a Paksyval készített interjúban is előkerült, létezését a történész el is ismerte, ezért nem értem, hogy nekem írt válaszában mire célzott.

Jön a csúsztatás: „Azt sem értem, hogy miért hiba az, hogy „csak” a kikeresztelkedett zsidókért szállt erélyesen harcba.” Természetesen soha, sehol nem állítottam, hogy hiba volna. Mindig hangsúlyoztam, hogy a kikeresztelkedett zsidókat valóban a védelmébe vette, vagyis a már keresztényeket, hiszen aki komolyan veszi az egyházi szentséget, akkor ők már nem zsidók. Természetesen Mindszenty ide tartozott. Egyébként itt önellentmondásba keveredik a szerző, akkor most elismeri, hogy csak azokat a keresztényeket védte, akik egyébként a zsidótörvények hatálya alá estek? (Mellesleg, hogy hol és mikor szállt értük „erélyesen harcba”, azt itt se firtassuk). Ide belekeverni a „faji felfogást”, nagyon durva megfogalmazás, mintha ilyen állítást velem bárhogyan is kapcsolatba lehetne hozni.

Pedig ez most egy újabb példa a faji alapú definíció használatára… De maradjunk az önellentmondásnál. Én azt állítottam, hogy Mindszenty segítette a zsidók megkeresztelési folyamatát – amely állításomat az előbbi forrásommal bizonyítottam –, tehát ebből számomra logikusan következik az, hogy a teljes veszélyben lévő zsidóságot segítette. Én az önellentmondást éppen Paksynál érzem, aki pár mondattal korábban jelentette ki, hogy „Mindszenty sehol, semmilyen formában nem lépett fel az üldözött zsidóság érdekében!”, most pedig azt írja, „Mindig hangsúlyoztam, hogy a kikeresztelkedett zsidókat valóban a védelmébe vette”.

Jön egy újabb tévedés, csúsztatással vegyítve: a szövegkörnyezetből az derül ki, hogy a szerző Mindszenty nyilasok általi letartóztatását annak tudja be, hogy zsidókat mentett. A valóság ezzel szemben az, hogy Veszprém megye nyilas főispánja azért tartóztatta le, mert ellenszegült a hatósági utasításnak, és a veszprémi püspöki palotába nem engedte meg a katonák beszállásolását. Ha a szerzőnek erről az eseményről más információi vannak, akkor javaslom, hogy azokat a történetírás szabályainak megfelelően publikálja.

Itt és most elnézést kérek, ha félreérthetően fogalmaztam! Én itt arra szerettem volna utalni, ezek szerint nem egyértelműen, hogy Mindszenty letartóztatása egy ellenállási folyamat következménye. Véleményem szerint ez közel sem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy Paksy állítja. Mindszenty folyamatosan szembehelyezkedett a nyilasokkal és a megszálló németekkel, megtagadta, hogy esküt tegye Szálasira, és még sorolhatnánk. Ezek mind Mindszenty „rovásán” voltak, ezek együtt vezettek letartóztatásához. Sőt, akár tetszik Paksynak, akár nem, Mindszenty embereket is bujtatott a püspöki palotában. Egyet teljes bizonyossággal név szerint is ismerünk: Varga Béla balatonboglári plébánost, aki a lengyel menekültek segítőjeként, és a későbbi Nemzetgyűlés elnökeként ismert. Varga nem mellékesen zsidóknak is szerzett hamis papírokat, amiről Mindszenty is tudott. Szintén nem mellékesen az akkor baloldalinak számító Kisgazdapárt prominens tagja volt, Mindszenty mégis megmentette az életét azzal, hogy előbb a püspöki palotában (azt nem tudni pontosan mennyi ideig), később egy elhagyott kolostorban bújtatta. (Erről Varga részletesen beszámolt A Nemzetgyűlés elnöke volt című kötetben.) Mindszenty egyik papja, Mészáros Tibor pedig arról írt visszaemlékezéseiben, hogy a püspöki palotában zsidó személyeket bujtattak.

Nyári Gábor többször vádol azzal (mivel is vádoljon mással, ehhez kell a legkevesebb bizonyíték), hogy „retrospektív módon” szemlélem a történteket, vagyis a jelen egész más értékrendjén és információs szintjén szemlélem és ítélem meg a korabeli történteket.

Ez nem vád, hanem egy tény: Paksy mindent a mai szemüvegen keresztül néz, és meg sem próbálja a kor szabályait, viszonyrendszerét alkalmazni. Valójában ez mind közül a legsúlyosabb állításom, és ehhez kellett a legtöbb bizonyíték: immár a második cikket írom ennek bizonyítására… Egyszerűen azért fontos ez, mert a módszer mindig kikényszeríti a végeredményt: Paksy a Mindszenty-kérdést retrospektív szemüvegen át nézi, így eredménye csak ideologikus ítélkezés lehet.

Itt utalnék a tanulmányomban is hangsúlyozott Apor Vilmos győri püspök tevékenységére, aki 1944-ben kezdeményezte, hogy a katolikus egyház határozottan álljon ki az üldözött zsidók védelmében, s aki így fogalmazott: „Hogy fogunk megállni a történelem előtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk egy olyan kormánnyal, amely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz 100 és 100 ezer embert, és asszisztál ahhoz, hogy őket rabszolga munkára és a halálba deportálják.” Kezdeményezését Serédi Jusztinán hercegprímás leállította, s Mindszenty 1944. májusi nagykanizsai nyilatkozata mutatja, hogy egyetértett ezzel a lépéssel.  Abban a „tiltakozásban”, amit a Serédi – Mindszenty vonal végül megfogalmazott, a következő mondatok is szerepeltek (a vészkorszak idején!): „Mi sem vonjuk kétségbe, hogy a magyar gazdasági, társadalmi és erkölcsi életre a zsidóság egy része bűnösen bomlasztó befolyást gyakorolt. … Nem vonjuk kétségbe, hogy a zsidókérdést törvényes és igazságos módon rendezni kell” stb. Majd cirkalmas, a közember által meg sem érthető körmondatokban fogalmazzák meg, hogy mi is az isteni törvény és hogyan kell egy földi hatalmat gyakorolni. Ezt én visszafogott tiltakozásnak neveztem, de talán a gyalázatos kifejezés jobb lett volna. Nyári Gábor szerint azonban ez is szép teljesítmény, mert az országot megszállták a németek és mást nem lehetett tenni. A nem sokkal később mártírhalált halt Apor Vilmos püspöknek, ahogy láttuk, erről más volt a véleménye. Ennyit a retrospektív megközelítésemről. Nyári természetesen a „tiltakozó” körlevél antiszemita tartalmát is elfelejti megemlíteni.

Azért ezt se zárjuk le: Apor az egyetemes értékek jegyében túllépett az adott korszak keretein, ami az ő zsenialitását bizonyítja, hiszen tény, hogy sokan nem tekintettek ennyire előre. A zsidókérdésben tehát Apor messze megelőzte a korát. De akkor ezek szerint Einstein 1905-ben megjelent A mozgó testek elektrodinamikájáról című műve előtt mindenki hülye volt a fizikához, mert nem ismerték a relativitáselméletet…. Ugyanakkor ezt Mindszenty is megtette: később nem volt hajlandó semmilyen kiegyezésre a kommunistákkal és elítélte az ostpolitik koncepcióját. Azaz azzal talán vádolható, hogy puhább volt a náci kormányzattal, mint a kommunistával, de ettől még nem lesz antiszemita.
De itt fellelhető egy újabb csúsztatás Paksy részéről. Apor sorait június 15-én, a deportálások idején írta. Mindszenty említett beszéde májusban hangzott el, amikor a gettósítás zajlott. Apor soraival egy időre Mindszenty azon megnyilvánulásai tehetőek, amikor engedélyezte a zsidók keresztelését és levelet írt Horthynak az átkeresztelkedett gyermekek védelmében.

Mindszenty – írja Nyári Gábor – „elítélte mind a bal, mind a jobboldali szélsőségeket”. Sugallja ezzel, hogy Mindszenty középen állt, ami nem igaz. A baloldallal kapcsolatban nem a szélsőséget ítélte el, hanem az egész baloldalt, mindent ami hozzá köthető, a szociáldemokráciát, a munkásmozgalmat, a szakszervezeteket. Ezeket a magyar nemzet ellenségének tartotta. Amikor Zalaegerszegen az ő irányításával építkezések zajlottak (Valójában egy nagyobb építkezésről van szó, a Notre Dame apácarend rend- és iskolaépületéről, amely közvetlenül az apácarendhez kapcsolható, mögöttük állt Mindszenty. Lásd: Paksy Zoltán: Mindszenty József nézetei és politikai tevékenysége a két világháború között. Múltunk, 59. évf. (2014) 4. sz. 182–216. 194. – Ny. G.), nem engedte, hogy olyan munkások dolgozzanak, akik szakszervezeti tagok voltak (szociáldemokrata tevékenység a két háború között nincs Zalaegerszegen, a kommunistáról nem is beszélve). A zalaegerszegi munkások 90 százaléka szakszervezeti tag volt, ezért Szombathelyről kellett munkásokat hozatni. Az egyébként konzervatív városi közgyűlésben is komoly vihart váltott ki a lépés, de ő hajthatatlan maradt. Természetesen ez a magatartás egy ma hasonló politikai nézeten lévő személy számára szimpatikus lehet (Tehát mindenki náci, antiszemita, aki nem szereti a kommunistákat? – Ny. G.), de nem egy demokratikusan gondolkodó ember és társadalom számára.

Itt érhető tetten legjobban Paksy retrospektív szemlélete: a kommunizmus az egyház ellensége volt, antiklerikális, ateista és durván kirekesztő a vallásos emberekkel szemben. Ezért Mindszenty számára teljesen természetes volt, hogy ezt az eszmét ellenzi: kevés nyulat látni az erdőben, ami együtt rágcsál füvet a farkassal. Ma persze ez nem így van, hiszen a demokratikusan gondolkodó magyar társadalomban mindenki szeret és elfogad mindenkit. Ezért van az, hogy a Gyurcsány-kormány idején a kormányzat megbékélő levelet küldött minden történeti egyháznak és képviselőjének, így az esztergomi érseknek is, amelyben több bibliai idézet is volt a megbékélésről… csak éppen ezeket a Károli Gáspár-féle református Bibliafordításból vették.
Ezzel kapcsolatban a másik érdekes kérdés, hogy amennyiben Mindszenty ennyire elítélte az egész baloldalt, hogyan lehet, hogy politikai vitáik ellenére mégis baráti viszonyban volt a kisgazda Varga Bélával, akinek 1944-ben az életét is megmentette?

Az 1945 utáni korszakhoz érve Nyári Gábor újabb csúsztatáshoz folyamodik, úgy állítja be a dolgot, mintha én a legitimizmusát tartanám megmosolyogtatónak, holott nyilvánvaló, hogy én nem erről beszéltem, hanem arról az elképesztő tájékozatlanságról, ami Mindszentyt jellemezte 1945-ben is. Nyári azonban továbbviszi a fonalat és írása mélypontjára ér, most már én olyan személy vagyok, aki 1956 hőseit is megmosolyogja.

Mindszenty tájékozatlanságára utalni éppen a retrospektív szemléletben hiba. Valójában éppen felmentő körülmény: a nácik mindent megtettek, hogy titkolják a haláltáborokat és tevékenységüket, így nem csak Mindszenty, hanem a fél világ elképesztően tájékozatlan volt 1944 előtt.

Végül Nyári Gábor a következő mondatokkal fejezi be cikkét: „Mindszenty meg- és elítélésekor fontos lenne az adott korszak körülményeit figyelembe véve vizsgálódni, valamint a rendelkezésre álló források teljes spektrumából (például a hercegprímás kiadott beszédei és körlevelei, amelyek egészen más személyiségről tanúskodnak) meríteni. Ugyanis történészként semmiképpen nem lehet követendő példa a retrospektív ítélkezés és szelektív forráshasználat…” Mindszenty József életének eddig könyvtárnyi irodalma van, de érdekes módon például a zalaegerszegi időszaka szinte teljesen feldolgozatlan. Akkor most ki az, aki szelektív módon ismertet egy életművet? (Hát az, aki csak a zalaegerszegi példák alapján ítélkezik… - Ny. G.) Mindez nem zárja ki azt, hogy ismerve a teljes életművet, aki azzal egyetért, példaképének tekintse Mindszenty Józsefet. Ez szabad választás és értékítélet kérdése, de egész más a helyzet egy egész nemzet elé példaképül állított személy esetében.

Miért lenne más? Egy nemzetnek van kormánya és nagyon sok tagja: ha többen ítélnek úgy, hogy Mindszenty példakép, mint ahányan nem, akkor győzött a demokrácia. Javaslom Paksynak egy népszavazás kezdeményezését.

Az én célom nem volt más, mint éppen ezekre a kevéssé ismert és elég problematikus tényekre felhívni a figyelmet, ezért nem idéztem a beszédeiből, a körleveleiből, meg az egyházi prédikációiból. Ezekből nyilván szépen kirajzolódik, hogy viszonyul az illető a saját híveihez, de az nem, ahogy a társadalom többi részéhez.

Akkor most az a baj, ha valaki katolikus és nem mai értelemben vett liberális demokrata, aki mindenkit szeret? Az én célom nem volt más, minthogy felhívjam a figyelmet a Paksy által kevéssé ismert és elméletének ellentmondó problematikus tényekre, éppen ezért idéztem beszédeket, körleveleket etc. Ezekből nyilván kirajzolódik, ki hogyan viszonyul a történészi módszerekhez és véleményformáláshoz, illetve Mindszentyhez.